Valamennyi jogászi hivatásrend képviseltette magát az MJE JNK Szolnok Vármegyei Szervezete által 2025. 11.28. napján megrendezett Vármegyei Jogásznapon, amely képzési eseményre a szervezők a mai kor egyik legnagyobb kihívásának, a mesterséges intelligenciának a joggyakorlatra vetített hatása köré szervezett előadásokkal invitálták az érdeklődőket, akik közül az ügyvédek 3 kreditponttal is gazdagodtak.
A jogásznap mottója: Abüntető és polgári jog közös határainak egyes kérdései, jogalkalmazási kihívásai, különösen az MI tükrében.
Az eseményt Dr. Szűcs László elnök nyitotta meg, hangsúlyozva a Jogászegylet kiemelt szerepét a joggyakorlat egységesítésében és az új kihívásoknak való megfelelés elősegítésében, amely szorosan kapcsolódott az előadások témájához.
A moderátor szerepét Dr. Tarjáni-Nagy Sándor, a Vármegyei Szervezet Titkára töltötte be, aki bemutatta az előadókat, méltatva a szakterületeiken elért kiemelkedő eredményeiket.
Az első előadó Dr. Pataky Tibor ügyvéd volt, aki a Szolnoki Ügyvédi Kamara tagja, biztosítási szakjogász. Előadása a közúti közlekedés területén előforduló felelősségi alakzatok egyes kérdéseinek a modern technológiákkal való kapcsolatát elemezte.
A következő előadó Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta professzor asszony volt, aki rendkívül érdekfeszítő és tartalmas előadást tartott a személyiségi jogok fellendülésének legújabb időszakáról, az új technikai kihívások tükrében megvizsgálva azokat.
A sort Dr. Rochlitz Zoltán a Szolnoki Törvényszék büntető ügyszakos tanácselnöke zárta, előadásának témája az informatikai lehetőségek a büntető jogalkalmazásban, elsősorban az eljárási cselekmények alkalmazásának tükrében.
A közel 80 főt számláló hallgatóság rendkívül tartalmas információkhoz juthatott, melyek a joggyakorlat alkalmazása körében is hasznos információkkal tették gazdagabbá a résztvevők ismereteit.








