Jogászként, a jogászi hivatásrendek gyakorlóiként áprilisról óhatatlanul is az áprilisi törvények jutnak eszünkbe. Idén 174 éve, hogy 1848 áprilisában a magyar országgyűlés elfogadta, és V. Ferdinánd kihirdette a polgári demokratikus átalakulás zálogát jelentő áprilisi törvényeket. Az átalakulás olyan új alapokra helyezte az ország kormányzását, amely demokratikus volt és a népképviselet elvén alapult, valamint megkövetelte a szabadságjogok tiszteletben tartását. Az áprilisi törvények rendelkeztek például a felelős magyar minisztériumok létrehozásáról, mondták ki a közteherviselés vagy az önkormányzatiság elvét, rögzítették a cenzúra tilalmát, a bevett keresztény felekezetek egyenjogúságát vagy a tanszabadságot. Egyszóval kaput nyitottak a modern magyar államisághoz vezető úton. Bár ez az út a szabadságharc bukásával, az elmúlt évszázad hányattatásaival és fájdalmas veszteségeivel rögösebbnek bizonyult, mint ahogy elődeink és saját magunk szerettük volna, de a fogalommá vált „áprilisi törvények” üzenete máig hat.
Érdemes felidézni, hogy 1949-et megelőzően, egy egészen rövid időszaktól eltekintve, Magyarországnak nem volt kartális alkotmánya. Az ország alkotmányossága történetiségében nyert értelmet, olyan szokásokból és kiemelkedő jelentőségű törvényekből áll, mint az országalapító Szent István törvényei, az Aranybulla vagy Werbőczy Hármaskönyve. Az 1848-as áprilisi törvények is kétségkívül ebbe a sorba illeszkednek. A magyar történelmi sors furcsa ellentmondása, hogy amikor 1949-ben a szovjet megszállás árnyékában megalkották az első kartális alkotmányt, akkor a történeti alkotmány elvetésével az alkotmányosságot is elvetették Magyarországon. Ugyanakkor az „áprilisi törvények” ebben a korban sem váltak teljesen funkciótlanná. Azt a mitikus, dicső múltat jelenítették meg, amely a jelenkor válságának dacára is képes volt víziót és sikeres jövőképeket felvázolni, a jelennek üzenve egyfajta hidat verni a jövő célkitűzéseinek irányába.
Az Alaptörvény ezt a felfogást teljesíti be, amikor amellett tesz hitet, hogy a magyar alkotmányosság szélesebb, mint az Alaptörvény szövege, felöli az ezeréves történeti alkotmány idő próbáját kiálló vívmányait. Az Alaptörvény R) Cikk (3) bekezdése ugyanis kimondja, hogy az Alaptörvény rendelkezéseit azok céljával, a benne foglalt Nemzeti hitvallással és a történeti alkotmányunk vívmányaival összhangban kell értelmezni. Az Alaptörvény és a magyar alkotmányosság nem érthető meg és nem alkalmazható e történelmi összefüggés nélkül. A történeti alkotmány vívmányait így az Alaptörvény fontos értelemzési eszközként implikálta, amelyek kibontása és alkalmazása elsősorban az Alkotmánybíróság felelőssége.
Ennek megfelelően a történeti alkotmány vívmányai amellett, hogy hamar élénk jogtudományi viták előterébe kerültek, az Alkotmánybíróság esetjogi gyakorlatának részévé is váltak, és válnak folyamatosan. A néhai Zlinszky János professzor úr szavait idézve ki kell bontani őket a feledés homályából, újra meg kell tanulni, mégpedig jól és lényeglátó módon. Nem a formán múlik, hanem annak fellelésén és megóvásán, hogy mi az értékek vagy a szabadság és felelősség, az egyén és közösség kapcsolatának történelmünkben gyökerező helyes rendje és egyensúlya. Eddigi gyakorlatában a taláros testület az előzetes cenzúra eltörlése és a sajtószabadság kapcsán tekintette meghatározó jelentőségűnek az 1848-as áprilisi törvényeket.
A sziklára épült házról szóló bibliai példázathoz hasonlóan a történeti alkotmány biztonságos alapzatot nyújt az ország önazonosságának megóvásához. Az Alkotmánybíróság felelőssége ezért e téren még nagyobb, mint az alkotmányszöveg értelmezésében. Még nagyobb körültekintést és még tisztább látásmódot igényel a történeti alkotmány azon vívmányainak meglelése, amelyek nemcsak az adott ügy eldöntéséhez relevánsak, hanem képesek szilárd alapot nyújtani a jelenkor kihívásaival, a „szakadó záporral, a süvítő széllel és az ömlő árral” szemben. A történeti alkotmány vívmányai ezért kettős arcúak. Egyfelől befelé nézve segítenek tájékozódni helyes értékek fellelésében, másfelől pedig kifelé tekintve óvják alkotmányosságunk és nemzeti identitásunk szilárd alapjait. Mindennek jelentősége a gazdasági globalizáció felívelése, a nagyhatalmi érdekszférák ismételt megerősödése, a nemzetközi szervezetek egyre aktívabb szerepvállalása vagy az európai integráció mélyülése miatt egyre növekszik. Az Alkotmánybíróság ezért is gondolja úgy, hogy az ország alkotmányos önazonosságát meghatározó értékek a történeti alkotmány vívmányai közé sorolhatók.
Április hónap és az áprilisi törvények erre emlékeztetik a jogászi hivatásrendeket, akinek különleges feladatuk, ha szabad így fogalmaznom, küldetésük van ebben az építő munkában.
Üdvözlettel:
Prof. Trócsányi László