A Kúria Kfv.III.37.606/2023/7. számú ítéletének tényállása szerint az alperes környezeti hatásvizsgálati eljárást indított az alperesi érdekelt kérelme alapján. Az alperesi érdekelt ezt követően a hatósági eljárás szünetelését kérte arra hivatkozással, hogy a beszerzett szakhatósági állásfoglalásra, valamint a nagyobb számú bevont ügyfél által tett észrevételekre figyelemmel a hatásvizsgálati dokumentáció átdolgozása vált szükségessé, amit a hátralévő ügyintézési határidőn belül nem tud megvalósítani.
Az alperes végzésében megállapította, hogy az eljárás a kérelmező ügyfél erre irányuló kérelmére az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 49. § (1) bekezdése alapján 2023. március 13. napjától szünetel.
A felperesek keresetet terjesztettek az alperesi végzéssel szemben arra hivatkozással, hogy az alperes az eljárás során elismerte ügyféli minőségüket, azonban ők az eljárás szünetelését az alperesi érdekelttel együtt nem kérték. Az alperes végzése ezért az Ákr. 49. § (1) bekezdésébe ütközik, mivel az eljárásba bevont ügyfeleknek együttesen kell kérelmezniük a szünetelést.
Az elsőfokú bíróság az alperesi végzést megsemmisítette. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az Ákr. 49. § (1) bekezdése szerint ha több ügyfél vesz részt a hatósági eljárásban, akkor csak azok együttes kérelmére lehet elrendelni a szünetelést. Az Ákr. 49. § (1) bekezdése nem tesz különbséget a kérelmező ügyfél és a más ügyfelek között, így a kérelmező ügyfélnek nincs kizárólagos joga a szünetelés kérelmezésére. A felperesek az eljárásban nem vitásan ügyfélként vettek részt, így a szünetelés megállapítására csak az összes ügyfél együttes kérelme alapján kerülhetett volna sor. Az együttes kérelmezés jogszabályban szereplő követelményét nem írhatják felül az ügyfelek nagy számából vagy ellenérdekeltségükből fakadó nehézségek sem.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a jogalkotó az Ákr-ben elnagyoltan, hiányosan szabályozta a szünetelés jogintézményét, az ebből fakadó jogértelmezési bizonytalanságok viszont nem írhatóak a jogalkalmazó terhére. Hivatkozott arra is, hogy a bíróság kiterjesztő, téves értelmezést tulajdonított az Ákr. 49. § (1) bekezdésének. Kiemelte, hogy az Ákr. nem határozza meg sem a kérelmező, sem az ellenérdekű ügyfél fogalmait, így az Ákr. szabályozásából az vezethető le, hogy minden ügyfél ellenérdekű, aki nem kérelmező. Utalt rá, hogy jelen hatósági eljárás nem jogvitás eljárás, így ha a kérelmező ügyfél visszavonta volna kérelmét, akkor az eljárást az Ákr. 47. § (1) bekezdés e) pontja alapján az ellenérdekű ügyfelek hozzájárulása nélkül is meg kellett volna szüntetni. Analógia útján ugyanez vonatkozik a szünetelés iráni kérelemre is, ami ráadásul a megszüntetéshez képest egy „enyhébb” eljárásjogi helyzetet teremt, hiszen az eljárás nem szűnik meg, csak szünetel. Erre figyelemmel az Ákr. 49. § (1) bekezdésében foglalt „több ügyfél esetén az ügyfelek együttesen kérik” fordulatot úgy kell értelmezni, hogy több kérelmező ügyfél esetén a kérelmező ügyfeleknek kell együttesen kérniük az eljárás szünetelését, tehát ahhoz nincs szükség az ellenérdekű ügyfél hozzájárulására.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság helytálló jogi következtetésre jutott a felmerült jogkérdésben. Kiemelte, hogy az Ákr. 10. § meghatározza ugyan az ügyfél fogalmát, azonban az ügyfelek között nem tesz különbséget státuszuk, illetve érdekeltségük alapján, viszont mégis több helyen használja a „kérelmező ügyfél” kategóriáját. Erre figyelemmel, ha a jogalkotó az eljárás szünetelése kérelmezésének jogát kizárólag a kérelmező ügyfél részére kívánta volna biztosítani, úgy az Ákr. 49. § (1) bekezdésében is a „kérelmező ügyfél” fogalmat használná az „ügyfél” fogalma helyett, mint ahogy azt például a 47. § (1) bekezdés e) pontjában is tette. Ennek hiányában nem lehet a szünetelést kérő személyek körét leszűkíteni az ügyfelekről kizárólag a kérelmező ügyfelekre. Ilyen szűkítő értelmezés a jogszabály szövegéből nem vezethető le, az ezt tükröző alperesi jogértelmezés téves.
A Kúria mindezek alapján rögzítette, hogy az Ákr. 49. § (1) bekezdésének nyelvtani és logikai értelmezéséből is egyértelmű, hogy a jogalkotó az eljárás szünetelését valamennyi, az eljárásban érintett ügyfél együttes kérelméhez köti, e tekintetben az ügyfelek között nem tesz különbséget, és nem szűkíti le az e jogintézmény alkalmazását kérők körét a kérelmező ügyfelekre. Hozzátette azt is, hogy az Ákr. 35. § (3) bekezdése biztosítja az ügyfél számára a kérelme feletti rendelkezési jogot, miszerint kérelmével a tárgyában hozott döntés véglegessé válásáig rendelkezhet, ezt a jogot azonban az Ákr. 49. § (1) bekezdése részben korlátozza, amikor valamennyi ügyfél együttes kérelméhez köti az eljárás szünetelésének megállapíthatóságát.
Végül arra is utalt, hogy egyetért a felperesek által hivatkozott Kfv.IV.37.834/2022/17. számú kúriai határozatban szereplő érveléssel, miszerint az Ákr. 49. § (1)-(2) bekezdései az Ákr. 2. § (2) bekezdés b) pontjában foglalt törvény előtti egyenlőség és egyenlő bánásmód követelményeinek megfelelően kívánják meg, hogy az eljárás szünetelését az ügyfelek együttesen kérjék, valamint hogy az eljárást bármelyik ügyfél kérelmére folytatni kell.
Hivatkozott döntés: Kfv.III.37.606/2023/7.
Szerző: Kárász Marcell