A Kúria Kfv.III.37.126/2023/8. számú eseti döntésének releváns tényállása szerint a harmadik országbeli állampolgár felperes egy kamion alvázára kapaszkodva, azon elrejtőzve lépte át a magyar-román határt, azonban arról leesett és balesetet szenvedett. Kórházi ellátását követően az alperesi rendőri szerv munkatársai a felperest a déli határon található határzárhoz szállították, amelyen az államhatárról szóló törvény (Átv.) 5. § (1b) bekezdése alapján átkísérték Szerbia irányába. Az alperes az átkísérésről formális döntést nem hozott.
A felperes felügyeleti intézkedés iránti kérelmeket nyújtott be az alpereshez és annak felügyeleti szervéhez, amelyek nem vezettek eredményre. A felperes ezt követően mulasztási per indított, amelyben kérte annak megállapítását, hogy az alperes mulasztást követett el, amikor a felperest nem adta át az idegenrendészeti hatóságnak idegenrendészeti (kiutasítási) eljárás lefolytatása érdekében.
Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott, és a keresetben foglaltaknak megfelelően megállapította az alperes törvénysértő mulasztását. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Európai Unió Bírósága (EuB) C-808/18. számú ítéletében megállapította, hogy az Átv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérést a Magyarország területéről való kitoloncolásnak kell tekinteni, ekként a felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy átkísérést tartalmilag kiutasító döntésnek kell tekinteni. A bíróság rögzítette azt is, hogy a harmadik országbeli állampolgárok kiutasításának szabályait a 2008/115/EK irányelv (Visszatérési Irányelv), illetve az azt átültető, harmadik országbeli állampolgárok beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény (Harmtv.) tartalmazza, amely csak írásba foglalt és indokolással ellátott, formális döntés útján teszi lehetővé a Magyarország területén jogellenesen tartózkodó személyek kiutasítását és kitoloncolását. A bíróság az EuB hivatkozott döntése alapján rögzítette, hogy az átkísérés uniós jogba ütközik, így az alperes az uniós jog közvetlen hatálya folytán akkor járt volna el helyesen, ha az Átv. 5. § (1b) bekezdésének alkalmazását mellőzi, és ehelyett a felperest – formális, a Visszatérési Irányelv és a Harmtv. szerinti garanciákkal övezett idegenrendészeti eljárás lefolytatása érdekében – az illetékes idegenrendészeti szerv elé állítja a rendőrségről szóló törvény (Rtv.) 33. § (1) bekezdés f) pontja alapján.
Az alperes fellebbezése nyomán eljárt ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és az eljárást megszüntette. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy mulasztási perre csak akkor kerülhet sor, ha a közigazgatási szerv a Kp. 4. § (3) bekezdése szerinti közigazgatási cselekmény megvalósítását mulasztja el. Az Átv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérés, valamint az elsőfokú bíróság által mulasztásként az alperes terhére rótt Rtv. 33. § (1) bekezdés f) pontja szerinti „illetékes hatóság elé állítás” egyaránt hatósági intézkedésnek minősül. A jogalkotó ugyanakkor a Kp. 2019. decemberében elfogadott módosításával kivette a Kp. tárgyi hatálya alól a hatósági intézkedéseket, azok már nem minősülnek közigazgatási cselekménynek, így nem is képezhetik közigazgatási jogvita tárgyát. Következésképp az elsőfokú bíróságnak nem volt hatásköre ezek elmulasztásának megállapítására sem.
Az ítélőtábla végzésével szemben a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel.
A Kúria az ítélőtábla végzését hatályon kívül helyezte, és az ítélőtáblát a másodfokú eljárás érdemi lefolytatására és új határozat hozatalára utasította. A Kúria végzésének indokolásában az ítélőtáblával egyetértve kifejtette, hogy mulasztási ítélet meghozatalára csak a Kp. 4. § (1) és (3) bekezdései szerinti közigazgatási cselekmény elmulasztása esetén kerülhet sor. Erre figyelemmel a Kúria azt vizsgálta, hogy a felperes által sérelmezett mulasztás valamilyen közigazgatási cselekmény megvalósításának elmulasztásában nyilvánult-e meg.
A Kúria rögzítette, hogy a jogalkotó 2019. decemberében valóban módosította a Kp. 4. §-át. A módosítás egyfelől közvetlenül összekötötte a Kp. 4. § (3) bekezdését a 4. § (1) bekezdésével, másfelől a közigazgatási cselekmények köréből kiiktatta a hatósági intézkedést a 4. § (3) bekezdés b) pontjának hatályon kívül helyezésével. E módosítás a jogalkotói indokolásból is következően szűkítő szándékú volt.
A Kúria ezt követően megvizsgálta, hogy az Átv. 5. § (1b) bekezdése szerinti átkísérés képezheti-e közigazgatási jogvita tárgyát a Kp. 4. § alapján. A Kúria a közigazgatási jogvita fogalmi elemei közül részleteibe menően azt vizsgálta, hogy az átkísérés megfeleltethető-e a Kp. 4. § (3) bekezdésében felsorolt közigazgatási cselekmények valamelyikének. E körben megállapította, hogy az átkísérés nem vitásan nem általános hatályú rendelkezés vagy közigazgatási szerződés. A Kp. 4. § (3) bekezdés a) pontja közigazgatási cselekményként nevesíti még az egyedi döntést is, annak fogalmát azonban nem határozza meg. A Kúria ennek kapcsán leszögezte, hogy a hatósági intézkedések – a „közigazgatási döntések” mellett – az egyedi döntések körébe tartoznak. Következésképp a hatósági intézkedést kifejezetten nevesítő Kp. 4. § (3) bekezdés b) pont hatályon kívül helyezése nem jelenti azt, hogy a hatósági intézkedés nem minősül közigazgatási cselekménynek, mivel az az a) pont szerinti egyedi döntés egyik fajtája, altípusa is. Ekként a Kúria szerint az Átv. 5. § (1b) bekezdésében foglalt átkísérés is egyedi döntésnek minősül. Erre figyelemmel az eljárás idegenrendészeti hatóságnak történtő átadásának elmulasztása közigazgatási jogvita, így mulasztási per tárgya lehet. A másodfokú bíróságnak így az új eljárásban érdemben kell vizsgálnia az alperes fellebbezését.
A Kúria végzésének elemzését a Magyar Jog 2023/10. számának Szemle rovatában olvashatják.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.III.37.126/2023/8.
Megjelent Szabó Zsolt „Constitution and Government at the Western Balkans” című