A lengyelországi słupski regionális bíróság vezetői kollégiuma 2021 októberében mintegy hetven ügyet vett el egy bírótól, aki ezek előadó bírájaként járt el. A döntést a bíró beleegyezése nélkül hozták meg, nem indokolták meg, sőt, a határozat tartalmát sem hozták a tudomására. A bíró álláspontja szerint az intézkedés megtorló jellegű volt, válaszul arra, hogy kétségbe vonta egy másik bíró kinevezésének jogszerűségét, és egy uniós jogot sértő ítéletet hatályon kívül helyezett. A szóban forgó bíró az ügyek elvételének körülményeit és jogkövetkezményeit illetően kérte az uniós jog értelmezését.
Az Európai Unió Bírósága megállapította, hogy a bírói függetlenség elengedhetetlen feltétele, hogy a bírók mentesek legyenek mindenféle – akár a bíróságon belüli – jogellenes befolyástól és beavatkozástól. E követelmény sérelmét jelenti, ha egy vezetői kollégium indokolás és előzetesen rögzített, objektív szempontok nélkül elveheti egy bíró ügyeit. Ez ugyanis lehetővé teheti az önkényes döntéshozatalt, illetve a burkolt fegyelmi eszközként való alkalmazást.
Amennyiben a nemzeti bíróság megállapítja, hogy a konkrét ügyben ilyen módon sérült az uniós jog, köteles mellőzni a szóban forgó határozat és az annak alapján hozott további aktusok alkalmazását. Ennek megfelelően a bírónak lehetősége van továbbra is eljárni az eredetileg rá kiszignált ügyekben.
Mivel elsődlegesen a nemzeti bíróságok biztosítják az uniós polgárok hatékony jogvédelmét és az igazsághoz hozzáférést, így az uniós jog alkalmazása szempontjából is kiemelten fontos a bírák függetlensége. Ennek is köszönhető, hogy a jelen ügy nem az első abban a sorban, amelyben az EU Bírósága a bírói függetlenség témájával foglalkozik.
Szerző: Szalai Anikó
Forrás: Bíróság C-647/21. sz. D. K. és C-648/21. sz. M.C. és M.F. egyesített ügyek, ECLI:EU:C:2025:143