A lefoglalás és a büntetőeljárás során lefoglalt dolgok kezelésének, nyilvántartásának, előzetes értékesítésének és megsemmisítésének szabályairól, valamint az elkobzás végrehajtásáról szóló 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 89. § (1) bekezdése értelmében készpénz lefoglalása esetében a hatóság a jogosult részére csak abban az esetben fizet kamatot, ha a lefoglalás megszüntetésekor azt a jogosultnak visszaadni rendeli. A kamatfizetés további feltételeként a rendelet 89. § (2) bekezdése rögzíti, hogy a hatóságot kamatfizetési kötelezettség csak azon időszak tekintetében terheli, amely alatt számára a bűnjel feletti rendelkezési jog biztosított volt.
A kamatfizetés feltételeit a BPJE a következők szerint foglalja össze: amennyiben a lefoglalás tárgya készpénz volt és a lefoglalás megszüntetése esetén ezt a készpénzt a jogosultnak rendelték kiadni, azaz a készpénzre nem rendeltek el elkobzást, vagyonelkobzást, annak megsemmisítését vagy azt, hogy az állam tulajdonába kerül. A rendelet 89. § (1) bekezdése a kamatfizetési kötelezettséget egyfelől kizárólag készpénzhez (ami polgári jogi értelemben dolog), másfelől annak a lefoglalásához köti. A kamatfizetési kötelezettség keletkezésének harmadik objektív feltétele a lefoglalás megszüntetése, a negyedik pedig az, hogy arról a megszüntetésekor a hatóság úgy rendelkezzen, hogy azt a jogosultnak kell visszaadni ([28-[29] bekezdéspontok].
A legfőbb ügyész jogegységi indítványában alapvetően két jogértelmezési kérdés eldöntését tartotta szükségesnek. Először is, hogy a rendeletben említett kamatigény csak a büntetőeljárásban vagy pedig polgári eljárásban is érvényesíthető-e. Másodszor pedig, hogy a rendelet terminológiájában lefoglalásként megjelölt kényszerintézkedés alatt lehet-e a Be. szerinti zár alá vételt is érteni.
A BPJE az igény érvényesítésére vonatkozó első kérdéssel kapcsolatban kiemeli, hogy a rendelet idézett rendelkezése a lefoglalás megszüntetéséhez, mint közhatalmi döntéshez kapcsolódóan meghatározza a kamatfizetési kötelezettség mértékét és a megfizetésének feltételeit, azonban nem utal a Ptk. kamatra vonatkozó rendelkezéseinek az alkalmazására. A Jogegységi Tanács álláspontja szerint ebből az következik, hogy a rendelet 89. §-ában meghatározott kamatigényről való döntési kötelezettség a nyomozó hatóság, ügyészség, bíróság közhatalmi tevékenységéhez kapcsolódik, arról – amennyiben fennállnak a feltételei – a lefoglalás megszüntetésekor e szerveknek kell rendelkezniük. A régi Be. és a rendelet ezért nem tartalmaz a kamat érvényesítése körében utalást a polgári pereket intéző bíróság eljárására, eltérően más, a büntetőeljáráshoz kapcsolódóan felmerülő igény érvényesítésétől [pl. régi Be. 155. § (6) és (7) bekezdés, régi Be. 584. § (2) bekezdés]. A büntetőeljárásban a hatóság (ügyészség, bíróság) által végzett egyes eljárási cselekményekhez köthető kamatfizetési kötelezettségről való döntés elmulasztása e szervek közhatalmi tevékenységét (mulasztását), nem „változtatja át” magánjogi jogviszonnyá amiatt, hogy a Ptk. is rendelkezik a kamatfizetési kötelezettségről ([18]-[20] bekezdéspontok].
Mindebből a BPJE azt a következtetést vonja le, hogy ha a hatóságok a rendelet előírásával ellentétben elmulasztják a kamatfizetésről való rendelkezést, akkor az a későbbiekben a polgári eljárásban már nem kamatigényként, hanem Ptk. 6:548-549. §-ai alapján a közhatalom gyakorlásának az elmulasztásával okozott kárigényként érvényesíthető. Ezért a jogegységi határozat rendelkező része rögzíti, hogy a rendeletben rögzített kamatfizetési igény kizárólag a büntetőeljárásban érvényesíthető. Amennyiben az érintett szerint a büntetőeljárásban – a lefoglalással összefüggésben – jogellenesen jártak el vele szemben, a polgári ügyben emiatt érvényesített igény – a kamatigényt is ideértve – jogalapja a közhatalom gyakorlásával (államigazgatási jogkörben) okozott kár.
A legfőbb ügyész indítványában megfogalmazott második kérdés is a polgári jogi kamat-, illetve kárigény feltételeinek meghatározásához kapcsolódott, megválaszolása azonban már nem a Ptk. és a rendelet együttes értelmezését, hanem a büntetőeljárási törvény kényszerintézkedéseire vonatkozó szabályozási rendszerének értelmezését tette szükségessé. A jogértelmezési probléma – többek között – abból eredet, hogy a rendeletet még az 1998. évi Be. felhatalmazása alapján bocsátották ki, a kényszerintézkedések szabályozása pedig mind a régi Be., mind pedig az új Be. hatálya alatt többször is megváltozott. A lefoglalás és a zár alá vétel részletszabályainak viszonya, az utóbbi feltételrendszere is többször jelentősen módosult, a biztosítási intézkedés nevet viselő kényszerintézkedés – a zár alá vételbe „beolvadva” – pedig teljes egészében hatályát vesztette. A rendelet és a Be. eltérő fogalomhasználata miatt a Kúriának a kérdést történeti, rendszertani és kontextuális értelmezéssel kellett eldöntenie.
Ennek eredménye alapján a BPJE rögzíti, hogy amennyiben a régi Be.-ben foglalt biztosítási intézkedést lefoglalás útján hajtják végre, mert erre a törvény lehetőséget ad, úgy a rendelet 89. §-a alkalmazható abban az esetben, ha annak feltételei fennállnak: készpénzre vonatkozik; ténylegesen a lefoglalásra vonatkozó szabályok szerint hajtják végre; a biztosítási intézkedés lefoglalásként történő végrehajtását megszüntetik, a birtokba vételt vagy a birtokba vétellel végrehajtott zár alá vételt megszüntetik és a készpénzt mint bűnjelpénzt a jogosult részére kiadják. Ha pedig a biztosítási intézkedés tárgyát képező dolog tekintetében zár alá vételt rendeltek el, a rendelet 89. § (1) bekezdése alapján a lefoglalással érintett, azaz a zár alá vétel elrendeléséig tartó időszakra, kamatfizetési kötelezettség keletkezik, feltéve, hogy a zár alá vétel megszüntetésekor az érintett készpénzt a rendelet szerinti jogosultnak kell kiadni. Abban az esetben, ha a Be. jelenlegi szabályai alapján a zár alá vételt birtokba vétellel hajtják végre, amely végrehajtásra a lefoglalás szabályait a Be. ugyancsak alkalmazni rendeli, amennyiben annak tárgya készpénz, és a zár alá vételt úgy szüntetik meg, hogy annak megszüntetésekor a lefoglalás szabályai szerinti birtokba vétel fennáll vagy egy ideig fennállt, és a zár alá vett vagyontárgyat a jogosultnak kell kiadni, úgy a kamatfizetési kötelezettség jogalapja a birtokba vétellel érintett időszakra megállapítható ([33]-[35] bekezdéspontok). Ha pedig a zár alá vétel végrehajtási módja megváltozik, a birtokba vétel helyett azt más módon hajtják végre, a továbbiakban – lefoglalásként végrehajtás hiányában – kamatfizetési kötelezettség nem keletkezik.
Fontos azt is kiemelni, hogy a rendelet 89. §-a nem tesz különbséget aközött, hogy a készpénz lefoglalására vagyonelkobzás biztosítása vagy pedig tárgyi bizonyítási eszköz volta miatt került sor, ezért az bármilyen, a rendelet hatálya alá tartozott készpénzre vonatkoztatható, tehát akkor is, ha az tárgyletétben van és akkor is, bűnjelként letéti számlán kezelik. Ugyanakkor a lefoglalt számlapénz tekintetében ilyen kamatfizetési kötelezettséget a rendelet nem tartalmaz.
A – már hatályát vesztett – biztosítási intézkedéssel és a zár alá vétellel ellentétben a 2020. január 1. előtti bűnügyi zárlat nem alapozhatja meg a rendelet szerinti kamatfizetési igényt. A bűnügyi zárlat a zár alá vétel elvégzésére vonatkozó, a megyei bírósági végrehajtó által foganatosított különleges végrehajtási eljárás volt. A Vht. 2020. január 1. napjától hatályos 4. § (3) bekezdése alapján a zár alá vétel foganatosítására az adóhatóság által foganatosítható végrehajtási eljárásokról szóló törvény rendelkezéseit kell alkalmazni. A végrehajtási eljárásban foganatosított tulajdonjogi részjogosultságot korlátozó intézkedés – mivel nem a Be. szerinti kényszerintézkedés – nem tartozik a rendelet szerinti lefoglalás fogalmába.
Mindezek alapján a második értelmezési kérdésre a BPJE rendelkező része a következőket rögzíti: a […] 11/2003. (V. 8.) IM-BM-PM együttes rendelet 89. §-a alkalmazásában lefoglalásnak minősül a büntetőeljárásról szóló törvényben meghatározott lefoglalás és minden olyan vagyon elleni kényszerintézkedés, amelynek végrehajtására a büntetőeljárásról szóló törvény kifejezett rendelkezése értelmében a lefoglalás szabályait kell alkalmazni.
Szerző: Szomora Zsolt
Újdonságok az igazságügyi együttműködés területéről