Az idén július 4. napjára esett a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Jogász Egylet Jogász Juniálisa, amelyen hozzávetőlegesen 250-en vettek részt jogalkalmazók és családtagjaik.
A Miskolci Egyetemen gasztronómiai-, sport-, és különféle gyermekprogramok várták a résztvevőket, többek között a bíróság, a büntetés-végrehajtás, az ügyészség, a kormányhivatal és önkormányzat, az ügyvédi kamarák (a Heves vármegyei is), továbbá a rendőrkapitányság jogalkalmazói részéről, valamint a Miskolci Egyetem joghallgatói és oktatói.
A jelenlétével megtisztelte a rendezvényt dr. Senyei György Barna, az Országos Bírósági Hivatal elnöke, dr. Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, és a rendőrség néhány tábornoki vezetője is. A rendezvény legidősebb résztvevője a 88 éves Emeritus professzor Prugberger Tamás volt.
A jogi hivatásrendek vezetői és jogalkalmazói eszmecserét folytattak a jogalkotás és a jogalkalmazás időszerű problémáiról.
Lentebb megtekinthető a képgaléria, amely igyekszik visszaadni azt a hangulatot, amely a rendezvény kezdetétől a késő délutáni befejezéséig mindvégig jellemző volt.





