A harmadfokú eljárás megnyílását értelmezte a Kúria

Ügyszám: Kúria Bpkf.II.385/2024/3. (BH2024. 180.)

1. A pertörténet

A harmadfokú eljárás szempontjából releváns tényállási pontok szerint a terhelt két alkalommal kábítószert fogyasztott, majd ezt követően gépjárművet vezetett. Ezért az elsőfokú bíróság kábítószer-birtoklás vétségében [Btk. 178. § (6) bekezdés] és bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében [Btk. 237. § (1) bekezdés] mondta ki bűnösnek olyan módon, hogy az egyik elkövetési alkalomra csak a kábítószer-birtoklás minősítést állapította meg, a másik elkövetési alkalomra pedig kizárólag a közlekedési bűncselekményt. Ezt az elsőbírói minősítést a másodfokú bíróság megváltoztatta azzal, hogy mindkét tényállási ponthoz mindkét bűncselekményt megállapította, így a vádlott bűnösségét 2 rendbeli kábítószer-birtoklásban és 2 rendbeli bódult állapotú járművezetésben mondta ki. A törvényszék álláspontja szerint a kábítószeres bűncselekmény és a közlekedési bűncselekmény egymással valóságos alaki halmazatban állnak.

A főügyészség a másodfokú döntés ellen fellebbezést jelentett be a terhelt javára a további 1 rendbeli bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségében és a további 1 rendbeli kábítószer birtoklásának vétségében a bűnössége megállapítása miatt az eljárásnak ezek tekintetében a Be. 567. § (2) bekezdés c) pontja szerinti megszüntetése érdekében. A főügyészségi fellebbezés szerint a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a vádon, az ügyészség –elterelésre tekintettel – a kábítószer birktolása miatt a vádemelést mellőzte.

Az ítélőtábla az ügyészi másodfellebbezést elutasította, így a harmadfokú eljárást nem folytatták le. A másodfellebbezést elutasító végzés ellen a fellebbviteli főügyészség a Kúriához jelentett be fellebbezést, amelyet a Legfőbb Ügyészség fenntartott.

2. A Kúria döntése

A harmadfokú eljárás lehetősége akkor nyílik meg, ha a másodfokú bíróság döntése a bűnösség kérdésében az elsőfokú bíróságéval ellentétes [Be. 615. § (1) bekezdés]. Az ellentétes döntések három esetköréből jelen ügyben a Be. 615. § (2) bekezdés c) pontjában körülírt processzuális helyzet lehet releváns; eszerint ellentétes a döntés, ha a másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett. Az egyik tényállási pontban ugyanis a kábítószer birtoklásának, a másik tényállási pontban pedig a közlekedési bűncselekmény megállapítása maradt el.

A Kúria ezt a Be.-ben meghatározott esetkört nem látta megvalósulni a konkrét helyzetben. Az ítélőtábla véleményét teljes mértékben osztotta a másodfellebbezés elutasításával kapcsolatban. Eszerint nincs helye harmadfokú eljárásnak, ha az első- és másodfokú bíróság ítéletében a bűnösség köre nem változik. Következésképpen nincs helye másodfellebbezésnek, ha a másodfokú bíróság ítélete úgy állapítja meg a terhelt bűnösségét további bűncselekményben is, hogy a vád tárgyává tett, és az elsőfokú bíróság által kimerítően elbírált tényeket illetően az elsőfokú bíróság téves minősítését korrigálja, ekként állapítja meg a bűncselekmények valós halmazatát. Az első- és a másodfokú bíróság ugyanis változatlan tényállás mellett a minősítés tekintetében helyezkedett eltérő álláspontra. Az egyik tényállási pontban írt cselekmény mindkét bíróság szerint bűncselekmény, csakhogy amíg az elsőfokú bíróság ezt kizárólag kábítószer-birtoklás vétségének minősítette, a tényállás leíró részében felmerült tényadatok alapján a másodfokú bíróság megállapította a bódult állapotban elkövetett járművezetés vétségét is. A másik tényállási pontban pedig az elsőbírói döntésben szereplő bódult állapotban elkövetett járművezetés vétsége mellett a kábítószer-birtoklás vétségét is megállapította (Indokolás [17]-[20]).

Mindennek anyagi jogi háttere az, hogy a Kúria szerint a terheltnek az irányadó tényállásban megállapított magatartása mindkét esetben megvalósította a kábítószer birtoklásának vétségét és a bódult járművezetés vétségét, amelyek – mivel egy magatartással valósította meg mindkét esetben a bűncselekményeket a terhelt – egymással alaki halmazatban állnak (Indokolás [24]). Erre a helyzetre reflektál a harmadfokú eljárás lehetőségét kizáró Be. 615. § (2a) bekezdése, amely szerint nem tekinthető ellentétes döntésnek, ha a vádlott egy cselekménye több bűncselekményt valósít meg, és erre figyelemmel a másodfokú eljárásban az elsőfokú bíróság által megállapított minősítés megváltoztatásának lett volna helye (Indokolás [14]).

A harmadfokú eljárás kizártságára tekintettel a Kúria az ítélőtábla végzését helybenhagyta, ezzel a másodfokú törvényszéki döntés jogerőre emelkedett.

3. Észrevételek a Kúria döntéséhez

Ha önmagukban csak az eljárási szabályokat nézzük, akkor elmondható, hogy a Kúria végzése azok helyes értelmezését tükrözi. A Be. 615. § (2) bekezdés c) pontjának és a (2a) bekezdésének az összevetéséből világosan következik, hogy a „másodfokú bíróság a vádlott bűnösségét olyan bűncselekményben állapította meg, amelyről az elsőfokú bíróság nem rendelkezett” törvényi fordulat kizárólag az egymással valóságos anyagi halmazati viszonyban álló bűncselekményekre vonatkozhat. Ez a másodfellebbezési helyzet logikailag két relációban képzelhető el:

– Egyrészt, ha az elsőfokú bíróság valamely vádpontot illetően nem meríti ki a vádat, azaz egy anyagi halmazati viszonyban álló, a vádban foglalt bűncselekményi magatartásról az ítéletében nem rendelkezik. Ez az egyetlen eset az, amikor a másodfokú bíróságnak lehetősége van további bűncselekményben megállapítani a vádlott bűnösségét, és ezzel a vádat kimeríteni.

– Másrészt, ha az elsőfokú bíróság kimerítette a vádat, de a másodfokú bíróság további bűncselekményt állapít meg a vádlott terhére oly módon, hogy ezzel a vádon túlterjeszkedik. A vádon való túlterjeszkedés is csak anyagi halmazati viszonyra, külön magatartásokkal megvalósított cselekményekre képzelhető el, mert csak ez sértheti a tárgyi vádhoz kötöttséget [Be. 6. § (2)-(3) bekezdés], a minősítési eltérés önmagában nem.

Érdemes megjegyezni, hogy a harmadfokú eljárást megnyitó ezen esetkör alkalmazását a Legfelsőbb Bíróság (majd a Kúria) már régtől fogva – helyesen – az anyagi halmazati viszonyra korlátozta, de az időnként jelentkező jogértelmezési bizonytalanság eloszlatására a jogalkotó végül a Be.-be iktatta az előbb idézett 615. § (2a) bekezdését (2021. január 1-jei hatállyal).

Az eljárási feltétel értelmezése tehát a halmazati viszony anyagi jogi minősítésén múlik. E kérdésben viszont téved a Kúria végzése. A kábítószer fogyasztása és a bódult állapotú járművezetés ugyanis nem alaki, hanem anyagi halmazatban állnak egymással. A Kúria semmiféle indokolást nem ad ahhoz a sommás kijelentéséhez, miszerint a két bűncselekményt egy magatartással valósította meg a vádlott [ez lenne a Btk. 6. § (1) bekezdés I. fordulata szerinti alaki halmazat].

Nem képzelhető el egy magatartással kábítószert fogyasztani és gépjárművet vezetni. Ez két külön magatartás. Anyagi jogi indokolás hiányában – és az ítélőtáblai döntés elérhetetlensége okán – nem rekonstruálható a Kúria gondolatmenete. Mindenesetre azt le kell szögezni, hogy a kábítószer fogyasztása a járművezetés mint magatartás nézőpontjából nézve egymozzanatos magatartás. Az elkövető kábítószert fogyaszt, majd már annak hatása alá kerülve közúton gépjárművet vezet. Az alaki halmazatként minősítés olyan benyomást kelt, mintha a bódult állapot bekövetkeztét a Kúria a kábítószer-birtoklás tényállásának [Btk. 178. § (6) bekezdés] részeként értelmezte volna. A kábítószer fogyasztásnak mint elkövetési magatartásnak és azt büntető törvényhelynek viszont nem adható ilyen dogmatikai tartalom. A fogyasztás a kábítószernek a szervezetbe jutásával befejezett, és ha további fogyasztás nem történik, be is végzett. Az már törvényi tényálláson teljesen kívül eső szempont, hogy a bódult állapot időben pontosan mikor következik be. A tényállási szinten ezt a bódult állapotot értékelő közlekedési bűncselekmény (Btk. 237. §) elkülönült magatartással valósítható meg.

A fogyasztást érintő stádiumtani distinkció megtétele azért is fontos, mert a kábítószer-birtoklásának vannak más elkövetési magatartásai is, és ha a bűncselekmény tartással valósul meg, akkor annál az alakzatnál a bűncselekmény a tartás megkezdésével befejezett, de csak annak abbamaradásával bevégzett. Állapotbűncselekményről van szó. A fogyasztással elkövetett kábítószer-birtoklás azonban nem állapotbűncselekmény.

A Kúria az anyagi jogi viszonyt tehát tévesen minősítette, és ezért végső soron törvénysértő módon zárta el az utat a harmadfokú eljárás megnyílása előtt. Jelen ügyből kizárólag a Kúria végzése érhető el, az előzményhatározatok nem, ezek részletes ismeretének hiányában a következő megállapításom csak hipotetikus. Amennyiben a legfőbb ügyészség álláspontja helytálló lenne, és a másodfokú bíróság – a vádemelés részbeni mellőzését figyelmen kívül hagyva – ténylegesen túlterjeszkedett a vádon, akkor ezt az eljárási szabálysértést a harmadfokú eljárásban kellett volna orvosolni. A harmadfokú jogorvoslat elmaradásával viszont megnyílt a felülvizsgálati eljárás lehetősége a Be. 649. § (2) bekezdés d) pontja alapján. Így nem kizárt, hogy a Kúriánk mégis el kell bírálnia ezt a kérdést, ha a terhelt javára felülvizsgálati indítványt terjesztenek elő.

Szerző: Szomora Zsolt