Megyei szervezetünk 2025. március 7-én Szombathelyen rendezte meg a 28. Vasi Jogásznapot, amely a város nagy szülötte, Horváth Boldizsár volt igazságügyi miniszter emléke előtt tisztelgő rendezvény volt.
A jogásznap Horváth Boldizsár köztéri szobránál tartott koszorúzási ünnepséggel kezdődött, ahol a volt igazságügyi miniszterről elnevezett szakközépiskola diákjainak műsora után dr. Kovács Bálint törvényszéki kollégiumvezető mondott ünnepi beszédet, majd 11 szervezet – közöttük az IM és az Országgyűlés képviselői – koszorúztak
Az ünnepség Horváth Boldizsár szülőházán elhelyezett emléktábla előtti ünnepélyes főhajtással, valamint a város polgármestere és megyei szervezetünk elnöke általi koszorúzással folytatódott.
A zártkörű díszebéd után indult a – sajtónyilvános, kreditpontos – szakmai program, melynek elnöke dr. Bánáti János, az MJE társelnöke volt. A tanácskozás központi témája: „A mesterséges intelligencia (MI) és a jogászi hivatás”.
A közel 160 résztvevő előtt tartott előadás-sorozaton közreműködött Dr.Gál István László tszv. egyetemi tanár, Dr. Réti László ügyvéd, az MJE főtitkára, Dr. Hohmann Balázs egyetemi adjunktus és Dr. Sárközy Szabolcs ügyvéd, egyetemi adjunktus. Az óriási érdeklődéssel kísért előadások után került sor megyei szervezetünk immár hagyományos, zenés-táncos esttel egybekötött fogadására.