A felperesekről mint politikusokról az alperes által üzemeltetett hírportálon cikk jelent meg, amely tartalmát tekintve átvett egy másik hírportálon egy nappal korábban megjelent írást.
A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a perbeli cikkben közölt valótlan állítással az alperes megsértette a jóhírnévhez fűződő személyiségi jogukat. Az alperest személyenként 400.000 Ft sérelemdíj megfizetésére kérték kötelezni.
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes megsértette a felperesek jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát az általa üzemeltetett hírportálon megjelent cikkben. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek személyenként 300.000 Ft sérelemdíjat.
Az elsőfokú bíróság ítélete indokolásában megállapította, hogy a cikkben közölt állítások tényállítások, amelyek az alperes által sem vitatottan valótlanok, így azokat alkalmasnak ítélte a felperesek mint politikusok jóhírnévhez fűződő személyiségi joga megsértésére. Az elsőfokú bíróság kiemelte, hogy a felperesek közszereplőként sem kötelesek tűrni a személyüket érintő valótlan tartalmú kijelentéseket, a hamis tényállítások nem állnak alkotmányos védelem alatt. A cikkben közöltek a felperesek társadalmi megítélését olyan mértékben rontó, sértő híresztelések, amelyek alapot adnak a jóhírnév megsértésére.
A sérelemdíj összegének meghatározása során az elsőfokú bíróság figyelembe vette, hogy a cikk nyilvánosságra hozatalával az alperes célja a felperesek lejáratása volt, a tényállítások valóságtartalmát előzetesen nem ellenőrizte, a helyreigazítást nem tette közzé és másodközlőként sem járt el kellő gondossággal. A másodközlésre vonatkozó alperesi hivatkozást alkalmatlannak ítélte a felróhatóság mértékének csökkentésére. Az elsőfokú bíróság értékelte továbbá a jogsértés jelentős súlyát, az alperes mint sajtószerv körültekintő magatartásának hiányát, a hírportál olvasottságát, valamint a cikk tartalmának széles körű elterjedését is.
A másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla a Ptk. 2:52. §-ára hivatkozva kiemelte, hogy a sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése is. A jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj alkalmazása. A jogosultat ugyan nem terheli a hátrány bizonyítása, ez nem feltétele a sérelemdíj megítélésének, azonban a Ptk. 2:52. § (1) bekezdéséből kitűnően az érintett az őt ért nem vagyoni sérelemért követelheti a sérelemdíjat, tehát annak funkciója a személyiségi jogok megsértésével okozott nem vagyoni sérelmek kompenzálása.
A Ptk. a sérelemdíj megítéléséhez, annak összegszerűsége meghatározásához az eset összes körülményének mérlegelését írja elő a bíróságok számára. A mérlegelési körbe kell vonni a sérelmet szenvedett fél személyét, a jogsértés személyére és környezetére gyakorolt hatását és egyéb körülményeket is.
Az ítélőtábla szerint kétségtelenül megállapítható, hogy a sérelmezett cikkben közölt tényállítások a felperesek társadalmi megítélését hátrányosan befolyásolják, megnehezíthetik közszereplőként a közéletben való részvételüket. A cikkben szereplő tényállítások ugyanis azt a tartalmat hordozzák, hogy a felperesek jogszabálysértő módon, korrupció révén szerzett pénzösszegek felhasználásával jutottak nagyértékű ingatlanokhoz, vagyongyarapodásukat pedig a vagyonnyilatkozatukban nem tüntették fel. Mindez alkalmas volt hiteltelenné tételükre, lejáratásukra, a beléjük vetett közbizalom megingatására. Az alperes felróhatóságának mérséklésére nem alkalmas az a körülmény, hogy másodközlőként járt el.
Az ítélőtábla végül azt is kiemelte, hogy bár a cikk nem a felperesek magánéletét, hanem közéleti tevékenységét érintette, azonban mint közéleti szereplők sem voltak kötelesek tűrni a személyüket érintő sértő és valótlan tényállításokat.
Jogeset száma: BDT 2021. 4386.
Szerző: Bodzási Balázs
A bíróságnak csak a tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie