Bejegyzések

A Kúria újabb határozatot hozott az új tényekre hivatkozás közigazgatási perjogi szabályának értelmezése kapcsán

A Kúria szerint a környezetvédelmi egyesület igazságszolgáltatáshoz való hozzáférése nem korlátozható a Kp. 78. § (4) bekezdése alapján, e szabály ugyanis az új tények, és nem pedig a keresetben megjelölt új, a megelőző eljárásban nem hivatkozott jogszabálysértések előadására állít fel korlátot.

A Kúria a fellebbezésben és a keresetben előadott jogsérelmek kapcsolatát vizsgálta végzésében

A Kúria megállapította, hogy a felperes a másodfokú hatósági döntéssel szembeni keresetében olyan jogsértést is állíthat, amelyre az elsőfokú döntéssel szemben előterjesztett fellebbezésében nem hivatkozott.

A Kúria a jogsérelem megjelölésének közigazgatási perbeli jelentőségéről foglalt állást

A Kúria szerint a bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét kizárólag a kereseti kérelem korlátai között vizsgálhatja, amelynek előfeltétele, hogy a keresetlevél tartalmazza az okozott jogsérelem megjelölését.