A felperes 2019. március 4-től állt az alperes alkalmazásában. Munkaszerződése határozatlan időre jött, a kikötött próbaidő 3 hónap volt. Munkavégzési kötelezettségét a T. Kft.-nél teljesítette, munkaerő-kölcsönzés keretében.
A felperes 2019. április 17-én tájékoztatta a felettesét, valamint a HP osztályt arról, hogy gyermeket vár. Kérte, hogy a kölcsönvevő T. Kft. a napi 12 óra helyett napi 8 órában foglalkoztassa. A kölcsönvevő ezt a kérést nem tudta teljesíteni, ezt követően pedig a felperes keresőképtelen állományba került. 2019. május 30-án a T. Kft. mint kölcsönvevő értesítette az alperest, hogy a felperes kölcsönzését megszüntetné. Még ugyancsak 2019. május 30-án az alperes telefonon közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát megszüntetik. Ezt követően az alperes a 2019. május 30-án kelt okirattal a felperes munkaviszonyát azonnali hatállyal, indokolás nélkül megszüntette.
A felperes 2019. május 3-ától veszélyeztetett terhesként keresőképtelen állományba került, amennyiben munkaviszonya nem szűnik meg, szülési táppénzben részesülhetett volna. A felperes kislánya 2019. november 29-én született meg. Figyelemmel arra, hogy a szülés időpontjában nem volt biztosított, nem vált jogosulttá csecsemőgondozási díjra, valamint annak lejártát követően gyermekgondozási díjra. A felperes ehelyett alanyi jogon kapott csak gyermekgondozási segélyt, amelynek összege havi nettó 25.650 Ft.
A felperes keresetében elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy a munkáltató a jogviszonyát jogellenesen szüntette meg, ezért annak helyreállítását igényelte. Másodlagosan 12 havi távolléti díj, azaz 2.511.168 Ft megfizetését kérte. Mindkét esetben kártérítésként 210.000 forintot, sérelemdíj címén pedig 2.500.000 forintot követelt az alperestől.
A felperes érvelése szerint a munkaviszonyát az alperes azért szüntette meg, mert állapotos volt. A munkáltató tudott arról, hogy a felperes gyermeket vár, ezt az információt az alperessel maga a felperes közölte. Felperes álláspontja szerint az alperes az egyenlő bánásmód elvét megsértette, mert a munkaviszonyát a terhességére tekintettel szüntette meg.
Az elsőfokú bíróság az alperes próbaidő alatti azonnali hatályú felmondásának jogellenességére tekintettel a felperes munkaviszonyát helyreállította. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 1.064.484 Ft kártérítést és 2.500.000 Ft sérelemdíjat.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az alperes azonnali hatályú felmondását a próbaidő lejárta után közölte a felperessel. A bíróság emellett hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 65. § (3) bekezdésére is, amely alapján a munkáltató felmondással nem szüntetheti meg a munkaviszonyt a várandósság tartama alatt. Ennek alapján az alperes azonnali hatályú felmondása jogszabályba ütközött.
A másodfokú bíróság az alperes által fizetendő sérelemdíj összegét 1.000.000 Ft-ra leszállította.
A felperes felülvizsgálati kérelme alapján eljáró Kúria szerint az eljáró bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy az alperes azon eljárásával, miszerint a felperes az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvényben írt védett tulajdonsága (várandóssága) miatti keresőképtelensége folytán a munkaviszonyát megszüntette, az egyenlő bánásmód követelményét megszegte. Ezzel – egyéb többlet tényállási elem hiányában is – a felperes személyiségi jogait sértette. A felperes ezért alappal érvényesíthetett a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggő vagyoni kárain túlmenően sérelemdíj iránti igényt, nem vagyoni sérelmei kompenzálása céljából a Ptk. 2:52. §-a alapján.
A sérelemdíj összege mindig az eset összes körülményének vizsgálatával, a jogsértéssel okozott hátrány mibenlétének figyelembevételével és a Ptk. 2:52. § (3) bekezdésében meghatározott szempontok szerint állapítható meg.
A sérelemdíj elégtételi kompenzációs és magánjogi büntetés funkciót is betölt. Annak alkalmazásakor meg kell őrizni a polgári jogi szankciós rendszer keretein belül a sérelemdíj funkciójának az egyensúlyát. A sérelemdíj egyik feladata az okozott hátrány kompenzációjaként a jogsértő és a személyiségi jogában sértett személy relációjában kifejezett anyagi kárpótlás, másrészről a magánjogi büntetés a hasonló jogsértések megelőzése érdekében.
Mivel az alperes jogsértése rendkívül súlyos és szándékos volt, ezért a Kúria álláspontja szerint az elsőfokon megállapított sérelemdíj összege volt arányos a felperes nem vagyoni sérelmeivel. Ezért a Kúria az alperest további 1.500.000 Ft összegű sérelemdíj megfizetésére kötelezte.
Jogeset száma: BH 2021. 344.
Szerző: Bodzási Balázs
A megtérítési igény azzal a vezetővel szemben is érvényesíthető, akinek a károkozáskor lejárt a vezetői engedélye