A 2021 májusában kibocsátott BK vélemények a kizárási ok egész bírósággal szembeni bejelentésével, valamint az eljáró bíróságot kijelölő határozattal szembeni fellebbezés kérdésével foglalkoznak.
A foglalkozástól végleges hatályú, kötelező eltiltás alkalmazásához bocsátott ki két büntető kollégiumi véleményt a Kúria
A 2/2021. (V. 13.) BK véleményben a felülvizsgálati eljárásra adott értelmezés aggályos, felveti a tisztességes eljáráshoz való alkotmányos alapjog sérelmét.
A Magyar Jogász Egylet elnökének júliusi-augusztusi hírlevele
A közelgő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak idén, több mint 80 év után ismét Budapest ad helyszínt. Emellett, emléket állítva az 1938-as budapesti világkongresszusnak, az idei világesemény megőrzi az egykori „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat” kezdetű himnuszt. A 19. század végén a franciaországi Avignon-ból indult hagyomány Krisztus utolsó vacsorán megjelenített áldozatbemutatását, az Oltáriszentséget felidézve az egész …
A Magyar Jogász Egylet elnökének júliusi-augusztusi hírleveleTovább
Megalakult a Magyar Jogász Egylet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ifjúsági Szervezete
A szervezet 2021. június 24. napján jött létre.
Megalakult a Magyar Jogász Egylet Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Ifjúsági SzervezeteTovább
Sérti a nullum crimen elvet a kuruzslás büntetőtényállásának 2019. évi módosítása
Az Alkotmánybíróság mulasztás megállapítása miatt kötelezi az Országgyűlést a Btk. 187. §-nak módosítására. Határozata egyrészről pozitív áttörés, a jogkövetkezmény megállapítása viszont kifogásolható.
Sérti a nullum crimen elvet a kuruzslás büntetőtényállásának 2019. évi módosításaTovább
Mesterségem címere interjúsorozat I. rész: Prof. Dr. Trócsányi László
Az Első Magyar Jogi Könyvszalon alkalmából interjúsorozat indult Mesterségem címere címmel, amelynek első vendége Prof. Dr. Trócsányi László, az MJE elnöke. A beszélgetés egy részletét közzétesszük honlapunkon, a teljes beszélgetés a jogikonyvszalon.hu oldalon tekinthető meg.
Mesterségem címere interjúsorozat I. rész: Prof. Dr. Trócsányi LászlóTovább
,,Ha kedd, akkor Közigazgatási Jog” webináriumsorozat: Bürokráciacsökkentés az építésügyben – Önkormányzatiság a koronavírus idején
2021. július 13-án 17.00 órakor – a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztálya által, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben, a ,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” címmel szervezett webináriumsorozat részeként – dr. Bencsik András és Prof. Dr. Hoffman István tartanak előadást.
Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Jogász Egylet és a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara
A két szervezet közötti megállapodás aláírására július 5-én ünnepélyes keretek között került sor.
Professor emeritus címet kapott Prof. Dr. Szabó Imre
Prof. Dr. Szabó Imre, a Magyar Jogász Egylet Tudományos Bizottságának elnöke 2021. július 5-én ünnepélyes keretek között vette át a kitüntetést.
Adhat-e meghatalmazást a vezető tisztségviselő az ügyvezetési feladatainak ellátására?
A Fővárosi Ítélőtábla szerint a jogi személy (gazdasági társaság) vezető tisztségviselője ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. A vezető tisztségviselőnek személyesen kell meghoznia az ügyvezetés körébe tartozó döntéseket, így arra nincs lehetőség, hogy az ügyvezetési feladatai ellátására másnak meghatalmazást adjon. A vezető tisztségviselő nem adhat meghatalmazást arra, hogy a meghatalmazottak az ügyvezetés körébe tartozó jognyilatkozatokat tegyenek.
Adhat-e meghatalmazást a vezető tisztségviselő az ügyvezetési feladatainak ellátására?Tovább