Az Európai Unió Bírósága az UAB „HA.EN.” ügyben újfent értelmezte a HÉA (hozzáadottérték-adó) irányelv adólevonási jog gyakorlására vonatkozó feltételeit és ítéletében kimondta, hogy az irányelvvel ellentétes az olyan nemzeti gyakorlat, amely alapján valamely ingatlan adóalanyok közötti eladása keretében a vevőtől pusztán azon oknál fogva tagadják meg az előzetesen megfizetett hozzáadottérték-adó levonásához való jogot, hogy ez utóbbi tudta, vagy tudnia kellett volna, hogy az eladó nehéz pénzügyi helyzetben van, sőt fizetésképtelen, és hogy e körülmény azzal a következménnyel járhat, hogy az eladó nem fizeti meg, vagy nem tudja megfizetni a héát az államkincstár részére.
Az ügy tényállása szerint Eladó tulajdonában álló ingatlanra, kölcsönszerződés fedezetéül szerződéses jelzálogjogot alapított, amelyet Felperes követelésengedményezéssel megszerzett. Felperes ezáltal a jelzálogjog jogosultjává vált, valamint egyúttal tudomásul vette Eladó gazdasági, pénzügyi és jogi helyzetét, valamint azt, hogy Eladó ellen fizetésképtelenségi eljárás van folyamatban. A jelzáloggal terhelt ingatlant a bírósági végrehajtó árverés útján próbálta meg értékesíteni, ám az nem vezetett eredményre, így a litván jogot alkalmazva Felperes szerezte meg az ingatlan feletti tulajdonjogot az árverésen megszabott kikiáltási ár összegéért. Az ellenérték tartalmazta a hozzáadottérték-adót, valamint a kiállított számlát mindkét társaság (Eladó és Felperes) feltüntette könyveiben. Felperes a héával terhelt összeget megfizette, Eladó pedig a bevallásában fizetendő héaként tüntette fel a Felperesre áthárított adót. Eladó azonban, fizetésképtelensége okán, soha nem fizette meg a litván államkincstár számára a bevallott héát.
Felperes az ingatlan ellenértékében szereplő héa összeget levonásba helyezte és az adóhatóságtól kérte ezen összeg erejéig a héa túlfizetés visszatérítését. A litván adóhatóság megállapította, hogy Felperes rosszhiszeműen járt el, és joggal való visszaélést követett el, mivel tudta, illetve tudnia kellett, hogy Eladó nem fizeti meg az államkincstárnak az ingatlanértékesítésből származó héát.
A litván legfelsőbb közigazgatási bíróság előzetes döntéshozatalra terjesztette elő azt a kérdést, hogy ebben az esetben jogszerűen tagadható-e meg az adólevonási jog gyakorlása az uniós jog alapján.
A Bíróság a HÉA irányelv 168. cikkének értelmezése során kiemelte, hogy állandó gyakorlata szerint az adólevonási jog gyakorlása az uniós héarendszer alapelvét képezi, csak szűk, az uniós jog által rendezett körben lehet megtagadni az adózóktól a héatartalom levonását. A Stehcemp ítéletben a Bíróság továbbá újfent megerősítette, hogy az a kérdés, hogy a termék értékesítője ténylegesen megfizette-e a héát az államkincstár részére, nem befolyásolja az adóalanynak az előzetesen felszámított héa levonásához való jogát. Ez ugyanis csak akkor jöhet szóba, ha az adóügylet csalárd magatartást is megvalósít, és erről adózó tudott vagy tudnia kellett volna róla. Először tehát abban kellett állást foglalni, hogy egyáltalán beszélhetünk-e héacsalásról, ennek hiányában ugyanis a levonást érvényesítő adózó sem tudhatott annak (nem) létezéséről.
Az ítélet szerint nem állapítható meg, hogy a pénzügyi nehézségekkel szembesülő azon adóalany, aki az adósságai kiegyenlítése céljából értékesíti valamely vagyontárgyát, majd bevallja az ebből származó héa fizetési kötelezettségét, azonban éppen az ügylet alapjául szolgáló pénzügyi nehézségei miatt ennek nem tud eleget tenni, az pusztán ennél a ténynél fogva héacsalást kövessen el.
A Bíróság egyúttal megállapította, hogy a visszaélésszerű magatartás fennállásához két konjunktív feltétel teljesülése szükséges. Egyrészről a szóban forgó ügyletnek a héairányelvben előírt rendelkezések formális megtartása mellett olyan adóelőny megszerzését kell eredményezniük, amelynek nyújtása ellentétes a rendelkezések célkitűzéseivel, másrészről pedig objektív körülményekből ki kell tűnnie, hogy a szóban forgó ügyletek alapvető célja ezen adóelőnyök megszerzésére korlátozódik.
Mindezek után a Bíróság megvizsgálta, hogy bár jelen esetben a vevőnek tudomása volt az eladó pénzügyi nehézségeiről, de éppen a saját követelésének kielégítése végett, egy kényszerértékesítési eljárás eredményeképpen került ezen információ és a kérdéses ingatlan birtokába. Azt állapította meg az uniós bíróság, hogy a kényszereladási eljárások szerves részének tekinthető ezen körülmény fennállása, így pedig nem tekinthető visszaélésszerű magatartásnak. Az ítéletben azonosított két feltétel nem teljesült maradéktalanul, azaz az adólevonási jog gyakorlása nem tagadható meg.
Láthatjuk, hogy a luxembourgi bíróság legfrissebb döntése illeszkedik a kialakult gyakorlatába: az adólevonási jog korlátait megszorítóan értelmezi és a héalevonásnak kitüntetett szerepet tulajdonít az adósemlegesség elvével összhangban. A Bíróság egyúttal értékelte a kérdéses adóügylet természetét is, amely kissé eltávolodik az előzetes döntéshozatali eljárásokban eddig alkalmazott megoldásától, nevezetesen, hogy a feltett kérdést absztraktabb módon válaszolja meg és az ügy egyedi körülményeit nem, vagy nem teljesen értékeli. Álláspontunk szerint a Bíróság jelen döntésében ennél tovább merészkedett, amely nem lehet független a héalevonással kapcsolatos ügyektől és az azokban újra meg újra felmerülő, hasonló jellegű kérdésektől.
Jogászvacsora