Az emberi jogok európai bírósága nemrégiben azt vizsgálta egy francia ügy kapcsán, hogy milyen a megfelelő jogi védelem azon személyek számára, akik munkahelyi zaklatás, erőszakos nemi cselekmények áldozatai. A kérelmező E.A. francia állampolgár, aki egy kórház gyógyszerészeti osztályán dolgozott, ahol felettese, K.B. részéről több éven át szexuális és lelki erőszakot, zaklatást, megalázást és manipulációt szenvedett el, mind munkahelyi, mind magánéleti szinten. A kapcsolatban jelentős hatalmi egyensúlytalanság és kontroll volt jelen, amely során K.B. szado-mazochista gyakorlatokat, megalázó szerződéseket, zsaroló és fenyegető viselkedést alkalmazott, miközben a kérelmező pszichés egészsége jelentősen romlott, hosszú időszakra kórházi kezelésre szorult. E.A. folyamatosan kérte felettesei és kollégái segítségét, végül panaszt tett, amelynek során a belső vizsgálatok, tanúvallomások és orvosi dokumentumok is alátámasztották a visszaéléseket.
A jogvita fő kérdése az volt, hogy a francia büntetőjogi szabályozás és annak alkalmazása a konkrét eljárásban biztosította-e megfelelő védelmet a nemi alapú erőszakkal szemben, különösen a munkahelyi alá-fölérendeltségi viszonyban, illetve hogy az ügyet hatékonyan, megfelelő jogi minősítéssel és méltányos eljárással kezelték-e a hatóságok. E.A. szerint a francia jog a vizsgált időszakban nem helyezte középpontba az áldozat szabad, aktuális és kényszertől mentes beleegyezését, ezért számos erőszakos cselekedet nem minősült megfelelően szexuális bűncselekménynek, hanem csupán „erőszaknak” vagy „zaklatásnak”.
E.A. és a vele közösen kérelmező jogvédő szervezet állításai szerint az állami hatóságok nem biztosítottak elégséges támogatást, a kivizsgálás hiányos volt, a bizonyítékokat nem hasznosították teljes körűen, az eljárások elhúzódtak, illetve a belső jogszabályi keret nem garantálta a valódi védelem megvalósulását. Franciaország azzal védekezett, hogy jogrendje elvben megfelelő védelmet nyújt a nemi erőszak ellen, a jogszabályok a beleegyezés fogalmát a bírói gyakorlatban már évtizedek óta figyelembe veszik, és az ügyben minden érdemi vizsgálatot, nyomozást időben és hatékonyan elvégeztek. Az állam szerint a bizonyítékok alapján nem volt megállapítható az erőszak minősített jellege, illetve hogy a kérelmező beleegyezése ne lett volna önkéntes.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága megállapította, hogy a francia jogszabályi környezet – különösen a vizsgált, 2010-2021 közötti időszakban – nem tartalmazott elégséges rendelkezést az áldozat szabad és aktuális beleegyezésének jelentőségéről a szexuális cselekmények minősítésénél, így a védelem nem volt megfelelő. Emellett a bíróság kimondta, hogy az ügy kivizsgálása és elbírálása során lényeges eljárási hiányosságok történtek: az erőszakos cselekményeket gyakran kizárták a bűnvádi eljárásból, a vizsgálatok nem voltak teljesek, a bizonyítékok feldolgozása hiányos volt, az eljárás elhúzódott, és a beleegyezés értékelése során a hazai bíróságok nem vették figyelembe sem az áldozat pszichés sérülékenységét, sem a munkahelyi hierarchiát vagy a kontrollt. A francia állam ezzel megsértette az Emberi Jogok Európai Egyezményének 3. (kínzás, embertelen bánásmód tilalma) és 8. (magánélet tiszteletben tartása) cikkét, így E.A.-nak jogsértést kellett megállapítani.
Az ügy EJEB előtti perlési érdekességéhez tartozik, hogy a kérelmező nem hivatkozott az emberi jogok európai egyezményének 6. cikkére, amely a tisztességes eljáráshoz való jogot garantálja, hanem a kérelmét az anyagi jogi kérdésekre alapította.
Szerző: Szalai Anikó
Forrás: Affaire E.A. Et Association Européenne Contre Les Violences Faites Aux Femmes Au Travail c. France, 30556/22 sz. kérelem, 2025. szeptember 4-i ítélet, https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-244682
