A Nemzetközi Bíróság tíz évvel ezelőtt, 2012-ben hozta meg az ítéletét a Németország v. Olaszország közötti, a joghatóság alóli mentességre vonatkozó ügyben. Olasz állampolgárok 1998-tól kezdve bírósági eljárásokat indítottak a német állammal szemben az 1943-45 között elszenvedett sérelmeik ügyében, amelyek során az olasz bíróságok jogerősen marasztalták Németországot és kártérítés fizetésére kötelezték. Németország 2008-ban keresetet nyújtott be a Nemzetközi Bíróságon Olaszországgal szemben, arra hivatkozva – többek között –, hogy ezekkel az ítéletekkel Olaszország megsértette Németország szuverenitását, és a szuverenitásából eredő joghatóság alóli mentességét. A 2012-es ítélet a felperesnek igazat adva megállapította a jogsértést, azonban a német állam állítása szerint az azóta eltelt tíz évben Olaszország folytatja a korábbi jogsértő gyakorlatát.
A tényállás történeti hátterében az áll, hogy Olaszország 1943-ig Németország szövetségese volt a 2. világháborúban, majd Mussolini bukását követően átállt a szövetségesek oldalára és hadat üzent a Harmadik Birodalomnak. 1943 októberétől 1945 tavaszáig Olaszország jelentős része német megszállás alatt állt, amelynek során a német hadsereg és más német hatóságok számos hadi- és humanitárius jogi jogsértést követtek el, többek között civilek tömeges megölését, katonák hadifogoly-státuszának megtagadását, civilek és katonák kényszermunkára deportálását. 1947-ben az olasz békeszerződésben a Szövetségesek kötelezték Németországot az elhurcolt olasz javak visszaadására, valamint Olaszországot arra, hogy minden további követeléséről lemondjon a német állammal szemben. Ez a lemondás vonatkozott az állam, a kormány és az olasz állampolgárok 1939. szeptember 1. és 1945. május 8. között keletkezett minden követelésére.
A békeszerződés rendelkezései ellenére, diplomáciai tárgyalások eredményeként két nemzetközi szerződés is létrejött az olaszok és a németek között 1961-ben bizonyos kártérítési igények rendezésére. Mindkettőnek az volt a célja, hogy a német állam fizessen kártérítést az olasz államnak, valamint olasz természetes- és jogi személyeknek a 2. világháború során ért sérelmek miatt. A német állam a megállapodás szerint megfizette a kártérítést az olasz államnak (40 millió német márkát). Az egyezményekben pedig kijelentették a felek, hogy ezzel megoldottnak tekintik maguk között az ügyet, és a továbbiakban nem terjesztenek elő követeléseket egymással szemben.
1953-ban a Német Szövetségi Köztársaság elfogadta a Szövetségi Kárpótlási Törvény A Nemzeti Szocializmus Áldozatainak c. jogszabályt. Számos olasz állampolgár sikertelenül próbált kártérítéshez jutni a törvény alapján, mivel vagy nem minősült a jogszabály szerint nácik által üldözöttnek, vagy nem rendelkezett a törvény által megkövetelt németországi lakóhellyel. Német-olasz diplomáciai tárgyalások eredményeként létrejött egyrészt a fent nevezett két egyezmény, másrészt a Szövetségi Kárpótlási Törvényt 1965-ben módosították, amely kiszélesítette a kárpótlásra jogosultak körét, azonban még így sem fedett le minden érintett olasz állampolgárt.
2000-ben Németország létrehozott egy olyan alapítványt, amely azon egyéneknek biztosít pénzbeli támogatást, akiket a második világháború során kényszermunkára vagy koncentrációs táborba deportáltak, kivéve, ha hadifoglyoknak minősültek (a hadijog szerint a hadifogoly munkára kötelezhető). Ezen kitétellel több ezer olyan olasz állampolgárt zártak ki a juttatásból, akik a német állam szerint nem civilek, hanem hadifoglyok voltak és ennek keretében végeztek kényszermunkát. Az érintett olasz állampolgárok német bíróságokon pert indítottak, sikertelenül. 2004-ben a Német Alkotmánybíróság határozatban kimondta, hogy a nemzetközi jog alapján az államnak nem áll fenn kártérítési kötelezettsége az egyénnel szemben kényszermunka miatt.
Az olasz állampolgárok a német eljárásokkal egy időben, illetve ezt követően eljárást indítottak olasz helyi bíróságokon, a kártérítési követelés három tárgy köré csoportosult: 1) a megszállt területen civilek tömeges megölése; 2) civilek kényszermunkára deportálása Németországba; 3) hadifogoly státusz megtagadása az olasz hadsereg tagjai részére. Az Olasz Legfelsőbb Bíróság 2004-ben kijelentette, hogy az olasz nemzeti bíróságok jogosultak marasztalni Németországot, mivel nemzetközi bűncselekmény elkövetése esetén az államot nem illeti meg joghatóság alóli mentesség.
A Nemzetközi Bíróság a 2012-es ítéletében kimondta, hogy megvizsgálva az immunitásról szóló nemzetközi szerződéseket, az államok gyakorlatát és nemzeti bírósági döntéseket, kizárólag az olasz és a perbe beavatkozó görög állam állította, hogy nincs eljárási mentessége egy idegen államnak háború idején a hadserege által okozott károk tekintetében induló nemzeti eljárás alól.
A Bíróság hangsúlyozta, hogy az idegen állam joghatósága alóli mentesség nem jelenti azt, hogy egy államnak ne lenne kötelessége a nemzetközi jogsértéseit jóvátenni. Az államok nemzetközi jogsértésért való felelősségét nem befolyásolja a nemzeti eljárás alóli mentesség. A Bíróság azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy mivel Németország több ízben is fizetett jóvátételt Olaszországnak, mélyrehatóan vizsgálni kellene, vajon Olaszország megfelelően kompenzálta-e abból a saját állampolgárait. Önmagában az a tény, hogy egyes állampolgárok nem részesültek a jóvátételből, nem jelenti azt, hogy igénnyel élhetnének a jogsértő állammal, tehát Németországgal szemben. A fennmaradó kártérítési igények rendezését nemzetközi tárgyalások útján kell lebonyolítani, és nem azzal, hogy nemzeti bíróságok elítélik a másik államot.
A Nemzetközi Bíróság tehát kimondta, hogy Olaszország megsértette Németország nemzetközi jog alapján fennálló immunitását és kötelezte Olaszországot, hogy valamilyen, az általa választott módon, érvénytelenítse az olasz bíróságok és más hatóságok olyan határozatait, amellyel megsértette Németország immunitását. A Nemzetközi Bíróság nem adott helyt Németország azon követelésének, mely szerint Olaszország adjon biztosítékot arra, hogy a jövőben nem sérti meg a német immunitást. A Bíróság felhívta Németország figyelmét, hogy a nemzetközi jog egyik alapelve a jóhiszeműség, így nem feltételezhető, hogy Olaszország újra elkövetne egy ilyen jogsértést.
Németország állítása szerint viszont pontosan ez történt számos alkalommal az elmúlt tíz évben, ezért fordult újra a Nemzetközi Bírósághoz. Állítása szerint a Nemzetközi Bíróság ítélete óta legalább huszonöt új ügy indult olasz bíróságok előtt. Németország kiemeli ezek közül az Olasz Alkotmánybíróság 238/2014. sz. ítéletét 2014. október 22-éről, amelyben az alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az olasz bírónak figyelembe kell vennie a Nemzetközi Bíróság 2012. évi ítéletét, azonban ugyanennyire kötelessége figyelembe venni az olasz alkotmány által biztosított alapjogokat és az alapjogok bíró általi védelmezésének alapvető jogát, amely alapján az alkotmánybíróság szerint megengedett, hogy háborús bűncselekmények áldozatai egyéni követeléssel éljenek szuverén államok ellen.
Németország szerint az olasz állam szándékosan és folyamatosan megsérti a nemzetközi jogot és megsérti a szuverenitásból fakadó immunitását, különösen akkor, amikor elkoboz, lefoglal vagy más kényszerintézkedést foganatosít, vagy azzal fenyeget, a német állam tulajdonában, Olaszország területén álló olyan ingatlanokkal szemben, mint a római Goethe Intézet, a Német Régészeti Intézet, a Német Történeti Intézet és a Német Iskola. Németország újra kéri a Nemzetközi Bíróságot hogy kötelezze Olaszországot hatékony és egyértelmű biztosítékok nyújtására arra vonatkozóan, hogy többet ilyen nem fordul elő.
Forrás: Germany institutes proceedings against Italy for allegedly failing to respect its jurisdictional immunity as a sovereign State, Press release, 29 April 2022.
https://www.icj-cij.org/public/files/case-related/183/183-20220429-PRE-01-00-EN.pdf ;
Jurisdictional Immunities of the State (Germany v. Italy: Greece intervening), Judgment, I.C.J. Reports 2012, p. 99. https://www.icj-cij.org/public/files/case-related/143/143-20120203-JUD-01-00-EN.pdf
Szerző: Szalai Anikó
A mulasztási per megindításának feltételeiről hozott jogegységi határozatot a Kúria