Szerző Archív for: takacs_tamas

Bejegyzések tőle admin

Az átláthatóság elve, valamint a világos és érthető megfogalmazás követelménye devizaalapú lízingszerződés esetén

A Kúria szerint a világos és érhető megfogalmazás, illetve az átláthatóság elvéből következően a fogyasztót olyan helyzetbe kell hozni a szerződéskötéskor, hogy megfelelően fel tudja mérni az általa vállalt kötelezettségeket. Amennyiben a szerződési feltételek összetett szerkezeti kialakítása miatt az árfolyamkockázattal kapcsolatos összefüggéseket magának a fogyasztónak kell azonosítani és felismerni, az általános szerződési feltételek nem tekinthetők világosnak és egyértelműnek.

Stúdióbeszélgetések

Az MJE célja, hogy a honlapunkon olyan tartalmak kerüljenek feltöltésre, amelyek felkeltik a jogászok, elsősorban a gyakorlati jogászok érdeklődését. Ennek keretében 2021. januártól kezdődően havi rendszerességgel Stúdióbeszélgetéseket rögzítünk, amelyek megtekinthetőek lesznek a honlapunkon. Két állandó moderátor vezetésével, gyakorló és elméleti jogászok részvételével kerül megvitatásra egyes, elsősorban a joggyakorlatot, illetve a jogéletet érintő kérdéskör, kerülve azonban […]

Közlemény

2021. január 1-től egy évig dr. Tóth Ádám tölti be az Európai Unió Közjegyzőségeinek Tanácsa elnöki tisztségét.

Magyar Jogász Egylet elnökének decemberi hírlevele

Kedves Tagok! Kedves Kollégák! Decemberben 10. napján ünnepeljük az emberi jogok világnapját az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatának 1948. december 10. napján történt elfogadásának emlékére. Mary Ann Glendon híres – A World Made New című – könyvét felidézve a Nyilatkozat tervezetének aprólékos előkészítése és elfogadása a világégés árnyékában „újjá teremtette” a világot. Ugyanakkor a Nyilatkozat azon […]

Magyar Jogász Egylet elnökének novemberi hírlevele

Kedves Tagok! Kedves Kollégák! A koronavírus okozta járvány második hulláma jelentős hatást gyakorol életünkre. Befolyásolja azt, ahogyan kommunikálunk, dolgozunk és ügyeinket intézhetjük. A világjárvány és a különleges jogrend ennek megfelelően a jogászok, jogászi hivatásrendek gyakorlóinak a megszokott, mindennapi munkavégzését is átalakítja. Érinti az igazságszolgáltatásban dolgozókat, a gyakorló ügyvédek és közjegyzők mindennapjait, valamint a közigazgatási tisztviselőket […]

Pályázati felhívás

A Magyar Jogász Egylet Baranya Megyei Szervezete tudományos pályázatot hirdet a megyében működő gyakorló jogászság számára.