A Német Szövetségi Igazságügyi Minisztérium (Bundesministerium der Justiz; továbbiakban: BMJ) 2022. július 19-én publikálta a büntetőjogi szankciórendszer egyes szabályainak módosítására vonatkozó reformtervezetét, amelyhez két hónap alatt 49 állásfoglalás érkezett szakmai és társadalmi szervezetektől, valamint egyetemi tanároktól. Cikkünkben az egyik tervezett reformintézkedést mutatjuk be és az ahhoz érkezett szakmai állásfoglásokból válogatunk.
A magyar Btk.-hoz hasonlóan a német Btk. (továbbiakban: StGB) is ismeri a pénzbüntetést helyettesítő szabadságvesztést, amikor is a pénzbüntetést meg nem fizetése esetén szabadságvesztésre kell átváltoztatni. Szintén a hatályos magyar szabályokkal azonosan, átváltoztatás esetén egy napi tétel pénzbüntetés egy napi tétel szabadságvesztésnek felel meg. A BMJ által készített törvénytervezet az átváltoztatási kulcs módosítását irányozza elő, eszerint két napi tétel pénzbüntetést kellene egy napi tétel szabadságvesztésre változtatni. A tervezet kifejezetten azt célozza, hogy a helyettesítő szabadságvesztések tartama a felére csökkenjen, hiszen annak végrehajtása semmiben nem tud hozzájárulni az elítélt reszocializációjához. A tervezet az új átváltoztatási kulcsot arányosabbnak és az eredetileg kiszabott pénzbüntetés hátránytartalmához jobban igazodónak tartja, mivel egy napi szabadságvesztés komolyabb hátránnyal jár az elítéltre nézve, mint egy napi jövedelemcsökkenés. Mindemellett a végrehajtási szabályok olyan módosítására is sor kerülne, amely hatékonyabban támogathatja az elítéltet a helyettesítő szabadságvesztés elkerülésében.
A probléma gyökerére a német szakirodalom is felhívta a figyelmet. Amíg Németországban a felnőtt elkövetőkre kiszabott büntetések közül a pénzbüntetés elsöprő dominanciával rendelkezik (évtizedek óta az összes elítélés 80-85% között mozog), addig európai összehasonlításban itt a legmagasabb a helyettesítő szabadságvesztés töltők populációja is. 2015-ben – konkrét napokra vetített, ún. „szúrónapos” mérések alapján – a börtönnépesség 7%-a helyettesítő szabadságvesztést töltött, ami rendkívül magas arányszám, ha arra gondolunk, hogy a börtönnépességnek ezt a részét eredetileg nem szabadságvesztésre ítélték, tehát a bíróság meggyőződése szerint ezeknek az elítélteknek nem börtönben lenne a helyük. Átlagosan évente körülbelül 50.000 elítélten hatják végre a helyettesítő szabadságvesztést. Érdemes megjegyezni, hogy a második helyen álló Svájc és Hollandia esetén az arányszám csak 4,5%, míg 2015-ben 8 Európa Tanácsi tagállamban – köztük Magyarországon is – gyakorlatilag nem volt mérhető ez a fogvatartotti szám. A szakirodalmi összehasonlítás arra is felhívja a figyelmet, hogy 7 tagállamban (Andorra, Bulgária, Olaszország, Litvánia, Románia és Szlovákia) a büntetőjogi szankciórendszer nem is ismeri a helyettesítő szabadságvesztés intézményét [Dünkel: Abschaffung oder Reform der Einsatzfreiheitsstrafe? Neue Kriminalpolitik 2022/3, 253-255].
A tervezett módosításra reagáló szakmai állásfoglalások üdvözlik, hogy a német igazságügyi kormányzat felismerte a helyettesítő szabadságvesztések körében mutatkozó diszfunkciót. A módosítást ugyanakkor a legtöbb véleményező nem tartja elegendőnek. A védőügyvédi egyesületek (Strafverteidigervereinigungen) a helyettesítő szabadságvesztés teljes abolícióját szorgalmazzák, hangsúlyozva, hogy a jogintézmény eleve szembe megy a pénzbüntetésnek azzal az alapvető céljával, hogy a rövid tartamú szabadságvesztéseket visszaszorítsa. A helyettesítés kifejezetten a szegény társadalmi rétegeket sújtja és a pénzügyi tehetetlenséget bünteti, magának a szabadságelvonásnak a kiszabását pedig egy végrehajtási döntéssé fokozza le.
Az abolíció mellett nem csak védőügyvédek, de egy 20 büntetőjogászt és kriminológust számláló professzori kör is felszólal, véleményükben kiemelve, hogy a jelenlegi – és a módosított – szabályozás nem szentel megfelelő figyelmet a tényleges fizetésképtelenség és a fizetési hajlandóság hiányának megkülönböztetésére. Azt is hangsúlyozzák, hogy a fizetésképtelenség olyan társadalmi probléma, amelyet nem lehet a büntetőjog eszközeivel megoldani. A védőügyvédi szervezetek mellett a Szövetségi Ügyvédi Kamara (Bundesrechtsanwaltskammer) is a helyettesítő szabadságvesztések hátrányos vonásait emeli ki, amelyek az elítélten kívül az igazságügyi szervezetre, a büntetés-végrehajtási szervezetre és a költségvetésre is nehezednek.
A bírák mellett ügyészeket is tömörítő Új Bírói Egyesület (Neue Richtervereinigung) állásfoglalását azzal kezdi, hogy Franz von Liszt óta ismerjük a rövid tartamú szabadságvesztés kriminogén hatásait, ami miatt 6 hónapnál rövidebb szabadságvesztést csak egészen különleges esetben szabad kiszabni. A helyettesítő szabadságvesztések végrehajtását a bírói és ügyészi egyesület is kifejezetten a reszocializációra károsnak minősíti és a lehető legszélesebb körben elkerülendőnek tartja. Felhívják a figyelmet, hogy az átváltoztatási kulcs tervezett, 2:1-re változtatásával csökken ugyan a helyettesítő szabadságvesztés tartama, de ezzel csak tovább erősödik az az ellentmondás, hogy minél rövidebb a szabadságvesztés tartama, annál kevésbé érhetők el a végrehajtási célok. A bírói és ügyészi egyesület állásfoglalása azért is különösen érdekes, mert a minisztérium tervezetet megalapozó mérési módszertanokban több hibát is kimutat. Ahogy arra is ráirányítják figyelmet, hogy az StGB-nek több különös részi rendelkezésével, és azok bírói gyakorlatban megjelenő alkalmazásával is összefügg a probléma, a tervezet pedig ennek nem tulajdonít jelentőséget (hasonló, átfogó kriminológiai és büntetőjogi, büntetéskiszabási összefüggésekre hívja fel a figyelmet Dünkel is, fent idézett munkájában).
A magyar szakirodalomban alapmunkának számítanak Nagy Ferenc témába vágó írásai, amelyekben szintén arra hívja fel a figyelmet, hogy a rövid tartamú szabadságvesztés, különösen az extrém rövid tartamú szabadságvesztés számos káros vonást mutat, generál- és speciálpreventív hatása pedig elenyésző [A szabadságvesztés és szurrogátumai a német és a külföldi jogban. Jogtudományi Közlöny 1987/4. 207-209.; A rövid tartamú szabadságvesztés és szurrogátumai. Magyar Jog 1991/10. 588-593.]. Ő ugyanakkor nem a teljes abolíció mellett szállt síkra, hanem a rövid tartamú és a helyettesítő szabadságvesztések észszerű visszaszorítása mellett a büntetés-végrehajtási körülmények átalakítását javasolta, amelyekkel jelentősen enyhíthetők a negatív hatások (pl. külön intézet, ún. félszabad végrehajtás vagy szabadidő alatt töltendő büntetés).
A Németországban zajló intenzív szakmai vita rámutat arra az alaptézisre, hogy a racionális büntetőpolitikának nagyban kell(ene) támaszkodnia a kriminológiai kutatásokra. Ha pedig a szankciórendszerről van szó, akkor elengedhetetlen a szankciókutatás, a tág értelemben vett igazságszolgáltatási kriminológia és a szűkebb büntetés-végrehajtási kriminológia eredményeinek adaptálása. E területeken nem csak a hazai (egy adott államban folyó kutatások), de a nemzetközi felismerések is széles körben hasznosíthatók. A magyar büntetőjogalkotás és a jogászi közélet számára is üdítő fejlemény lenne, ha a Btk. és a Be. módosításai előtt is a nyilvánosság előtti szakmai egyeztetésre, a vélemények publikálására kerülhetne sor, a német jogalkotási folyamathoz hasonlóan.
A BMJ tervezete és a csatlakozó szakmai állásfoglalások itt érhetők el:
https://www.bmj.de/SharedDocs/Gesetzgebungsverfahren/DE/Sanktionsrecht.html
Szerző: Szomora Zsolt
A zálogjog dologi hatálya a végrehajtás során