A Magyar Jogász Egylet Győr-Moson-Sopron Megyei Szervezete immáron sokadik éve rendezi meg a jogi hivatásrendek tagjai számára szakmai előadásokkal és aktualitásokkal teli programját a Megyei Jogász Napot, melynek megtartására idén a Győri Törvényszék Közigazgatási Kollégiumának dísztermében került sor. A több mint 50 fős hallgatóság előtt dr. Varga András, a Győri Törvényszék Közigazgatási Kollégiumvezetője a közigazgatási eljárásjog aktuális kérdéseiről tartott előadást. A közelmúltban megváltozott építésügyi szabályokat Kompolti Krisztina főosztályvezető és dr. Kozák Bettina kamarai jogtanácsos ismertette a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Kormányhivatal részéről. A Megyei Szervezet idén a szakmai programok mellett kultúrajánlóval is színesítette programját. A szakmai előadásokat követő pódiumbeszélgetésen dr. Kukorelli István és dr. Szoboszlai-Kiss Katalin mutatta be a Bibó István életéről és munkásságáról szóló, „Aki a tízparancsolata szerint élt” című tanulmánykötetét. A pódiumbeszélgetést dr. Stumpf István moderálta. A rendezvény a megjelent jogászság számára eszmecserére is lehetőséget biztosító állófogadással zárult.
