Jogeset száma: BDT 2024. 4810.
A peres felek testvérek. Édesanyjuk – az örökhagyó – a felperessel 2011. március 23-án „Lemondás az örökségről” elnevezésű szerződést kötött, melyben rögzítették, hogy a lemondás a felperes leszármazóira is kihat, a kötelesrészre is kiterjedően. A lemondás ellenében az örökhagyó a felperesnek összesen 3.460.000 forintot fizetett.
Az örökhagyó a lemondást követően munkahelyén új pozícióba került, 2013-től egészen 2021-ben bekövetkezett haláláig gazdasági igazgatóként dolgozott. Munkaviszonya mellett egyéni vállalkozóként könyvelő tevékenységet is végzett. Az örökhagyó 2014-ben és 2015-ben több ingatlant, valamint gépjárművet is vásárolt. Az egyik ingatlanon családi házat épített, amelyhez 8.000.000 Ft banki kölcsönt vett fel.
Az örökhagyó halálát követően indult hagyatéki eljárásban a közjegyző a hagyatékot ideiglenes hatállyal, törvényes öröklés jogcímén az alperesnek (a felperes testvérének) adta át.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyóval kötött „Lemondás öröklésről” elnevezésű szerződés részben hatálytalan. Kérte, hogy erre tekintettel a bíróság állapítsa meg, hogy az örökhagyó – egyik ingatlant meghaladó – hagyatékának ½ arányban törvényes örököse. Érvelése szerint a lemondást követően az örökhagyó vagyonában olyan rendkívüli növekedés következett be, amelynek ismeretében a lemondó nyilatkozatot nem tette volna meg.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította. Ítéletének indokolása szerint elsődlegesen azt kellett vizsgálnia, hogy a lemondás időpontjában mi képezte az örökhagyó vagyonát. Ehhez képest lehet ugyanis állást foglalni abban a kérdésben, hogy a későbbi vagyongyarapodás olyan mértékű-e, amelynek ismeretében a felperes nem tette volna meg a lemondó nyilatkozatot. Utalt arra is, hogy a bírói gyakorlat szerint a rendkívüli értéknövekedés olyan új, vagy más vagyonnövelő elemekből származik, amely nem áll közvetlen kapcsolatban a korábban már meglévő vagyonnal.
Az örökhagyó a lemondást követően három ingatlant vásárolt, az ezekhez szükséges vételár egy része azonban már a lemondást tartalmazó szerződés aláírásakor megvolt. Az elsőfokú bíróság ezzel kapcsolatban kiemelte, hogy a rendkívüli vagyongyarapodásnak a hagyatéki vagyon elemeinek olyan mértékben való növekedése minősül, amivel a felek a szerződéskötéskor nem számolhattak. Nem tekinthető rendkívüli vagyongyarapodásnak a szerződés megkötését követően bekövetkezett piaci értékemelkedés és a rendes gazdálkodással elért haszon, továbbá annak beruházása sem.
Mivel az elsőfokú bíróság szerint a rendkívüli vagyongyarapodás ténye nem volt megállapítható, ezért a Ptk. 7:9. § (3) bekezdése szerinti kivétel nem állt fenn. Erre tekintettel a keresetet a bíróság elutasította.
A felperes fellebbezését a Szegedi Ítélőtábla alaptalannak találta és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az ítélőtábla szerint a feleknek a szerződéskötéskor számolniuk kell az esetleges értékváltozásokkal a szerződéskötés és az örökhagyó haláláig bekövetkező időmúlásra tekintettel, így az esetleges értékváltozások lehetősége a szerződéssel szükségszerűen együttjáró és vállalt kockázat. Az öröklésről lemondó szerződés szükségképpen szerencseelemet és kockázatot is tartalmaz, mert a szerződéskötéskor nem tudható a hagyaték megnyíltakor a várt örökség mértéke. Ezért e címen a kereset akkor lehet alapos, ha a szerződést követő vagyonnövekedés rendkívüli mértékű és forrású.
A törvény a rendkívüli vagyonnövekedés fogalmát nem definiálja. A bírói gyakorlat azonban az olyan vagyonnövekedést tekinti rendkívülinek, amelyek új, vagy más vagyonnövelő elemekből származnak (pl. nagy összegű nyeremény), amelyek nem állnak közvetlen kapcsolatban a korábban már meglévő vagyonnal, vagyis nem tekinthetők azok növekményének. Nem tekinthető rendkívüli vagyongyarapodásnak a szerződés megkötését követően bekövetkezett piaci értékemelkedés, és a rendes gazdálkodással elért haszon, továbbá annak beruházása sem.
Mindezek megállapításához az adott ügyben is vizsgálni kellett a szerződéskötéskori, illetve a hagyaték megnyíltakori vagyon körét, a szerzéskori értéket és annak forrását. A rendkívüli vagyonnövekedés azonban önmagában az alapján még nem állapítható meg, hogy az örökhagyó szerződékötéskori és elhalálozásakori vagyonelemeinek a köre eltérő volt.
Az ítélőtábla szerint a jogvita szempontjából sem annak nem volt jelentősége, hogy az örökhagyó az alperest, illetve házastársát még életében milyen juttatásban részesítette, sem pedig annak, hogy az ingatlanoknak a hagyatéki leltárban szereplő értékmeghatározása helyes-e. Perdöntő jelentősége ugyanis annak volt, hogy a vagyonszerzés forrása – a felperes nyilatkozata szerint is – az örökhagyó jövedelme volt.
Az ítélőtábla döntésében kiemelte, hogy a szakképzettségnek megfelelő keresőtevékenységből származó jövedelem a rendes gazdálkodással elért haszon körébe esik, ezáltal nem minősül olyan rendkívüli forrásnak, amelyből származó vagyonnövekedés rendkívülinek lenne tekinthető. A szaktudásnak vállalkozás keretében, illetve oktatásban való kamatoztatása szintén a rendes gazdálkodás körében értékelendő tevékenység, amelyből származó jövedelem nem tekinthető az abból szerzett vagyon rendkívüli forrásának.
Az, hogy az örökhagyó szakmai tevékenységéből származó jövedelme a lemondást követően eltelt időben hogyan, milyen mértékben növekedett, annyiban bír jelentőséggel a jogvita szempontjából, hogy ebből származott-e a felperes által rendkívülinek tekintett vagyongyarapodás. Ettől eltérő forrást a felperes sem jelölt meg. A bekövetkezett jövedelemnövekedés így – az ítélőtábla álláspontja szerint – a vagyonnövekedés forrását nem teszi rendkívülivé.
Az ítélőtábla ezért egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy nem állapítható meg a lemondást követően az örökhagyó vagyonában olyan rendkívüli vagyongyarapodás, amelyre a lemondás hatálya nem terjedt ki.
Észrevételek a jogesethez
Az öröklésről lemondás egy szerződés az örökhagyó és törvényes örököse(i) között. A Ptk. 7:7. § (1) bekezdése szerint, aki törvényes öröklésre jogosult, az örökhagyóval kötött írásbeli szerződésben – egészben vagy részben – lemondhat az öröklésről. A Ptk. nem ír elő az egyszerű írásbeli formánál szigorúbb alakszerűségi követelményt, így a lemondásról szóló szerződés módosítása és felbontása esetén is elegendő az egyszerű írásbeli forma.[1]
Bár a törvény kifejezetten utal az ellenérték fejében való lemondásra, az örökös részéről az ingyenes lemondásnak sincs akadálya.
A Ptk. 7:8. § (1) bekezdése szerint a lemondás a lemondó leszármazóira nem hat ki, kivéve, ha a megállapodás így szól, vagy ha a kötelesrészt elérő kielégítés ellenében történt. Az öröklésről való lemondás főszabály szerint a kötelesrészről való lemondást is jelenti (a lemondás teljességének elve), a felek azonban ettől eltérően is megállapodhatnak. A kötelesrészről való lemondás ugyanakkor nem jelent lemondást arról, ami a lemondóra más öröklési jogcímen – így például végrendelet alapján – hárul.
A Ptk. lehetőséget ad arra is, hogy a lemondás meghatározott személy javára szóljon. Az ilyen lemondás főszabály szerint akkor lesz hatályos, ha a meghatározott személy az örökhagyó után örököl. A felek azonban ettől eltérően is megállapodhatnak, vagyis kiköthetik, hogy a lemondást akkor is hatályosnak kell tekinteni, ha a meghatározott személy az örökhagyó után nem örököl.
Ha az örökhagyó leszármazója mond le az öröklésről, az a Ptk. 7:8. § (2) bekezdése alapján a többi leszármazó javára szolgál. A felek azonban ettől is eltérhetnek. Így például megállapodhatnak abban, hogy a leszármazó lemondása nem az ő leszármazói, hanem a testvérei javára szól.
Előfordulhat, hogy a lemondást követően a lemondó hányada utóbb gyarapodik. Erre sor kerülhet egyrészt egy másik örökös kiesése, másrészt az örökhagyó új vagyonszerzése folytán. A Ptk. 7:9. § (2) bekezdése alapján a lemondás – a felek eltérő megállapodása hiányában – kiterjed a hagyatéknak arra a részére is, amivel a lemondó hányada utóbb másnak kiesése következtében növekszik. A lemondás tehát a másik örökös kiesése folytán megnőtt örökrészre is kiterjed. Ugyancsak kiterjed a lemondás főszabály szerint arra a vagyonra is, amelyet az örökhagyó a lemondás után szerzett, feltéve, hogy a felek ettől eltérően nem állapodtak meg. Eszerint tehát az örökhagyó és a lemondó örökös megállapodhatnak abban, hogy a lemondás az utólagos vagyonnövekedésre nem terjed ki.
Ugyancsak nem terjed ki a lemondás az olyan rendkívüli vagyonnövekedésre sem, amelynek ismeretében a lemondó nyilatkozatot feltehetően nem tették volna meg. A bemutatott esetben az eljáró bíróságok a „rendkívüli vagyonnövekedés” fogalmát értelmezték.
Emellett érdemes még kitérni a Ptk. 7:7. § (2) bekezdésére is. Eszerint ugyanis a lemondást a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékossága miatt a végrendelet megtámadására irányadó szabályok szerint lehet megtámadni. Így bár a lemondás szerződés, amelyre a kötelmi jog szabályai is irányadók, a szerződési akarat hiánya vagy fogyatékossága miatt azt nem a szerződések érvénytelenségére, hanem a végrendelet megtámadására irányadó szabályok szerint lehet megtámadni (Ptk. 7:37. §).
A lemondástól el kell határolni az örökség visszautasítását. Bár mindkettő azonos joghatást vált ki – az örökös kiesik az öröklésből –, a visszautasítás azonban nem az örökhagyóval kötött szerződés, hanem az örökös egyoldalú jognyilatkozata. A Ptk. 7:89. § (1) bekezdése szerint az örökös az öröklés megnyílása után az örökséget visszautasíthatja. A visszautasítás főszabály szerint a teljes hagyatékra kiterjed, és ezzel nemcsak a törvényes, hanem a végrendeleti örökös is élhet. A Ptk. 7:89. § (4) bekezdése alapján a feltételhez vagy időhöz kötött, a megszorítással tett és a meg nem engedett részleges visszautasítás érvénytelen. Részleges visszautasításra tehát csak kivételesen, a törvényben meghatározott esetekben kerülhet sor [pl. Ptk. 7:89. § (2) és (3) bekezdés].
dr. Bodzási Balázs
közjegyző, egyetemi docens
Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar
Polgári Jogi Tanszék
[1] Orosz Árpád – Weiss Emilia: Öröklési jog – Anyagi jog. HVGORAC Lap- és Könyvkiadó Kft., Budapest, 2014, 23.
Tizenhetedik Magyar Jogászgyűlés – Balatonalmádi, 2025.04.10.-12.