Jogeset száma: C-419/23. (2024. december 12.)
Az ítélet magyar nyelven is elérhető:
Az R. Kft. és G.W. osztrák állampolgár között 2001. december 30-án haszonélvezeti jogot alapító szerződés jött létre a gazdasági társaság tulajdonában lévő, Kőszeg település területén található mezőgazdasági földterületre vonatkozóan. G.W. haszonélvezeti jogának ingatlan-nyilvántartási bejegyzésére 2002. január 29-i határozattal került sor, amelyet semmilyen jogorvoslati kérelemmel nem támadtak meg. A szerződéssel alapított haszonélvezeti joggal terhelt mezőgazdasági földterület vonatkozásában C.N., Németországban élő magánszemélyt 2012. május 18-án tulajdonosként jegyezték be az ingatlan-nyilvántartásba.
A Vas Megyei Kormányhivatal Szombathelyi Járási Hivatal 2015. július 27‑én, a 2013. évi CCXII. törvény 108. § (1) bekezdése és az ingatlan‑nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény 94. § (1) és (3) bekezdése alapján törölte G.W. haszonélvezeti jogát az ingatlan‑nyilvántartásból azzal az indokkal, hogy G.W. nem közeli hozzátartozója az érintett mezőgazdasági földterület tulajdonosának.
Az Európai Bíróság a 2018. március 6‑i SEGRO és Horváth ítéletben (C‑52/16 és C‑113/16) kimondta, hogy az Európai Unió működéséről szóló szerződés (a továbbiakban: EUMSZ) 63. cikkének (1) bekezdését[1] akként kell értelmezni, hogy azzal ellentétes az a nemzeti szabályozás, amelynek értelmében a mezőgazdasági földterületen korábban létesített olyan haszonélvezeti jogok, amelyek jogosultjai e földterületek tulajdonosának nem közeli hozzátartozói, a törvény erejénél fogva megszűnnek, következésképpen pedig azokat az ingatlan‑nyilvántartásból törölni kell. Az EUB emellett a 2019. május 21‑i Bizottság kontra Magyarország (Mezőgazdasági földterületeken létesített haszonélvezeti jogok) ítéletében (C‑235/17) megállapította, hogy Magyarország a 2013. évi CCXII. törvény 108. § (1) bekezdésének elfogadásával, ezáltal pedig a Magyarországon fekvő mező‑ és erdőgazdasági földterületeken más tagállambeli állampolgárok javára fennálló haszonélvezeti jogoknak a törvény erejénél fogva történő megszüntetésével nem teljesítette az EUMSZ 63. cikkéből és az EU Alapjogi Chartája 17. cikkéből[2] eredő kötelezettségeit.
A Nemzeti Földügyi Központ 2022. november 30‑án a 2013. évi CCXII. törvénynek az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvénnyel beillesztett 108/B. §‑a és 108/F. §‑a alapján elrendelte G.W. haszonélvezeti jogának az ingatlan‑nyilvántartásba történő visszajegyzését. A visszajegyzés szempontjából C.N. a 2021. évi CL. törvény 108/F. § (7) bekezdése értelmében nem minősült jóhiszeműnek, mivel a szóban forgó mezőgazdasági földterületnek akkor is tulajdonosa volt, amikor e haszonélvezeti jogot törölték az ingatlan‑nyilvántartásból.
C.N. keresetet nyújtott be a Győri Törvényszékhez (a kérdést előterjesztő bírósághoz) a haszonélvezeti jog visszajegyzésének törlése iránt azzal az indokkal, hogy G.W. haszonélvezeti jogát 2002. január 29‑én jogellenesen jegyezték be az ingatlan‑nyilvántartásba. A termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény 11. § (1) bekezdésének ezen időpontban hatályos és alkalmazandó normaszövege ugyanis 2002. január 1‑jét követően nem tette lehetővé a mezőgazdasági földterületen létesített haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzését, amennyiben e haszonélvezeti jogot olyan természetes személy javára alapították, aki nem magyar állampolgár.
A Nemzeti Földügyi Központ és G.W. e kereset elutasítását kérte azzal az indokkal, hogy a szóban forgó haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba történő visszajegyzésének nincs semmilyen törvényi akadálya, továbbá, hogy a 2013. évi CCXII. törvénynek az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvényből eredő változata semmilyen módon nem teszi függővé e visszajegyzést annak vizsgálatától, hogy e haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba történő eredeti bejegyzése jogszerűen történt‑e.
A keresettel kapcsolatban a Győri Törvényszék kiemelte, hogy G.W.‑nek az alapügy tárgyát képező mezőgazdasági földterületen fennálló haszonélvezeti joga egy 2001. december 30‑án megkötött szerződés alapján jött létre, e jog bejegyzésére azonban csak 2002. január 29‑én került sor. Következésképpen a haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzése a kérdést előterjesztő bíróság szerint jogellenes volt. Ugyanakkor, mivel a bejegyző határozattal szemben nem éltek semmilyen jogorvoslattal, az véglegessé vált.
Ennek alapján a bíróságnak azt kellene megállapítania, hogy G.W. haszonélvezeti jogának az ingatlan‑nyilvántartásba történő eredeti bejegyzése jogellenes volt, ebből következően pedig e haszonélvezeti jog visszajegyzése szabálytalan. Ugyanakkor a 2013. évi CCXII. törvénynek az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvénnyel módosított 108/F. § (7) bekezdése megtiltja e bíróságnak, hogy ilyen vizsgálatot végezzen.
E körülmények között a Győri Törvényszék úgy határozott, hogy az eljárást felfüggeszti, és előzetes döntéshozatal céljából a következő kérdést terjeszti a Bíróság elé: az EUMSZ 63. cikkét és a Charta 17. cikkét akként kell‑e értelmezni, miszerint azokkal összhangban áll az a tagállami szabályozás, amely egy nem jogszerűen, de jogerősen bejegyzett haszonélvezeti jog törlését követően annak kötelezettségszegési eljárás eredményeképpen előírt visszajegyzésekor nem írja elő kötelezően vizsgálandó körülményként, hogy a haszonélvezeti jog bejegyzésére jogszerűen került‑e sor?
Az EUB megállapította, hogy G.W. haszonélvezeti joga az EUMSZ 63. cikkének hatálya alá tartozik, mivel az érdekelt személy Magyarországtól eltérő tagállam állampolgára. Azok az ügyletek ugyanis, amelyekkel valamely tagállam területén külföldi illetőségű személyek ingatlanbefektetést hajtanak végre, az EUMSZ 63. cikke értelmében vett tőkemozgások körébe tartoznak. Ez a helyzet többek között az olyan ingatlanbefektetések esetében, amelyek – mint a jelen ügyben is – mezőgazdasági földterületek tulajdonjogának megszerzésére irányulnak.
Az alapügyben szóban forgó szabályozás pedig harmadik személyek javára előírja a Magyarországon található mezőgazdasági földterületeken – köztük a Németországban élő C.N. földterületén – fennálló haszonélvezeti jogok visszaállítását, ami csökkenti e földterületek forgalmi értékét, és korlátozza tulajdonosaik – ideértve a más tagállamban lakóhellyel rendelkező tulajdonosokat is – azon lehetőségét, hogy élvezzék az azon vagyontárgyakból származó előnyöket, amelyek megszerzése érdekében tőkét fektettek be. Az ilyen szabályozás tehát az EUMSZ 63. cikkben biztosított alapvető szabadság korlátozásának minősül.
Az EUB azonban a fentiekkel kapcsolatban azt is kiemelte, hogy a tőke szabad mozgását korlátozó intézkedés akkor megengedett, ha egyrészt azt az EUMSZ 65. cikkében említett okok vagy közérdeken alapuló nyomós okok igazolják, másrészt pedig megfelel az arányosság elvének. Ez utóbbi megköveteli, hogy ezen intézkedés alkalmas legyen a jogszerűen elérni kívánt cél megvalósításának biztosítására, és ne lépje túl az e cél eléréséhez szükséges mértéket.
A jelen esetben az alapügyben szóban forgó szabályozás célja a 2019. május 21‑i Bizottság kontra Magyarország ítélet (C‑235/17) végrehajtása, amely ítéletben a Bíróság a korábbi magyar szabályozást az EUMSZ 63. cikkével és a Charta 17. cikkével ellentétesnek nyilvánította, visszaállítva azon haszonélvezők jogait, akiket azelőtt e cikkekkel összeegyeztethetetlen módon megfosztottak e jogoktól. Az EUB álláspontja szerint az ilyen cél közérdeken alapuló nyomós oknak minősül.
Az EUB szerint emellett nem tűnik úgy, hogy az ilyen szabályozás túllépné az e cél eléréséhez szükséges mértéket. Ennek vizsgálata ugyanakkor a kérdést előterjesztő bíróság feladata.
Az alapügy tárgyát képező haszonélvezeti jog alapításáról szóló szerződést az e haszonélvezeti jog létesítésének időpontjában alkalmazandó jogszabályi rendelkezések tiszteletben tartásával kötötték meg, ami olyan körülmény, amelyet figyelembe kell venni. Kizárólag e haszonélvezeti jog ingatlan‑nyilvántartásba történő bejegyzése az, amely jogellenesnek tekinthető annak alapján, ahogyan az ítélkezési gyakorlat a termőföldről szóló 1994. évi LV. törvény azon időpontban alkalmazandó 11. § (1) bekezdését értelmezte, amikor G.W. haszonélvezeti jogát bejegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba. Márpedig az EUB szerint valamely tagállam szabadon fogadhat el olyan jogszabályi rendelkezéseket, amelyek értelmében akként határoz, hogy a nemzeti jogából eredő ilyen szabálytalanságot a továbbiakban már nem lehet szankcionálni.
Az EUB arra is felhívta a figyelmet, hogy az alapügy tárgyát képező haszonélvezeti jogot 2002. január 29‑én ténylegesen bejegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba, e bejegyzés pedig véglegessé vált. A magyar jog szerint pedig az ilyen bejegyzés azzal a következménnyel jár, hogy az érintett haszonélvezeti jog az ellenkező bizonyításáig fennáll. Ennek alapján a jogbiztonság elve szintén G.W. haszonélvezeti jogának visszaállítása mellett szól, még akkor is, ha az ingatlan‑nyilvántartásba történő eredeti bejegyzése jogellenesnek tekinthető.
Az EUB szerint az alapügyben szóban forgó szabályozás nem járt aránytalan sérelemmel C.N. tulajdonhoz való joga vonatkozásában. E szabályozás ugyanis kizárólag azzal a következménnyel jár, hogy visszaállítja C.N. azon jogait, amelyeket az alapügy tárgyát képező mezőgazdasági földterület korábbi állagtulajdonosától szerzett, mivel az e földterületen G.W. javára létesített haszonélvezeti jogot már azt megelőzően véglegesen bejegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba, hogy C.N. e földterület állagtulajdonosává vált volna.
Az alapügyben szóban forgó szabályozás, amelynek alapján e haszonélvezeti jogot visszajegyezték az ingatlan‑nyilvántartásba, azon jogok korlátozásának sem tekinthető, amelyek C.N.‑t a Charta 17. cikke alapján megillethetik.
Mindezekből az EUB szerint az következik, hogy az EUMSZ 63. cikkét és a Charta 17. cikkét akként kell értelmezni, hogy azokkal nem ellentétes az olyan tagállami szabályozás, amelynek értelmében azt a haszonélvezeti jogot, amelyet az e tagállam területén található mezőgazdasági földterületen létesítettek, és amely az ingatlan‑nyilvántartásba való végleges bejegyzését követően az említett tagállam e cikkekkel ellentétes szabályozása alapján megszűnt, és azt törölték e nyilvántartásból, az e jogától megfosztott személy kérelmére még akkor is vissza kell jegyezni az említett nyilvántartásba, ha az említett jog eredeti bejegyzése ellentétes volt az e bejegyzés időpontjában alkalmazandó nemzeti jogszabályokkal.
Észrevételek az esethez kapcsolódóan
A magyar jogban jelenleg nincs külön rendelkezés a jogalkotással okozott károkért való felelősségéről. Így mindenekelőtt az a kérdés merül fel, hogy megállapítható-e egyáltalán a jogalkotó felelőssége a jogszabályok által – azok alkalmazásával – okozott károkért. A kérdést úgy is fel lehet tenni, hogy lehet-e jogellenes a jogalkotás?[3]
Az állami immunitás tanából következően a jogalkotás az állami immunitásból fakadó, megengedett magatartás, amely a közjog hatálya alá tartozik. Emellett nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely alapján az állam jogalkotói lépéssel vagy mulasztással mint károkozó magatartással magánjogi jogviszonyba kerülne a károsulttal.[4]
A bírói gyakorlat – leginkább a Legfelsőbb Bíróság – hosszú időn keresztül elzárkózott a jogalkotással okozott károkért való felelősség megállapítása elől. A jogirodalom azonban ennek két esetét már egy ideje elismeri: 1. ha jogszabály alkotmányellenességét az Alkotmánybíróság állapítja meg, illetve 2. ha jogszabály uniós jogba ütközését az Európai Unió Bírósága (EUB) állapítja meg.[5]
Ezt a két esetet ma már a bírói gyakorlat is elismeri a jogalkotással okozott kárért való felelősséget megalapozó tényállásként. A Fővárosi Ítélőtábla a haszonélvezeti jogok törléséről rendelkező 2013. évi CCXII. törvény (Ámt.) 108. §-a általi károkozásra hivatkozással indult perben megállapította: „Az államot a jogalkotással okozott károkért való felelősség kapcsán immunitás nem illeti, mivel annak nincs jogszabályi alapja. A jogalkotás azonban csak olyan többlettényállási elem mellett minősül jogellenesnek, amikor a jogszabály alaptörvény-ellenességét vagy uniós jogot sértő jellegét az Alkotmánybíróság, illetve az EUB megállapítja. A jogalkotás jogellenessége akkor is fennáll, ha az Alkotmánybíróság nem rendelkezik a jogszabály megsemmisítéséről, de mulasztásos alaptörvény-ellenességet állapít meg, mert ilyen esetben a jogszabály hiányossága alapozza meg a jogellenességet. Az adott esetben pedig ezt a hiányosságot az alperes utólag sem pótolta. Az Alkotmánybíróság és az EUB határozatai alapján tehát az Ámt. 108. §-a kapcsán a jogalkotás jogellenessége fennáll, a kárfelelősség megállapításához azonban a további, konjunktív feltételek teljesülése lett volna szükséges.” (Fővárosi Ítélőtábla 5.Pf.20.405/2019/8/II.).
Ezzel kapcsolatban érdemes kiemelni, hogy a Ptk. Bizottsági Javaslata [6:547. § (1)-(3) bekezdések] a kódexben szabályozni kívánta a jogalkotással okozott kárért való felelősséget. Eszerint a jogalkotó akkor tartozott volna felelősséggel, ha az Alkotmánybíróság az alkotmányellenes jogszabályt hatálybalépésének időpontjára visszamenőlegesen megsemmisíti. Ha ettől eltérő időponttól került volna sor a jogszabály megsemmisítésére, akkor csak az ezen időpontot követően bekövetkezett károkért felelt volna a jogalkotó. Emellett felelősséggel tartozott volna a jogalkotó a mulasztásos alkotmánysértésből eredő károkért is, ha jogalkotási kötelezettségének az Alkotmánybíróság által megállapított határidőig sem tett volna eleget. Ezek a rendelkezések végül nem kerültek be a Ptk.-ba.
Az uniós jog alapján kártérítést lehet kérni a tagállamtól, ha valamely uniós irányelvet nem vagy nem megfelelően ültet át belső jogába és emiatt, ezzel okozati összefüggésben valakit kár ér (lásd az EUB C-46/93. és C-48/93. számú ügyben hozott ítéletét). Emellett az Emberi Jogok Európai Bírósága is többször elmarasztalta Magyarországot olyan egyedi ügyekben, amelyek tényállása szerint a jogsértés a jogszabályi környezet hibáiból, hiányosságaiból fakadt.[6]
Mindezek figyelembevételével a többségi jogirodalmi álláspont szerint a hatályos jogszabályi környezet alapján is lehetőség van a jogalkotással okozott kár megtérítésére. A kereset jogalapja – speciális jogszabály hiányában – a Ptk. 6:519. §-a, vagyis az általános deliktuális felelősségi generálklauzula lehet.[7]
Ennek alkalmazása azonban vethet fel problémákat a gyakorlatban. Erre példa a Kúria Pfv.VI.20.837/2022/9. sz. ítélete is. A konkrét ügyben a jogsértés ténye, az uniós jogba ütközés és ezáltal a jogellenes magatartás megállapítása megtörtént. Ez azonban önmagában még nem eredményezi az állam kártérítési felelősségének megállapítását. Ezen túl ugyanis a kárigény elbírálásához a Ptk. 6:519-6:534. §-aiban foglalt további feltételek fennállásának vizsgálata is szükséges. Vagyis ez esetben is vizsgálandó a jogellenes magatartás és az érvényesített kár közötti okozati összefüggés fennállása. Az adott ügyben az okozati összefüggés fennállása nem volt megállapítható, így a felperes kártérítési igényét az eljáró bíróságok elutasították.
Menyhárd Attila emiatt amellett érvel, hogy a felróhatósági alapú, szubjektív felelősség helyett a jogalkotással okozott károkért való felelősség kezelésére egy objektív felelősségi alakzat jelenthetne megoldást. Ennek feltételeit külön jogszabályban kellene rögzíteni.[8]
Az objektív felelősség irányába tett lépést a jogalkotó a korábban törölt haszonélvezeti jogok jogosultjainak járó kompenzációról való rendelkezések elfogadásával. A mező- és erdőgazdasági földek forgalmáról szóló 2013. évi CXXII. törvénnyel összefüggő egyes rendelkezésekről és átmeneti szabályokról szóló 2013. évi CCXII. törvény 108/K. § (1) bekezdése – amelynek normaszövegét az egyes agrártárgyú törvények módosításáról szóló 2021. évi CL. törvény 128. §-a állapította meg – ugyanis főszabályként úgy rendelkezik, hogy a kompenzáció alapja a törölt haszonélvezeti jog egyévi értéke. Az egyévi érték a haszonélvezeti joggal korábban terhelt ingatlan – haszonélvezeti jog törlésekori – forgalmi értékének 1/20-a. Ezzel a kompenzációval kapcsolatban a Ptk. szerinti többlet tényállási elemek (kár, okozati összefüggés) bizonyítására nincs szükség.
dr. Bodzási Balázs
közjegyző, egyetemi docens
Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar Polgári Jogi Tanszék
[1] EUMSZ 63. cikk (1) bekezdés: E fejezet rendelkezéseinek keretei között tilos a tagállamok, valamint a tagállamok és harmadik országok közötti tőkemozgásra vonatkozó minden korlátozás.
[2] A tulajdonhoz való jog
(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy jogszerűen szerzett tulajdonát birtokolja, használja, azzal rendelkezzen, és azt örökül hagyja. Tulajdonától senkit sem lehet megfosztani, kivéve, ha ez közérdekből, a törvényben meghatározott esetekben és feltételekkel, valamint az ezáltal elszenvedett veszteségekért kellő időben fizetett méltányos összegű kártalanítás mellett történik. A tulajdon használatát, az általános érdek által szükségessé tett mértékben, törvénnyel lehet szabályozni.
(2) A szellemi tulajdon védelmet élvez.
[3] Fuglinszky Ádám: Kártérítési jog. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2015, 579.
[4] Menyhárd Attila: Az állam kártérítési felelőssége és állami immunitás. In: Nochta Tibor – Fabó Tibor – Márton Mária (szerk.): Ünnepi tanulmányok Kecskés László professzor 60. születésnapja tiszteletére. Pécs, 2013, 400-401.
[5] Fuglinszky: i.m. 582.
[6] Fuglinszky: i.m. 582.
[7] Fuglinszky: i.m. 585.
[8] Menyhárd: i.m. 401-402.
Dunántúli Jogászbál 2025