A felperes mint vállalkozó és az alperes mint megrendelő között 2020. február 19-én vállalkozási keretszerződés jött létre. A szerződés rendes felmondással történő megszüntetésének lehetőségét a felek kifejezetten kizárták. Az alperes számára azonban a szerződés biztosította a rendkívüli felmondás, valamint a Ptk. szerint az elállás jogát. A felek meghiúsulási kötbért kötöttek ki azzal, hogy annak összege a meghiúsuláskor fel nem használt keretösszeg 30 %-a.
Az alperes 2020. május 15-én kelt, a felperes számára 2020. május 20-án kézbesített felmondásával felmondta a szerződést. Arra hivatkozott, hogy a járványügyi rendelkezések és az azzal összefüggésben meghozott alapítói rendelkezés következtében a társaság által üzemeltetett fürdők nem meghatározható ideig nem működnek. A felmondó nyilatkozatban foglaltak szerint a szerződés módosítása olyan mértékben lenne szükséges, amelyre a közbeszerzési törvény nem ad lehetőséget, és amelyre tekintettel új közbeszerzési eljárást kellene lefolytatni.
A felperes a felmondást megalapozatlannak és jogszerűtlennek tartotta, ezért 2020. június 11-ei válaszlevelében bejelentette, hogy érvényesíti az ehhez kapcsolódó igényeit, majd 2020. június 17-ei újabb levelében felhívta az alperest 145.783.716 Ft meghiúsulási kötbér megfizetésére. Ennek a felszólításnak az alperes nem tett eleget.
A felperes keresetében elsődlegesen meghiúsulási kötbér címén 145.783.716 Ft és járulékai, másodlagosan kártérítés címén 72.614.411 Ft és járulékai megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Előadta, hogy az alperes a koronavírus-járványra való hivatkozással jogellenesen mondta fel a szerződést, mert a felmondás nem felelt meg a szerződésben foglaltaknak, valamint a közbeszerzésről szóló 2015. évi CXLIII. törvény 143. § (1) bekezdésében foglaltaknak sem. A felmondás olyan időpontban történt, amikor az alperes tudatában volt annak, hogy a fürdők heteken belül újra nyitnak. Amennyiben valóban szükség lett volna a szerződés módosítására, úgy nem lett volna szükség a Kbt. 141. §-a alapján új közbeszerzési eljárás lefolytatására. Az alperes jogellenes felmondása a teljesítés jogos ok nélküli megtagadásának minősül, ezért a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:183. §-a értelmében érvényesíthette a szerződésben kikötött meghiúsulási kötbér iránti igényét.
Másodlagos keresete körében kifejtette, hogy a jogellenes felmondás következtében az alperes köteles megtéríteni az elmaradt haszonban megnyilvánuló kárát.
Az alperes ellenkérelme mindkét kereset elutasítására irányult. Érvelése szerint a szerződés teljesítése a Ptk. 6:179. § (1) bekezdése értelmében lehetetlenné vált. Ezen túlmenően a kötbérigény jogalapját és összegszerűségét is vitatta. Hivatkozott a Ptk. 6:186. §-ára és kifejtette, hogy a felelősség alóli mentesülése körében jelentősége van a járványügyi intézkedések során meghozott jogszabályoknak, a kijárási tilalom, illetve a határzár elrendelésének, ami köztudomású tényként radikális piaci változást eredményezett. A Ptk. 6:188. §-ára alapítottan kérte továbbá a túlzott mértékű kötbér mérséklését. Vitatta, hogy szerződésszegést követett volna el, mivel felmondása megfelelt a jogszabályoknak.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes elsődleges keresete alapján kötelezte az alperest 109.337.787 Ft és járulékai megfizetésére. Álláspontja szerint a felmondás nem volt jogszerű, az alperes a szerződést megszegte. Az alperes kimentés körében előadott hivatkozását megalapozatlannak ítélte. Az elsőfokú bíróság szerint az alperes a szerződést idő előtt mondta fel. Az alperes által üzemeltetett fürdők átmeneti zárva tartása, illetve az átmenetileg keletkezett munkaerő-felesleg nem mentesíti az alperest a szerződésszegés alól.
Az elsőfokú bíróság ugyanakkor – az alperes kérelmére – indokoltnak tartotta a Ptk. 6:188. §-ára alapján a kötbér mérséklését a járványügyi helyzetre, valamint az alperes bevételkiesésére figyelemmel, és azt 25 %-kal alacsonyabb összegben, 109.337.787 Ft-ban állapította meg.
Az elsődleges kereset alapos voltára tekintettel az elsőfokú bíróság a másodlagos keresetet nem vizsgálta.
A másodfokú bíróság a per főtárgya tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a keresetet elutasította. A másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság tévesen hagyta figyelmen kívül az alperes által ellenkérelmében hivatkozott, az emberek életét, mindennapjait gyökeresen meghatározó és átalakító koronavírus-járványt mint vis maior helyzetet. A járvány a szerződéskötéskor előre nem látható körülményeket idézett elő, addig soha nem tapasztalt következményeket hozott, ezért a másodfokú bíróság szerint a koronavírus járvány és az ennek következtében kialakult körülmények a felek által kitűzött szerződéses cél megvalósulását, azaz a szerződés teljesítését tették lehetetlenné. Ennek következtében pedig a szerződés a Ptk. 6:179. § (1) bekezdésének megfelelően megszűnt. A szerződés megszűnéséből eredően elállási/felmondási jog nem merült fel, így az elállás/felmondás jogszerűségének vizsgálata is kizárt.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint mivel a felek közötti szerződéses jogviszony a szerződéskötés után beálló vis maior helyzet okán lehetetlenült, a teljesítés meghiúsulása az alperesnek nem róható fel, ezért az alperes kötbérfizetési és kártérítési kötelezettsége sem megalapozott.
A felülvizsgálati eljárás során a Kúria azt állapította meg, hogy a jogerős ítélet anyagi jogi jogszabályt sért és ezért a felülvizsgálati kérelem alapos.
A Kúria kiemelte, hogy a szerződés teljesítése lehetetlenné válása (lehetetlenülése) a szerződésszegés azon esetkörét jelenti, amikor a szerződés teljesítése a szerződéskötés után beállott körülmények miatt meghiúsul. Ez bekövetkezhet jogi, fizikai okból, illetve a bírói gyakorlat szerint gazdasági, érdekbeli okból is.
Lényeges azonban, hogy a teljesítés lehetetlenülése a szerződéses szolgáltatás végleges nem teljesíthetőségét feltételezi (a késedelemmel szemben, ami az időleges nem teljesítés esetkörébe sorolható). A véglegesség mellett jelentősége van továbbá a szerződéses szolgáltatások teljes körű lehetetlenné válásának is.
Az adott ügyre vetítve ez egyrészt azt jelenti, hogy a 24 hónap határozott időtartamú szerződéses időből eltelt három hónapra tekintettel hátra lévő 21 hónap egésze tekintetében (ebben az értelemben végleges jelleggel) kellett volna lehetetlenülnie a felperes szerződéses szolgáltatása alperes általi igénybevételének. Ez azonban a peradatokból nem állapítható meg.
Másrészt a 280.000 munkaóra le nem hívott egész része (teljes maradéka) igénybevétele meghiúsulásának kellett volna bizonyítottan fennállnia, amely éppen a keretszerződési jelleg, az abból fakadó igénybevételi sajátosságok miatt szintén nem igazolható.
A kifejtettekre tekintettel az átmeneti fürdőbezárások – a perbeli szerződés keretjellegére, és abból adódóan az alperes kötetlen, bármikor, bármilyen mértékben aktiválható lehívási kötelezettségére figyelemmel – a teljes szerződés lehetetlenülését nem okozhatták, így annak bekövetkezését a másodfokú bíróság a Ptk. 6:179. §-ának anyagi jogi rendelkezését sértve állapította meg.
A Kúria rámutatott arra is, hogy a vis maior helyzet megállapítására sor kerülhet járvány és az azzal összefüggő állami korlátozó intézkedések esetén. A vis maior alapul szolgálhat a kötbérfelelősség alóli kimentésre, ezért e körben téves az elsőfokú bíróság azon álláspontja, miszerint önmagában az idő előtti felmondás miatt kimentésre nem kerülhet sor.
A Kúria szerint további bizonyítás lefolytatásával kellett megítélni, hogy a 280.000 munkaórából fennmaradt munkaórák lehívásának alperes általi elmulasztása milyen mértékben menthető, míg a kimentéssel nem érintett kötbérkötelezettség körében felmerülhet a (további) kötbérmérséklés kérdése.
Jogeset száma: BH 2023. 215.
Részletesebben lásd: https://szakcikkadatbazis.hu/doc/5410608
Szerző: dr. Bodzási Balázs
Szuverenitás, integráció, jogállam című konferencia – Mádl Ferenc emlékére