Szerző Archív for: admin

Bejegyzések tőle admin

Mikor kezdődik az elévülés fogyasztói igényérvényesítés esetén? – Podcast

Az utóbbi hetekbe két fontos ítélettel gazdagodott a fogyasztóvédelmi ügyek sora, érdekes módon mindkettő magyar bíróság előerjesztésére született. Az egyik az internet-hozzáférési szerződés felmondásával és ahhoz kapcsolódó díjakkal kapcsolatos, míg a másik devizalapú kölcsönszerződés tisztességtelen kikötése alapján megfizetett összegek visszatérítéséhez való jog elévülési idejének számításával. Az adásban tárgyalt harmadik ügy, egy német bíróság utalása, amelynek […]

NEGYVENHETEDIK JOGÁSZ VÁNDORGYŰLÉS KÜLÖNPROGRAM

A szőlő és a bor szeretete családi örökség KoCzoR Pincészet Autentikus, jó hangulatú esti program harmonikaszóval a Balaton-felvidéki KoCzoR Pincészetben A Koczor család már 1825-ben szőlőt művelt Balatonfüred közelében, ma 25 hektárnyi szőlőültetvényen gazdálkodik. Egyéni íz-, illat,- zamatvilággal, saját személyiséggel rendelkező borok kerülnek ki a pincéjükből, a felszolgált ételek mindig friss alapanyagokból készülnek. A résztvevők […]

NEGYVENHETEDIK JOGÁSZ VÁNDORGYŰLÉS – Balatonalmádi, 2026. május 7-9.

Megnyílt a jelentkezési felület a Negyvenhetedik Jogász Vándorgyűlésre! A helyszín: a Hunguest BÁL Resort szálloda „Ahol a Balaton átölel”. A 2022-ben teljeskörűen felújított szálloda belsőépítészetét a Balaton sokszínűsége inspirálta, így a vendégek minden percben közel érezhetik magukat a tó és a vízpart nyugalmat árasztó harmóniához mindezt egy három napos szakmai konferencia keretében. A Kollégák kreditpontokat, […]

A Törvényszék első, előzetes döntéshozatali eljárásban hozott ítélete légiutasok kártérítési igénye kapcsán – Podcast

Az utóbbi időben igen sok ítéletet hozott a bíróság a légi utasok kártérítéshez való jogával kapcsolatban; az elmúlt adásban is bemutattunk egy ilyen ügyet és a mai adást is ezzel a témával fogjuk kezdeni. Ezen előzetes döntéshozatali ítélet különlegessége, hogy azt az új hatásköri szabályok alapján már nem a Bíróság, hanem a Törvényszék hirdette ki […]

Keresetváltoztatás a közigazgatási perben – a Kúria jogegységi határozatának fényében

A Kúria jogegységi határozata szerint a keresetindítási határidő lejártát követően a jogsérelem már nem változtatható meg, tehát az első tárgyalás befejezéséig csak a már megjelölt jogsérelmekkel összefüggésben előadott „kereseti indokok” változtathatóak meg, részletezhetőek, pontosíthatóak, valamint támaszthatóak alá további érvekkel, ténybeli és jogszabályi hivatkozásokkal.

„Elévülés a polgári jogban – az elévüléshez kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdések”

M e g h í v ó a Magyar Jogász Egylet Civilisztikai Tudományok Szakosztálya által szervezett „Elévülés a polgári jogban – az elévüléshez kapcsolódó elméleti és gyakorlati kérdések” Konferenciára Időpont: 2026. április 16. (csütörtök), 13:00-16:00 Helyszín: Budapesti Ügyvédi Kamara székháza 1055 Budapest, Szalay utca 7. P R O G R A M 13:00    Megnyitó Prof. […]

„Hozzá hasonlítani… csak Verbőczyt lehet” – Csemegi 200 Emlékkonferencia

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszéke és a Magyar Jogász Egylet 2026. március 25-én (szerdán) Csemegi Károly (1826. május 3.–1899. március 18.) születésének 200. évfordulója alkalmából „Hozzá hasonlítani… csak Verbőczyt lehet” – Csemegi 200 Emlékkonferencia címmel tudományos konferenciát szervez jogtörténészek, valamint elméleti és gyakorló jogászok, szakemberek részvételével.

Res iudicata az Alkotmánybíróság gyakorlatában

Az Alkotmánybíróság 1054/2026. (II. 20.) AB határozatában megállapította, hogy a pénzbeli és természetbeni szociális ellátások igénylésének és megállapításának, valamint folyósításának részletes szabályairól szóló 63/2006. (III. 27.) Korm. rendelet (Vhr.) 2023. július 28. és 2025. június 30. között hatályos 23. § (4) bekezdése a jelen határozat nyomán lefolytatásra kerülő új eljárásban nem alkalmazható. Az Alkotmánybíróság határozatában […]

LEGYÉL TE IS ALKOTMÁNYBÍRÓ EGY NAPRA! Idén nyolcadik alkalommal is megrendezésre kerül az AB§ZIM!

I LEGYÉL TE IS ALKOTMÁNYBÍRÓ EGY NAPRA! Idén nyolcadik alkalommal is megrendezésre kerül az AB§ZIM! Az AB§ZIM – Alkotmánybírósági Szimulációs Verseny Magyarország egyedülálló és egyetlen alkotmányjogi csapatversenye, amely lehetőséget biztosít az alkotmányjog iránt érdeklődő állam- és jogtudományi képzésekben részt vevő hallgatók számára, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatán alapuló jogeseteken és feladatokon keresztül – több lépésben, szóban […]