Jogeset száma: BH 2025. 211.
Az alperes a felperesi jogelőddel 2016. október 24-én villamosenergia-szolgáltatási szerződést kötött. A szerződésben a felek megállapodtak abban, hogy „A jelen egyetemes szolgáltatási szerződésből eredő polgári jogi igények a követelés esedékességének hatályos jogszabályi rendelkezések szerinti időben évülnek el. Bármely fél által a másik fél részére igazolhatóan megküldött fizetési felszólítás megszakítja az elévülést.”
Az alperesnek 1.291.876 Ft összegű áramdíj tartozása keletkezett, 2019. szeptember 24-én esedékes fizetési határidővel. A felperesi jogelőd 2021. június 14-én írásban szólította fel az alperest a tartozás rendezésére, azonban a fizetési felszólítás az alperes által a szerződésben megadott lakcímről „nem kereste” jelzéssel érkezett vissza.
A felperesi jogelőd a 2021. október 6-án kelt engedményezési szerződéssel az alperessel szemben fennálló 1.029.510 forint összegű követelését a felperesre engedményezte. A felperes 2021. december 3-án írásban tájékoztatta az alperest az engedményezésről, egyúttal felszólította a tartozás rendezésére. Az alperes részére kiküldött engedményezési értesítő és fizetési felszólítás az alperes címéről „elköltözött” jelzéssel érkezett vissza.
A fizetési meghagyásból perré alakult eljárásban a felperes a Ptk. 6:256. § (1) bekezdése alapján 1.029.510 forint, valamint ezen összeg után 2021. november 9-től a kifizetés napjáig esedékes törvényes mértékű kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Az elsőfokú bíróság rövidített indokolást tartalmazó ítéletében a kereseti kérelemmel egyezően kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 1.029.510 forintot és késedelmi kamatát.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Hangsúlyozta, hogy a Ptk. elévülésre vonatkozó rendelkezései szerint nem tekinthető kizártnak az, hogy a felek az elévülés megszakadásának Ptk.-ban írt okait szerződéses úton bővítsék. Bár a Ptk. 6:25. § (1) bekezdése az elévülést megszakító okok között nem sorolja fel a jogosult által írt felszólító levelet, az elévülésre vonatkozó rendelkezések között azonban nem található olyan, amely kifejezett tiltást tartalmazna arra, hogy a felek további elévülés megszakadását eredményező okokat határozzanak meg. A felek közös akarattal az elévülést megszakító okok körét kibővítették, amit a kötelmek közös szabályainak diszpozitív természetében adódón megtehettek a Ptk. 6:1. § (3) bekezdése alapján.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében vitatta a jogerős ítélet azon megállapítását, amely szerint az elévülést megszakító okok köre bővíthető. Érvelése szerint ez az értelmezés ellentétes a jogalkotói céllal, valamint az elévülés intézményének lényegével.
A Kúria a felülvizsgálatot a feltett jogkérdés különleges súlyára és társadalmi jelentőségére tekintettel engedélyezte. A Kúria szerint az eljárt bíróságok a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésének megsértésével állapították meg, hogy a felek az elévülés megszakításának Ptk.-ban írt okait, a Ptk. elévülésre vonatkozó rendelkezéseit szerződéses úton bővíthetik.
A Kúria kiemelte, hogy az elévülés szabályai kilépnek a felek jogait és kötelezettségeit szabályozó relatív természetű kötelmi szabályok terrénumából, az elévülés az alanyi jog érvényesíthetőségét zárja ki, ezzel félre nem tehető törvényi parancsként érvényesül a bíróságok számára a polgári eljárásokban.
Az elévülés szabályai nem a felek kötelmi természetű jogait és kötelezettségeit határozzák meg, hanem az adott jogintézmény törvényi tartalmát, az ettől való bármilyen eltérés a polgári jog rendszeréből való kilépéshez vezetne.
A Kúria szerint hibás az a logika, amely az elévülési idő eltérő meghatározhatóságából indul ki. Hibás okfejtés, figyelemmel arra, hogy ez a lehetőség éppen azért adott, mert a törvény kifejezetten megengedi a feleknek, hogy a kógens szabályoktól eltérően rendelkezzenek.
Nem helytálló az a következtetés sem, hogy a Ptk. 6:22. § (4) bekezdéséből következően az elévülés szabályai diszpozitívak. Ez a szabály csupán annyit jelent, hogy az elévülési idő eltérő meghatározása ugyan megengedett, de ez nem vezethet az elévülés kizárásához.
Ezekből a szabályokból a Kúria szerint nem következik, hogy a Ptk. elévülésre vonatkozó valamennyi szabálya diszpozitív.
A Kúria eljáró tanácsa szerint az elévülés megszakításának okait egzakt módon, törvényi szinten kell meghatározni, mert azok nem a felek jogaira és kötelezettségeire, hanem az igényhelyzetben lévő alanyi jog kikényszeríthetőségére vonatkozó szabály. A felek szerződéses szabadsága ezért eltérő okok meghatározására nem terjedhet ki külön törvényi engedély alapján.
Ezt az érvelést nem gyengíti az sem, hogy a bíróság az elévülést nem veszi hivatalból figyelembe, csak kérelemre. Ez a törvényi előírás egy procedurális jogi norma, amelyre figyelemmel a bíróságnak nem kell minden esetben a követelések elévülését vizsgálnia; a fél által felhozott, megalapozott elévülési kifogás esetén azonban köteles azt figyelembe venni.
A Kúria eljáró tanácsa kiemelte azt is, hogy a teljesítésre irányuló írásbeli felszólítás mint elévülés-megszakítási ok ellentétes az elévülés intézményének lényegével: nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési határidő meghosszabbítására ösztönöz. Következésképpen a felek sem az egyedi szerződéseikben, sem egyedileg meg nem tárgyalt szerződési feltételekben nem térhetnek el az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezésektől, azok köre nem bővíthető.
Mindebből a Kúria szerint az következett, hogy a felperesi jogelőd, valamint a felperes alperes részére megküldött fizetési felszólítása nem eredményezhette az elévülés megszakadását, tekintet nélkül arra, hogy azok szabályszerű kézbesítésére sor került-e, vagy sem. A követelés így a Ptk. 6:23. § (1) bekezdése alapján évült, az bírósági eljárásban nem érvényesíthető.
Észrevételek a jogesethez
Az új Ptk. hatályba lépésekor kérdésként merült fel, hogy az elévülés megszakítását eredményező jogi tények törvényben meghatározott körét a felek bővíthetik-e a szerződésükben. A kérdés elsősorban az adóshoz intézett írásbeli teljesítési (fizetési) felszólítás kapcsán merült fel, hiszen az 1959-es Ptk. ezt még az elévülés megszakítását eredményező okként szabályozta.
A törvénykönyvhöz fűzött miniszteri indokolás arra nem tér ki, hogy az elévülést megszakító jogi tények törvényi felsorolása a Ptk. 6:25. § (1) bekezdésében kógens vagy diszpozitív rendelkezés-e. A fizetési felszólítással kapcsolatban azonban az indokolás megállapítja: „Az elévülés megszakítására vezető jogi tények közül a törvény elhagyja a „követelés teljesítésére irányuló írásbeli felszólítást”. E megszakítási ok ellentétes az elévülés intézményének lényegével: nem az igény érvényesítésére, hanem az igényérvényesítési idő (és az azzal járó bizonytalanság) meghosszabbítására ösztönöz. A jogbiztonságot szolgálja, ha önmagában egy ilyen aktus nem eredményezi az elévülés megszakítását.”[1]
A Ptk. hatálybalépésének évében kiadott kommentár szerint a Ptk.-ban az elévülést megszakító jogi tények felsorolása nem kógens jellegű, a Ptk. diszpozitív alapállása [Ptk. 6:1. § (3) bekezdés ] pedig nem állja útját annak, hogy a felek a szerződésben az írásbeli felszólításhoz az elévülést megszakító hatást fűzzék. Ezt a következtetést erősíti meg, hogy a törvény egyedül az elévülés kizárását tiltja meg, kimondva, hogy az elévülést kizáró megállapodás semmis. Ebből a rendelkezésből a contrario egyértelműen következik az, hogy az elévülés egyéb szabályai, így az elévülés megszakítására vonatkozó rendelkezések is diszpozitív jellegűek. Ezt az értelmezést támasztja alá a rendszertani és a történeti értelmezés is. Ha a törvény a felek számára az elévülési idő meghosszabbítását megengedi, nem lehet akadálya annak sem, hogy a felek megállapodása ezt az eredményt a teljesítésre történő írásbeli felszólítás útján, az elévülés megszakításával érje el.[2]
Ehhez hasonlóan foglalt állást Vékás Lajos „Szerződési jog. Általános rész” című tankönyvének 2016-ban megjelent első,[3] valamint 2024-ben megjelent második kiadásában is. Álláspontja szerint a felek a szerződésükben – a diszpozitív szabályozás adta autonómiájuk keretében – a teljesítésre történő írásbeli felszólításhoz az elévülést megszakító hatást fűzhetnek.[4]
A jogirodalomban megjelentek ugyan ezzel ellentétes vélemények is,[5] a gyakorlat azonban Vékás Lajos álláspontját követve, az elmúlt tizenegy évben diszpozitívnak tekintette a Ptk. 6:25. § (1) bekezdését. Ennek megfelelően az elmúlt években szerződések tömegei jöttek létre azzal a tartalommal, hogy a felek a jogosult részéről az adóshoz intézett írásbeli teljesítési felszólítást is elévülést megszakító okként szabályozták. Ezt eddig az eljáró bíróságok – miként a bemutatott esetben a másodfokú bíróság is – érvényes kikötésnek tekintették. Ennek alapján – több mint tíz évvel a Ptk. hatálybalépése után – már a Kúriának is azt a kialakult gyakorlatot kellett volna figyelembe vennie, amely szerint az elévülés megszakítását eredményező jogi tények köre bővíthető.
Gyakorlati szempontból ez azért is okozhat nehézséget, mert ha a Kúria gyakorlatát ez új ítélet fogja meghatározni, akkor a gazdasági szereplőnek a szerződéseiket módosítaniuk kell. Kérdés az is, hogy ha a felek a szerződésükben kikötötték a teljesítésre való felszólítást elévülést megszakító okként, és a jogosult annak alapján fel is szólította a kötelezettet a teljesítésre, akkor utólag megállapíthatja-e azt az eljáró bíróság, hogy ezzel mégsem szakadt meg az elévülés? Ha igen, akkor fennáll a veszélye annak, hogy számos esetben a követelés már elévült, holott a jogosult – figyelemmel a fizetési felszólításra – abban a hiszemben volt, hogy az elévülés még nem következett be, és ezért nem is tett további igényérvényesítési lépéseket.
Végül érdemes arra is kitérni, hogy az 1959-es Ptk. előtti magánjogunk szintén elismerte annak a lehetőségét, hogy a felek megállapodása alapján az elévülés – a törvényes okokon kívül – a fizetésre kötelezetthez intézett felhívás kézbesítésével is félbeszakadjon. Villányi László ezzel kapcsolatban kiemelte: „A felek, amint az elévülési időt szerződésileg megrövidíthetik, úgy az elévülést félbeszakító tényeket is a törvénytől eltérően szabályozhatják; így pl. a törvényes félbeszakadási okokon felül más félbeszakadási okokat is meghatározhatnak.”[6]
Villányi azonban azt is kiemelte, hogy a felhívás egyszeri megtörténte után a jogosultnak már perelni kellett, az ismételt felhívásnak ugyanis már nem volt elévülést félbeszakító hatása.
DR. BODZÁSI BALÁZS
közjegyző, egyetemi docens
Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Polgári Jogi Tanszék
[1]A Polgári Törvénykönyvről szóló T/7971. számú törvényjavaslat általános indokolása.
[2] Vékás Lajos: A kötelmek közös szabályai. In: Vékás Lajos – Gárdos Péter (szerk.): Kommentár a Polgári Törvénykönyvhöz. 2. kötet. Wolters Kluwer, Budapest, 2014, 1340-1341.
[3] Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. ELTE Eötvös Kiadó, Budapest, 2016, 322.
[4] Vékás Lajos: Szerződési jog. Általános rész. ORAC Kiadó, Budapest, 2024, 308-309.
[5] Lásd például Pusztahelyi Réka: A magánjogi elévülés. Novotni Alapítvány, Miskolc, 2015, 188-190. Álláspontja szerint mivel az elévülést megszakító körülmények az elévülés intézményének belső magját képezik, ezért ahogyan az elévülés joghatása, úgy az azt elodázó megszakító okok sem képezhetik szabad megállapodás tárgyát. Ez az álláspont jelenik meg a Kúria bemutatott döntésében is.
[6] Villányi László: Követelések megszűnése és elévülése. In: Szladits Károly (Főszerk.): A magyar magánjog. Harmadik kötet. Kötelmi jog általános része. Grill Károly Könyvkiadóvállalata, Budapest, 1941, 643.
