Bemutatkozás

Üdvözöljük a Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezetének oldalán!

A Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezete 500 tagja nevében köszöntöm az Egylet legbonyolultabb körülmények közt dolgozó szervezete munkája iránt érdeklődő olvasót.
Működési területünkön több egyetem jogi kara, a jogász kamarák képzési központjai, az Igazságügyi Akadémia, profi oktatás szervező cégek és nem utolsó sorban az Egylet tucatnyi központi szakosztályának szervez jogi továbbképzést.
Békés években csak a Budapesti Ügyvédi Kamara közel 200 képzési eseményt szervez.
Ebben a példátlanul erős versenyben szervezetünk csak úgy tudja küldetését teljesíteni, ha pontosan meghatározza ki a célközönsége és milyen tartalmú az ő képzési igényük.
Értékelésünk szerint tagságunk többsége a jogalkalmazók azon csoportjai közül kerülnek ki, akik nap, mint nap a tárgyalóteremben vagy hatósági  irodában alkalmazzák a jogot és jellemzően maguk írják a munkájuk során keletkezett dokumentumokat.
Célközösségünk szakmai továbbképzési igénye a mindennapi jogi kérdésekhez igazodik, az ingatlan jogi, adójogi és a sűrűn változó eljárásjogi szabályváltozások feldolgozására törekszünk.

A fentiek mellett igyekszünk tagjaink részére közösséget építeni. Rendezvényeink helyszín választásával igyekszünk kimozdítani tagságunkat a Markó utca fél kilométeres körzetekből hogy megismerjék a főváros számtalan másik közösségi helyszínét, illetve a főváros környéke természeti szépségeit.

Tapasztaltuk, hogy nyugdíjas tagságunk részére szervezetünk jelenti az utolsó kötődést korábbi munkás évekhez. Igyekszünk fokozott figyelemmel lenni feléjük, oldani társadalmi magányosságukat. Jelenleg a vírus helyzet miatt karanténban élő idős tagjaink ellátása megszervezésében veszünk részt.

Szervezetünk természetes szövetségesei a jogászokat tömörítő többi egyesület. Szorosan együttműködünk a közjegyzőket, a bírákat, és az ügyészeket tömörítő egyesületekkel.

Szervezetünk tagdíjakból (5000 Ft/év), 1%-os felajánlásokból, és részvételi díjakból gazdálkodik. Bár az MJE-t támogatja a BÜK és számtalan ügyvédi iroda, ezen bevételekből szervezetünk nem részesedik. Ezt a helyzetet tagságunk úgy kezeli, hogy jelentős összegű közvetlen támogatást biztosít a szervezet részére. Az elnöki önkéntes tagdíj (10 szeres tagdíj) már nem elegendő az első 5 tagdíjfizető sorába történő bejutásra sem. Reméljük, e pár sor elegendő arra kedvet csináljunk Önöknek ahhoz, hogy  jogász kollégaként belépjenek a sorainkba. Ezt a szándékát a mellékelt jelentkezési lap kitöltésével tudja jelezni felénk.

A  Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezetének elérhetőségei:

1064 Budapest, Podmaniczky u. 61. IV. emelet 31.

Telefonszám: 06-1/327-0485

e-mail: drmolnar@drmolnar.axelero.net

Név Státusz
dr. Bagi Krisztina vezetőségi tag és küldött
dr. Bányai Judit vezetőségi tag és küldött
dr. Boza Laura vezetőségi tag és küldött
dr. Buzás Erika vezetőségi tag és küldött
Doszpot Artúr küldött
dr. Fazekas Sándor vezetőségi tag és küldött
dr. Fachet Gergő vezetőségi tag és küldött
dr. Gellén Márton vezetőségi tag és küldött
dr. Horicsányi László vezetőségi tag és küldött
dr. Jancsó Gábor vezetőségi tag és küldött
dr. Kádár Zsuzsanna küldött
dr. Misi Mária küldött
dr. Molnár József vezetőségi tag és küldött
dr. NagyIstván vezetőségi tag és küldött
dr. Glosevich Linda küldött
dr. Sinyei Dávid vezetőségi tag és küldött
Soósné dr. Gáspár Gabriella küldött
dr. Suba Mónika küldött

Tagfelvételi adatlap a jelentkezéshez:

A szervezet Facebook oldala: https://www.facebook.com/jogaszegylet.magyar

Elnök és titkár

Dr. Molnár József

Elnök

Dr. Bagi Krisztina

Titkár

Hírek és publikációk

Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezetének Jogásznapja

 M E G H Í VÓ A Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezete JOGÁSZNAPJÁRA A…

Nekrológ

2025. május 31-én hosszan tartó súlyos betegség után elhunyt…

A Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezet Jogásznapja

M E G H Í V Ó A Magyar Jogász Egylet Fővárosi Szervezete JOGÁSZNAPJA A…

Fővárosi Szervezet Tisztújító Taggyűlése

Meghívó és beszámolóLetöltés

A Fővárosi- és a Nógrád Megyei Szervezet rendezvénye

2022. november 11-13. között került megrendezésre az "Élhető erdő" mottóval a MJE Fővárosi és a Nógrád Megyei Szervezetének közös programja.

Pályázati Felhívás a Fővárosi és Nógrád megyei Szervezetei tagjai számára

A Magyar Jogász Egylet Országos Elnökségével együttműködésben a Magyar Jogász Egylet Fővárosi és Nógrád megyei Szervezeteinek Elnökségei pályázatot hirdetnek a tagjaik számára.