Egy fogyasztó egy üzlethelységen kívüli, szolgáltatási szerződést kötött egy vállalkozással a lakóháza elektromos rendszerének felújítására. A vállalkozás elmulasztotta tájékoztatni a fogyasztót az elállási jogáról, amellyel utóbbi, üzlethelységen kívül kötött szerződés esetén 14 napig rendelkezik.
A szerződés teljesítését követően a kiállított számlát a fogyasztó nem egyenlítette ki, hanem elállat a szerződéstől. A fogyasztó arra hivatkozott, hogy a vállalkozás elmulasztotta őt tájékoztatni az elállási jogáról, mellyel a szerződés teljesítését követően még rendelkezett.
Az ügyben eljáró német bíróság úgy véli, hogy a német jognak a fogyasztók jogairól szóló uniós irányelv átültetésének elfogadott rendelkezései értelmében a fogyasztó nem köteles megfizetni az olyan szolgáltatás miatt felmerült költségeket, amelyeket az elállási időszak vége előtt nyújtottak, ha a kereskedő (eladó vagy szolgáltató) elmulasztotta tájékoztatni a fogyasztót az elállási jogáról.
Ugyanakkor e bíróság szeretne választ kapni arra, hogy ezen irányelv kizárja-e e kereskedő vagy eladó minden ellenérték követeléséhez való jogát, akkor is, ha a fogyasztó az elállási jogát csupán a szerződés teljesítése után gyakorolja. Ez ugyanis vagyongyarapodáshoz vezethet a fogyasztó részéről, ami ellentétes lenne a jogalap nélküli gazdagodás tilalmára vonatkozó uniós jogi alapelvvel.
A 2011/83 irányelv (4) és (5) preambulum bekezdései kimondják, hogy az üzlethelységen kívül kötött fogyasztói szerződések harmonizációjára a belső piac előmozdításából van szükség. Továbbá, e harmonizációnak egyensúlyt kell teremtenie a fogyasztóvédelem magas szintje és a vállalkozások versenyképessége között. A fogyasztók tájékoztatása, az őt megillető elállási jogáról ezt biztosítja. A (21) preambulumbekezdés kitér az üzlethelységen kívül kötött szerződésekre és megemlíti, hogy ilyen esetekben a fogyasztó potenciális pszichológiai nyomásnak lehet kitéve, függetlenül attól, hogy a fogyasztó kérte-e a kereskedő látogatását, vagy sem. Ugyanígy az irányelv 1. cikke megállapítja, hogy az irányelv célja a fogyasztóvédelem magas szintjének elérése.
A 6. cikk (1) pontjának h) alpontja ismerteti, hogy üzlethelységen kívül kötött szerződés a fogyasztót nem köti, amíg az tájékoztatást nem kap elállási jogáról, annak feltételeiről, határidőjéről és vonatkozó eljárásairól. Tájékoztatás esetén a fogyasztó 14 napon belül indoklás nélkül elállhat az üzlethelységen kívül kötött szerződéstől. Azonban az elállási jog tájékoztatásának elmulasztása esetén, az elállási időszak az eredeti elállási időszak lejárta után 12 hónappal jár le.
A fogyasztó elállási joga gyakorlásának esetében köteles, az elállási joga gyakorlásának az eladóval vagy szolgáltatóval való közlése időpontjáig nyújtott szolgáltatás összegét megfizetni. A fogyasztó nem köteles megfizetni ezt az összeget, ha az eladó vagy szolgáltató elmulasztotta közölni előbbit elállási jogáról. Bizonyos kivételeket leszámítva, a fogyasztót ilyen esetben semmilyen felelősség nem terheli.
A Bíróság ítéletében kihangsúlyozta, hogy az üzlethelységen kívül kötött szerződés sajátosságaiból adódóan, amelyek a (21) preambulumbekezdésben olvashatóak, a fogyasztó elállási jogáról való tájékoztatás fontossága különösképpen előtérbe kerül. Ebből következik, hogy az elállási jogról való tájékoztatás elmulasztása esetén a fogyasztó mentesül az eladó vagy szolgáltató által nyújtott szolgáltatás érték megfizetésének kötelezettsége alól.
A fentiekkel összhangban, a Bíróság a jogalap nélküli gazdagodás kérdésének vizsgálata során az EU Alapjogi Chartájának 38. cikkére hivatkozott, valamint a fenti irányelv 1. cikkére. Kimondja, hogy e cél elrésének érdekében ezen irányelv a fogyasztók és eladók és szolgáltatók között kötött szerződések néhány alapvető eleme tekintetében teljes harmonizációt hoz létre. A Bíróság úgy véli, az irányelv által meghatározott célkitűzés kerülne veszélybe, ha az elállási jogról és gyakorlásáról szóló egyértelmű rendelkezésektől való eltérés megengedett lenne, és a fogyasztónak olyan költségekkel kellene számolnia, amelyeket ezen irányelv nem ír elő kifejezetten.
Forrás: A Európai Unió Bíróságának ítélete a C-97/22. sz. DC ügyben, ECLI:EU:C:2023:413
Véleménynyilvánítás-e a parlamenti beszédjog?