Korábbi cikkünkben foglalkoztunk az önkényes kapcsolatfelvétel tilalmával mint új büntetőeljárási kényszerintézkedéssel: https://jogaszegylet.hu/jogelet/vedelem-az-onkenyes-kapcsolatfelvetellel-szemben-kenyszerintezkedes-vagy-sem/
A fenti kényszerintézkedéshez is kapcsolódóan, a sértettek büntetőeljárás alatti védelmének elősegítése érdekében a jogalkotás a Büntető Törvénykönyvet két ízben is módosította, és a sértettet védő kényszerintézkedéseket a zaklatás új alapeseteinek kodifikálásával támogatta meg. Cikkünkben ezeket az új alakzatokat vesszük górcső alá.
A zaklatás törvényi tényállásába a 2024. évi LXIV. törvény és a 2025. évi XLIX. törvény iktatta be az új alapeseteket, a Btk. 222. § (1a) és (1b) bekezdéseit. A korábban is szabályozott, klasszikus alapesettel való viszony tisztázása érdekében a törvényhely (1) bekezdését is idézzük:
Btk. 222. § (1) Aki abból a célból, hogy mást megfélemlítsen, vagy más magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, őt rendszeresen vagy tartósan háborgatja, ha súlyosabb bűncselekmény nem valósul meg, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő
(1a) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki az ellene folytatott büntetőeljárás hatálya alatt
a) azt követően, hogy vele a bíróság, az ügyészség vagy a nyomozó hatóság a büntetőeljárásról szóló 2017. évi XC. törvény 51/A. §-a szerinti önkényes kapcsolatfelvétellel szembeni védelemről szóló határozatot közölt, vagy
b) a vele szemben elrendelt távoltartás magatartási szabályainak megszegésével
a sértettel kapcsolatot teremt abból a célból, hogy a sértettet megfélemlítse vagy a magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon.
(1b) Az (1) bekezdés szerint büntetendő, aki abból a célból, hogy a sértettet megfélemlítse vagy a magánéletébe, illetve mindennapi életvitelébe önkényesen beavatkozzon, a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény III/A. Fejezete alapján az elítélttel szemben elrendelhető megelőző távoltartás szabályait megszegi.
A zaklatás klasszikus alapesetével azonos súlyú, új alapesetek
– két büntetőeljárási kényszerintézkedés, azaz az ügyészség által elrendelt önkényes kapcsolatfelvételi tilalom és a bírói engedélyes távoltartás szabályainak megszegését, valamint
– a hozzátartozók közötti erőszak miatt alkalmazható távoltartásról szóló 2009. évi LXXII. törvény szerint a bíróság által a személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személlyel szemben elrendelt megelőző távoltartás szabályainak megszegését szankcionálják.
Az első esetkör tettese az eljárási kényszerintézkedés hatálya alatt álló terhelt, a második esetkör tettese a személy elleni erőszakos bűncselekmény miatt jogerősen elítélt személy lehet. Utóbbi körrel szemben a büntetőbíróság a jogerős ítéletben rendelheti el a megelőző távoltartást, vagy a büntetés-végrehajtási bíró is megteheti ezt a szabadságvesztés büntetés kitöltését megelőzően (2009. évi LXXII. törvény 17/C. §). A megelőző távoltartásnak ebben az esetkörében a külön törvény háttérnormáját a büntetőeljárási és a büntetés-végrehajtási törvény jelenti [2009. évi LXXII. törvény 17/E. § (6) bekezdés].
Az új alapesetek elkövetési magatartása a sértettel való kapcsolatteremtés, ami – szemben az (1) bekezdéssel – egyetlen kapcsolatfelvétellel is megvalósul, és nem kell, hogy háborgató jellegű legyen.
A kényszerintézkedési szabályok megszegésének eljárásjogi és anyagi jogi szankciói egymás mellett léteznek: ha valaki a büntetőeljárási távoltartást megszegi, akkor a Be. alapján rendbírsággal sújtható, továbbá súlyosabb kényszerintézkedés, akár letartóztatás is alkalmazható vele szemben (Be. 293. §). A Btk. 222. § (1a) bekezdésért való büntetőjogi felelősség ezzel párhuzamosan megállapítható, de mivel az anyagi jogban a bűnösségi elv érvényesül, a büntetőjogi felelősség a szándékossághoz kötött, ebben jelentős különbség van az eljárási szankciók és az anyagi jogi szankcionálás között. A szándékosság szempontjából jelentős körülmény az elkövetési idő: a bűncselekményt a kényszerintézkedést elrendelő határozat közlését követően lehet elkövetni, addig, amíg a kényszerintézkedések hatálya tart. Anyagi büntetőjogi értelemben a közlés kizárólag tényleges tudomásszerzést jelenthet. A közlés eljárásjogi joghatásaira vonatkoznak ugyan a Be. 132. § (2) bekezdésében meghatározott kézbesítési fikció esetkörei, ezekhez azonban büntetőjogi felelősséget kapcsolni nem lehet: ha a közlés kézbesítési fikcióra alapul, a zaklatás új alapesetei – szándékosság hiányában – nem követhetők el.
Ennek azért is lehet gyakorlati jelentősége, mert a Be. szerint a távoltartási végzés meghozatalához vagy az ügyészség által elrendelt tilalomhoz a terhelt jelenléte nem szükséges, vele a kényszerintézkedésről szóló határozatot kézbesítéssel lehet közölni. A zaklatásért való büntetőjogi felelősség tehát minden esetben a kézbesítés tényleges megtörténtét feltételezi.
Némileg eltérő értelmezést igényel a sértett életvitelébe való önkényes beavatkozás célzata az (1) bekezdés szerinti és az új alapesetekben. A klasszikus alapesetben az önkényes beavatkozás az elkövető által kezdeményezett és a sértett által visszautasított vagy nem kívánt beavatkozás. Nem tekinthető önkényes beavatkozásnak a magatartás, ha az jogszerű, vagy erkölcsileg helyeselhető célból történik (például a külön élő szülő a közös gyermekkel való kapcsolattartási kérdések miatt próbál a másik szülővel kapcsolatot teremteni). Az új alapesetek vonatkozásában azonban figyelemmel kell lenni arra, hogy egyrészt konkrét magatartási szabályok megszegéséről van szó, másrészről a terheltnek, illetve az elítéltnek lehetősége van arra, hogy szükség esetén e megatartási szabályok újraszabályozását, módosítását kérje [Be. 292. §, 2009. évi LXXII. törvény 17/D. § (5), (7) bekezdés]. Az önkényesség mérlegelésénél az adott szituáció konkrét jellemzőin kívül arra is figyelemmel kell lenni, hogy a terhelt kezdeményezte-e magatartási szabályok módosítását.
Végül tisztázást igényel a régi és az új alapesetek találkozása. A Btk. 222. § (1) és (1a) vagy (1b) bekezdések találkozása esetén, tehát ha a kényszerintézkedés hatálya alatt álló terhelt vagy a megelőző távoltartás hatálya alatt álló elítélt háborgató, tartós zaklatást követ el, az (1a) bekezdést kell megállapítani, figyelemmel arra is, hogy a második alapeset – az (1) bekezdés szerinti alapesettel ellentétben – nem szubszidiárius tényállás. A többszöri kapcsolatfelvétel folytatólagosságként és súlyosító körülményként értékelhető. Amíg az (1) bekezdés szerinti alapeset a háborgatás tartósságának követelményére tekintettel természetes egység, az (1a) és (1b) bekezdés szerinti változatok többszöri tilalomsértés esetén folytatólagosan is elkövethetők.
Szerző: Szomora Zsolt
