Az Alkotmánybíróság eljárásának alapjául szolgáló ügy lényege a következők szerint foglalható össze. A felperes édesapa a bíróságtól nagykorú gyermekére vonatkozó tartási kötelezettsége megszüntetésének megállapítását kérte, arra hivatkozással, hogy a gyermek időközben a tartásra érdemtelenné vált. E keresetlevél benyújtását a dokumentumok tanúsága szerint több esetben megelőzte az érintett felek közötti heves vita, amelynek eredményeként a gyermek az indítványozó édesapját feljelentette és távoltartás elrendelését kérte vele szemben. Utóbbira az adott okot, hogy az indítványozó többször megjelent a volt házastársával közös tulajdonú ingatlanban, bejelentés nélkül, és a gyermekről is több felvételt készített annak beleegyezése nélkül. A Budapesti II. és III. Kerületi Bíróság 18.P.III.21.648/2020/35. számú ítéletével a keresetet elutasította. A Fővárosi Törvényszék 51.Pf.633.783/2022/5. számú ítéletében a tényállás és a bizonyítékok pontosítását követően az indítványozó tartásdíj fizetési kötelezettségét megszüntette, vagyis az elsőfokú bíróság döntését részben megváltoztatta. A Kúria Pfv.II.20.423/2023/9. számú ítéletével a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ezt követően az indítványozók az Alkotmánybírósághoz fordultak. Hivatkoztak az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdésének, a XV. cikk (3) bekezdésének, a XVI. cikk (1) bekezdésének, a XX. cikk (1) bekezdésének, továbbá a XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmére és kérték a törvényszéki és kúriai ítélet alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését.
Az indítvány lényege szerint a támadott ítéletek olyan szélsőségesen állapították meg a tűrési kötelezettséget, hogy az alapján jogerősen megállapított bűncselekmény hiányában semmi sem alapozhatja meg a nagykorú gyermek (indítványozó) részéről az apával való kapcsolat megszakítását. Hivatkozott továbbá az indítvány a törvényszéki és a kúriai ítéletek indokolásának hiányosságaira is.
Az Alkotmánybíróság az indítvány alapján azt vizsgálta, hogy a bíróságok döntéseik meghozatala során tekintettel voltak-e az indítványozók által felhívott, Alaptörvényben biztosított jogok által a bíróságok felé (is) támasztott elvárásokra. A testület megállapítása szerint érdemi vizsgálattal volt megválaszolható, hogy az ügyben eljárt bíróságok jogértelmezésükkel kiüresítették-e az Alaptörvény VI. cikk (1) és (2) bekezdése, a XVI. cikk (1) bekezdése, továbbá a XX. cikk (1) bekezdése szerinti Alaptörvényben biztosított jogok érvényre juttatását.
A határozta indokolásában foglaltak szerint a bíróságok akkor járnak el alapjogi értelemben (is) helyesen, ha a felek jogait adott esetben az Alaptörvényben foglaltaknak megfelelően egymásra tekintettel korlátozzák. Ezt jelenti a méltányos kiegyenlítés bíróságokkal szemben támasztott követelménye. A testület egyoldalúnak találta azt az értékelést, amely a magánélethez, személyes térhez, annak intimitásához fűződő jogot figyelmen kívül hagyja, míg ezzel szemben alapvető jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felnőtt gyermek nem kíván apjával kapcsolatot tartani.
A döntés részletes elemzését a Magyar Jog 2024. októberi számában olvashatja, amely az alábbi linken keresztül érhető el: https://szakcikkadatbazis.hu/doc/6298014
SZABÓ ANNAMÁRIA ESZTER
XVII. AIDA BUDAPEST BIZTOSÍTÁSI KOLLOKVIUM – A biztosítási jogviták alfája és ómegája