A felperes (az örökhagyó unokája) keresetében annak megállapítását kérte, hogy a hagyatéki eljárásban meghozott hagyatékátadó végzés érvénytelen. Állította, hogy a hagyatéki eljárás során létrejött osztályos egyezség megkötésekor az alperesek a hagyaték tárgyának értékét illetően megtévesztették, illetve maga is tévedésben volt. A keresetében azt is kifejtette, hogy a neki, illetve az alpereseknek jutott hagyatéki vagyontárgyak értéke között feltűnő aránytalanság alakult ki. A kereset jogalapjaként a Ptk. 6:90. §-át (tévedés), a 6:91. § (1) bekezdését (megtévesztés) és a 6:98. § (1) bekezdését (feltűnő értékaránytalanság) jelölte meg. Előadta, hogy a hagyatékátadó végzésben megjelölt ingatlanok valós forgalmi értéke az ott rögzítettektől eltér.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Határozata indokolásában kiemelte, hogy akarathiba miatt nemcsak szerződéses nyilatkozat, hanem más polgári jogi nyilatkozat is megtámadható. A tévedés rendszerint akkor minősül lényegesnek, ha az a szolgáltatásnak a szerződésben kikötött tulajdonságaira, vagy ellenértékére vonatkozik. A perben a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy az osztályos egyezés megkötésekor a hagyatéki vagyontárgyak értékét illetően tévedésben volt, valamint, hogy e tévedését az alperesek okozták, avagy felismerhették, továbbá, hogy e tekintetben szándékos magatartásukkal megtévesztették.
Az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a hagyatéki eljárást megelőzően az örökösök – a felperes képviseletében édesanyja – rögzítették a hagyatéki vagyontárgyak körét, értékét, a megosztás módját. Az alperesek által felvázolt egyezségi javaslatot a felperes édesanyja jogi képviselőjének megmutatta, aki azt megfelelőnek találta. A felperes édesanyja jogi képviselője tanácsára megjelölte azt az ingatlant, amelyet 1/1 arányban kért a felperes tulajdonába adni, és amelyet az örököstársak is elfogadtak, az egyezséget pedig ennek megfelelően módosították. A hagyatéki vagyontárgyak értékével kapcsolatban egyik örökösnek sem volt kifogása, az osztályos egyezség pontos tartalmát pedig azt követően véglegesítették, hogy azt a felperes édesanyja jogi képviselőjével megtárgyalta. Az egyezség megkötése során arra törekedtek, hogy minden vagyonelemből jusson valamennyi örököstársnak, így mindenki kapott ingatlanhányadot, termőföldet és ingóságokat is.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság álláspontja szerint nem volt megállapítható, hogy a felperes a hagyatéki vagyontárgyak értéke tekintetében tévedésben volt, a tévedését az alperesek esetlegesen felismerték, vagy szándékos magatartásukkal maguk okozták azt. Az sem volt megállapítható, hogy a hagyatéki vagyontárgyak értéke nem az adó- és értékbizonyítványban megjelölt, hanem a felperes által hivatkozott értékkel lett volna azonos. A feltűnő értékaránytalanságot illetően az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy az az örökösök között, közjegyző előtt létrejött osztályos egyezség tekintetében nem értelmezhető. Osztályos egyezség esetén ugyanis nincs szó szolgáltatásról és ellenszolgáltatásról, így azok közötti feltűnő értékaránytalanság sem jöhet szóba.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Szegedi Ítélőtábla álláspontja szerint a fellebbezés nem volt megalapozott.
Az ítélőtábla kifejtette, hogy a Ptk. 6:90. § (1) bekezdése abban az esetben teszi lehetővé a fél számára a szerződési jognyilatkozata megtámadását, ha a szerződéskötéskor – annak időpontjában – valamely lényeges körülmény tekintetében tévedésben volt, feltéve, hogy e tévedését a másik fél okozta vagy felismerhette. Helyesen utalt arra az elsőfokú bíróság, hogy akarathiba esetén nemcsak a szerződéses nyilatkozat, hanem más polgári jogi nyilatkozat, így a hagyatéki eljárás során kötött egyezség is megtámadható. A Ptk. idézett szakasza szerint a tévedés jogcímén történő megtámadás eredményességének konjunktív feltétele, hogy a tévedés a jognyilatkozat megtételekor lényeges körülményre vonatkozzék, továbbá, hogy azt a másik fél okozza, vagy felismerje. E feltételek bizonyítása a perben a felperes kötelezettsége lett volna. A felperes azonban nem bizonyította, hogy az esetleges tévedését az alperesek okozták, vagy azt felismerték, ezért a Ptk. 6:90. § (1) bekezdésére alapítottan az osztályos egyezség érvénytelenségének megállapítására – az ítélőtábla álláspontja szerint – nem volt lehetőség.
Az ítélőtábla szerint emellett a megtévesztésre alapított kereset is alaptalan volt.
Az ítélőtábla azt is kiemelte, hogy ha a felperesnek aggályai voltak az egyes örököstársaknak jutó vagyontárgyak egyenértékűségét illetően, módja lett volna arra, hogy azt szakértővel megvizsgáltassa, erre azonban nem került sor, a hagyatéki leltárban feltüntetett értékeket a hagyaték átadása során is elfogadta.
A feltűnő értékaránytalanság kapcsán pedig az ítélőtábla úgy foglalt állást, hogy az értékegyensúly felbomlása csak akkor állapítható meg, ha egy adott szolgáltatással szemben más, azzal nem egyenértékű ellenszolgáltatás áll. Ez azonban a hagyatéki eljárás során kötött osztályos egyezségre nem alkalmazható, mert nincs olyan szolgáltatás és azzal nem áll szemben olyan ellenszolgáltatás, amelynél az értékegyensúly megbomlása megállapítható lenne.
A hagyatéki eljárásban az egy-egy örököstársnak jutó örökrész értékét a hagyaték és az osztályra bocsátott ingyenes adományok tiszta értékének összeszámításával nyert együttes érték alapján kell meghatározni úgy, hogy az a törvényes örökrésznek megfelelően arányosan kerüljön elosztásra. A hagyatéki vagyon örököstársak között történő elosztása folytán nem keletkezik szolgáltatás, sem pedig ellenszolgáltatás. Csupán arról van szó, hogy az egyes örökrészek az egyik, mások pedig más örököstársak tulajdonába kerülnek. Ezért fogalmilag kizárt az azok közötti feltűnő értékaránytalanság és ebből következően az osztályos egyezés erre alapozott eredményes megtámadása is.
Megjegyzés:
A hagyatéki eljárásról szóló 2010. évi XXXVIII. törvény (Hetv.) 26. § (1) bekezdése alapján a hagyatéki eljárás során a leltárba felvett ingatlan értékét az ingatlan fekvése szerint illetékes települési önkormányzat jegyzője által az illetékekről szóló törvény szerint kiállított adó- és értékbizonyítványban foglaltakkal egyezően kell feltüntetni a leltárban.
Korábban számos esetben problémát okozott, hogy az önkormányzat által kiállított adó- és értékbizonyítványban foglalt értéket az öröklésben érdekeltek nem vitathatták. Ezért a Hetv. 2020. február 1-jétől hatályos 26. § (1a) bekezdése kimondja, hogy az adó- és értékbizonyítvány tartalmát a jegyző a hagyatéki leltár felvétele során közli az öröklésben érdekeltekkel, akik az adó- és értékbizonyítványban foglaltakkal szemben az Ákr.-ben foglaltak szerint fellebbezéssel élhetnek. A jegyző a hagyatéki leltárt csak a fellebbezési határidő lejárta után, ha pedig az adó- és értékbizonyítvány ellen fellebbezéssel éltek, akkor a fellebbezés elbírálása után küldi meg a közjegyzőnek.
A Hetv. 26. § (1b) bekezdése, amely ugyancsak 2020. február 1-jén lépett hatályba, a hagyatéki eljárás közjegyzői szakaszában is biztosítja az öröklésben érdekeltek számára az adó- és értékbizonyítvánnyal szembeni fellebbezés jogát.
Jogeset száma: BDT 2021. 4372.
Szerző: Bodzási Balázs
150 éves az ügyészségi törvény – az ügyészi hivatás hazai története és jelene