Bejegyzések

Mesterségem címere interjúsorozat I. rész: Prof. Dr. Trócsányi László
Az Első Magyar Jogi Könyvszalon alkalmából interjúsorozat indult Mesterségem címere címmel, amelynek első vendége Prof. Dr. Trócsányi László, az MJE elnöke. A beszélgetés egy részletét közzétesszük honlapunkon, a teljes beszélgetés a jogikonyvszalon.hu oldalon tekinthető meg.

,,Ha kedd, akkor Közigazgatási Jog” webináriumsorozat: Bürokráciacsökkentés az építésügyben – Önkormányzatiság a koronavírus idején
2021. július 13-án 17.00 órakor – a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztálya által, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben, a ,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” címmel szervezett webináriumsorozat részeként – dr. Bencsik András és Prof. Dr. Hoffman István tartanak előadást.

Együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Jogász Egylet és a magyarországi Amerikai Kereskedelmi Kamara
A két szervezet közötti megállapodás aláírására július 5-én ünnepélyes keretek között került sor.

,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” webináriumsorozat: Közigazgatási jogi szankció/rendszer
2021. július 6-án 17.00 órakor kerül sor a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztálya által, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben ,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” címmel szervezett webináriumsorozat második részére, Közigazgatási Jogi szankció/rendszer címmel.

,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” címmel webináriumsorozat indul
A Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztálya az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben webináriumsorozatot indít "Ha kedd, akkor közigazgatási jog" címmel, amelyben elméleti és gyakorlati szakemberek közreműködésével egy-egy aktuális vagy fontos közigazgatási jogi témáról hangzik el két-két rövid előadás, amelyeket kötetlen beszélgetés követ.