2025. november 6-án megkezdődött a Negyvenhatodik Jogász Vándorgyűlés, a hazai jogásztársadalom egyik legnagyobb éves szakmai fóruma, amelynek ezúttal Szeged városa adott otthont. A háromnapos rendezvényen az ország minden tájáról érkeztek jogászok – bírók, ügyvédek, ügyészek, jogtanácsosok, közjegyzők, közigazgatási és egyetemi szakemberek –, hogy közösen vitassák meg a jogélet aktuális kérdéseit, megosszák egymással szakmai tapasztalataikat és kikapcsolódjanak.
A tanácskozás a csütörtöki napon a nyitó plenáris üléssel vette kezdetét. A plenáris ülést dr. Törőcsikné Prof. dr. Görög Márta, a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Karának dékánja, intézetvezető egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet Csongrád-Csanád Vármegyei Szervezetének elnöke vezette le. Köszöntőt mondott továbbá dr. Vida-Sós Tünde, a Szegedi Törvényszék elnöke. A szakmai rendezvényt dr. Bánáti János, ügyvéd, c. egyetemi tanár, a Magyar Jogász Egylet társelnöke, a Magyar Ügyvédi Kamara örökös tiszteletbeli elnöke nyitotta meg. A megnyitót követően a plenáris ülésen Prof. dr. Polt Péter, az Alkotmánybíróság elnöke és dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész adtak elő. Az első nap a hagyományoknak megfelelően közös vacsorával zárult, amelyre a résztvevők a Szálka vendéglőben gyűltek össze, kötetlen formában folytatva a szakmai eszmecseréket.






























A vándorgyűlés második napja is a szakmai munka jegyében telt. Délelőtt és délután öt tematikus szekció keretében folytak az előadások és viták, amelyek széles spektrumát ölelték fel a jog különböző területeinek.
A nap egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért szekciója a „Közigazgatási szankciók és azonnali jogvédelem” címet viselte. Az előadások közül kiemelném Prof. dr. habil. Czine Ágnes alkotmánybíró rendkívül gondolatébresztő előadását, aki a ne bis in idem elv és a közigazgatási szankciók összefüggéseit elemezte. Részletesen ismertette a 8/2017. AB-határozat, valamint a 18/2022. AB-határozat tanulságait, különösen az állatvédelmi ügyek és a kettős értékelés tilalmának kontextusában. Konkrét példaként hozta fel a „gereblyézős módszerrel” horgászó elkövető esetét, akinek engedélyét visszavonták, tevékenységtől eltiltották és pénzbírságot is kapott – majd ezzel párhuzamosan büntetőeljárás is indult ellene. Czine Ágnes kiemelte: az AB 13/2024. számú határozata már felhívta a jogalkotót a szabályok harmonizálására, azonban ez mindeddig nem valósult meg. Előadása a kedvtelésből és nem kedvtelésből tartott állatokkal kapcsolatos eltiltások példáján keresztül érzékeltette, milyen elvi és gyakorlati különbségek vannak a szankciórendszer alkalmazásában. A szekció többi előadója – köztük Prof. dr. Rozsnyai Krisztina, dr. Hajas Barnabás, valamint dr. Salgó László Péter főispán – különböző aspektusokból világították meg a közigazgatási szankciórendszer aktuális kérdéseit és az azonnali jogvédelem gyakorlati kihívásait.





















Az agrárjogi szekcióban a földforgalmi és öröklési jog aktuális kérdései, valamint a gazdaságátadás új modelljei kerültek terítékre Prof. dr. Csák Csilla, dr. Hornyák Zsófia, dr. Nagy Márton és dr. Szűcs László közreműködésével.





A családjogi szekcióban a kapcsolattartás és az ideiglenes intézkedések témájában hangzottak el előadások, amelyek a bírósági gyakorlat aktuális kérdéseit, a döntéshozatal nehézségeit és a gyermek érdekének elsődlegességét állították a középpontba Prof. dr. habil. Wopera Zsuzsa levezető elnök, dr. Kövesné dr. Kósa Zsuzsanna kúriai bíró, dr. Áts Ágota bíró, dr. Subasicz Éva ügyvéd és dr. Herédi Erika egyetemi docens előadásában.


A „Bizonyítás a digitális térben” szekcióban a résztvevők a digitális bizonyítékok, a deep fake technológia, valamint az online csalások és fogyasztóvédelmi kérdések bírósági értékelésének dilemmáit vitatták meg. Az előadók – köztük Prof. dr. habil. Udvary Sándor, dr. Parti Tamás, dr. Metzinger Péter, dr. Joó Attila Béla és dr. Jancsó Gábor – rámutattak, hogy a technológiai fejlődés új kihívásokat jelent a bizonyítás hitelességének megőrzésében és a jóhiszeműség elvének érvényesítésében. Az előadások egyik visszatérő gondolataként Finkey Ferenc jogtudós klasszikus megállapítása is elhangzott, miszerint „a bizonyítás célja örök, még ha a keretei változnak is.”



A compliance témájú ülésen Prof. dr. Gellén Klára, dr. Pázmándi Kinga, dr. Botos András Péter, Dr. Horváth István és Prof. dr. habil. Szuchy Róbert vezetésével a harmonizált uniós jogszabályok és az üzleti gyakorlat összhangja, valamint a jogászi felelősség és etika aktuális kérdései kerültek a középpontba.


A szakmai napot péntek este kötetlenebb hangulatban, zenés-táncos gálavacsorával zárták a résztvevők, ahol a nap során elhangzott szakmai gondolatok mellett a személyes kapcsolatok erősítése is szerepet kapott.
A szombati záró plenáris ülést dr. Réti László ügyvéd, a Magyar Jogász Egylet főtitkára vezette. A délelőtt folyamán dr. Senyei György, az Országos Bírósági Hivatal elnöke adott elő „Egészségügy és felelősség” címmel, majd az „Elektronikus ingatlan-nyilvántartás (E-ING) aktuális kérdései és a hivatásrendi kihívások témájú panel következett, dr. Bogdán Tibor, dr. Tóth Balázs és dr. Kovács Tibor részvételével. A konferencia hivatalos részét dr. Réti László zárta le, aki megköszönte az előadók és szervezők munkáját.


A rendezvénynek a Hunguest Hotel Szeged és a Napfényfürdő Aquapolis élmény- és wellnessközpont adott otthont, a helyszín méltó környezetet biztosított a szakmai programokhoz, ugyanakkor lehetőséget nyújtott a résztvevők számára a kikapcsolódásra és feltöltődésre is.
Szerző: Karalyos Árpád
Fotók: Gémes Sándor, és Kiss Ferenc Mátyás, SZTE ÁJTK
