Több mint három évtized távlatából egyre többen, és egy több területen vonják meg a rendszerváltoztatás mérlegét. Átalakult az iparunk, a kereskedelmünk, a piacaink, az oktatásunk. Kinyíltak határaink és csatlakozhattunk az európai integrációhoz. Alkotmányos rendünk és jogrendszerünk számos tekintetben a történeti gyökereinkhez visszatérve újult meg. Több mint egy teljes jogászgeneráció már a rendszerváltoztatást megelőző szemléletet teljesen maga mögött hagyva nőhetett fel. Az általános számvetés azt mondatja, hogy az élet egyszerűbb semmiképpen nem lett, ugyanakkor visszakaptuk szabadságunkat, vagyis azt a lehetőséget, hogy a saját magunk, a közösségeink és az országunk sorsa felől szabadon dönthessünk. Ez a lehetőség ugyanakkor nagy felelősséggel párosul, döntéseinknek komoly tétje van, amelyek következményeit nekünk kell viselnünk. „Köztársaság, ha sikerül megőrizni” válaszolták több mint kétszáz évvel ezelőtt az amerikai alapító atyák arra a kérdésre, milyen államban állapodtak meg, utalva arra is, hogy a polgárok sorsa a saját kezükben van. Saját magunk kell megalkotnunk jogrendünk, megszerveznünk gazdaságunk, kialakítanunk nemzetközi kapcsolataink, vagy azt, hogyan érvényesítsük érdekeinket az Európai Unióban. Ehhez kihíváshoz ugyanakkor régiúj segítséget kaptunk vissza a rendszerváltoztatás eredményeként: a vélemények és közéleti viták szabadságát, valamint a társadalmi és tudományos igazságok szabad keresésének, feltárásának és megismerésének lehetőségét.
A pluralizmus jegyében zajló párbeszéd és véleménycsere fontos eszközei a polgárok demokratikus önkormányzásának, a jogi kultúra megőrzésének és fejlődésének, illetve tágabb értelemben egy-egy közösség szellemi gyarapodásának. A közéleti viták szabadsága és az érvek ütköztetése teremt lehetőséget olyan vitakultúra kifejlődésére, amely nélkülözhetetlen előfeltételét jelenti a rendszerváltoztatást követően visszaszerzett szabadság megfontolt és felelős gyakorlásához. Az elmúlt századelőn élt neves amerikai legfelsőbb bírósági bíró, Louis Brandeis egyik párhuzamos indokolásában érvelt úgy, hogy a polgároknak kötelességük részt venni a demokratikus önkormányzásban, amelyet azonban csak úgy tudnak megtenni, ha közéleti kérdésekről értelmes vita folytatható. A vélemények cseréje ezért olvasatában nem elvont érték, hanem a demokratikus társadalmak lelkét jelenti. Tanúi vagyunk ugyanakkor a közbeszéd egyre súlyosabb eldurvulásának vagy a közösségi média manipuláló hatásának is. Nem lehet tehát akármilyen vita szabad, hanem csupán az, amely kultúrateremtő és valóban a demokratikus megfontolás szívét, lelkét jelenti. Ahogyan a régi bölcsesség tartja: a stílus maga az ember. A vélemények szabadsága ezért nem csupán eszköz, hanem egyre inkább kihívás is a jogi szabályozás számára. Olyan egyensúlyt kell találnia, amely a gondolatok sokszínűsége és a pluralizmus megőrzése mellett védelmet nyújt a közbeszéd eldurvulásával vagy a virtuális világ egyre nagyobb méreteket öltő manipulációval szemben.
A közéleti döntéshozatal demokratikussága mellett a jogász-szakmai viták, illetve a jog-, és államtudomány fejlődésében, valamint a jogi kultúránk megóvásában is kulcsszerepet játszik a pluralizmus, a véleménycsere és a vita szabadsága. Egyedül ez nyújt lehetőséget ugyanis a tudományos igazságok tárgyilagos, okszerű és hiteles keresésére. Érdemes felidézni Deák Ferenc örökbecsű szavait, miszerint a „[t]udományos vitatkozásoknál nem a személy, nem a tekintély, hanem egyedül az igazság bírhat döntő erővel.” Az eltérő álláspontok megismerése és megértése iránti figyelem és türelem révén egyszerre tanít alázatra és növeli saját érvelésünk erejét. Végső soron így szélesíti jogi gondolkodásunk és gazdagítja jogi kultúránk. A Magyar Jogász Egylet ehhez az eszményhez kívánt hű maradni, amikor az Alkotmánybírósággal karöltve hagyományteremtő szándékkal rendezte meg tavaly szeptemberben az első Magyar Jogi Könyvszalont. Kifejezésre juttatta egyfelől a könyvek szerepét, jelentőségét a jogi kultúránkban, illetve tágabb értelemben gondolkodásunk formálásában és kultúránk, önazonosságunk átörökítésében is, másfelől pedig híven mutatta a jogászságnak a közélet és a közügyek iránti elkötelezettségét és felelősségét. Ehhez hasonlóan alapvető fontosságúak a dialógusteremtéshez a rendszerváltoztatást követően megsokszorozódó jogi szaklapok és folyóiratok is. Legyenek papír alapúak vagy elektronikusak, megtestesítik azt a gondolati pluralizmust, amely a tudományos viták kibontakozásához és annak alapján a jogtudomány szerves fejlődéséhez szükséges. A pezsgő, de elmélyült szakmai viták lehetősége emellett a jogászi ethosz egyik legfontosabb záloga is.
A Magyar Jogász Egylet különösen becses értékként tekint a kultúratemető szakmai és tudományos vitákra. Fontos, hogy ezeknek a vitáknak teret biztosító és azokat bátorító fórumok maguk is kultúránk szerves részévé válhassanak. Támogassuk és éltessük őket, hogy aztán gondolkodásunkat, hagyományainkat és minket magunkat is életben tarthassanak, éltethessenek.
Üdvözlettel:
Prof. Trócsányi László