Bemutatkozás

Szeretettel köszöntjük a Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezet oldalán!

A Csongrád-Csanád Megyei Szervezet vezetése a korábbi nagyszerű kezdeményezések nyomdokain haladva, de azokat kibővítve – többek között – célul tűzte ki a jogági szekciók és a helyi – városi – csoportok tudományos tevékenységének kibővítését, a SZTE Állam- és Jogtudományi Karával fennálló jó kapcsolat kiszélesítését, a fiatal jogászok felkarolását.

Ennek keretében fontos feladatunknak tartjuk a megyei jogászság összefogását tudományos, sport, kulturális és szabadidős tevékenységek keretében. A már hagyományosnak tekinthető Veritas-kupa keretében a sportrendezvény mellett szeretnénk színvonalas és rendszeres kötetlen találkozási lehetőséget biztosítani a megyében dolgozó jogászság számára. Terveink között szerepel tagjaink számára az elérhető szolgáltatások bővítése, színesítése.

A fenti szempontokat szem előtt tartva szakmai- és tudományos tevékenységünket elsősorban a jogági szekciók és a helyi városi csoportok tudományos tevékenysége útján kívánjuk biztosítani, de részt kívánunk venni országos szintű, sőt a nemzetközi konferenciák megszervezésében is. Tájékoztatjuk tagtársainkat, hogy a jövőben az alábbi jogági szekciókat kívánjuk működtetni:

Szekcióink:

  1. Büntető jogi
  2. Civilisztikai
  3. Jogtörténeti
  4. Közjogi
  5. Nemzetközi és Európa jogi

A Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének elérhetőségei:
Cím: 6721 Szeged, Bocskai utca 10-12. I. emelet 37. szoba
Tel./fax: (62) 544-027
E-mail: mjecsmsz@gmail.com

Elnök és titkár

Dr. Törőcsikné Prof. Dr. Görög Márta

Elnök

Dr. Telegdy Gergely

Titkár

Hírek és publikációk

Nagy sikerű országos orvosi jogi konferenciát tartottak Szegeden

2025. október 9-én az SZTE Állam- és Jogtudományi Kar Civilisztikai…

Orvosi jogi konferencia – 2025. évi Megyei Jogásznapi rendezvény

Meghívó a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi…

XXX. HAGYOMÁNYOS JOGÁSZBÁL

M E G H Í V Ó A Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád…

Pályázati felhívás

A Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Megyei Szervezete tudományos pályázatot hirdet a megyei jogászság számára.