2016-ban a lengyel-fehérorosz határon egy hattagú csecsen család 33 alkalommal, valamint egy másik héttagú csecsen család 16 alkalommal próbálta meg benyújtani a menekültkérelmét a lengyel hatóságoknak, azonban azok minden alkalommal elutasították a kérelmek átvételét és a határőrök visszaküldték őket Fehéroroszországba. A kérelmezők állítása szerint Csecsenföldön üldöztetésnek vannak kitéve, a családfőket a rendőrök több alkalommal jogellenes módon letartóztatták és kínvallatták. Ezt követően a családok Fehéroroszországba utaztak, ahol azonban idő közben lejárt a vízumuk. Visszatérően kérték a lengyel hatóságoktól, hogy előterjeszthessék menekültkérelmüket, azonban a lengyel hatóságok változatos okokra hivatkozással utasították el a belépést vagy az iratok átvételét (pl.: nem lengyel nyelven írták, gazdasági okokból jönnek, valószínűleg köztörvényes bűncselekményt követett el a családfő, a jobb élet reményében akarnak belépni az EU területére, szociális támogatást szeretnének igényelni). Egy alkalommal a határőrök annak ellenére utasították ki őket Beloruszba, hogy egy lengyel bíró végzésben tiltotta meg az érintettek visszaküldését oda, és a lengyel hatóságoknak tudomása volt a végzésről. Végül 2017 nyarán beengedték őket Lengyelország területére, azonban egy évvel később a lengyel hatóságok megtagadták a menekültstátuszt. Ez ellen a kérelmezők nem éltek fellebbezéssel a közigazgatási bírósághoz.
Az EJEB nem először foglalkozott ezekkel a kérdésekkel, az ítéletben egyértelműen hivatkozik a 2020-as M.K. és mások k. Lengyelország ügyben hozott ítéletére, amelyben már kifejtette az ilyen tárgyú ügyekben releváns lengyel, európai és nemzetközi jogi kereteket (lengyel alkotmány, lengyel törvények, Európai Unió szerződései és más jogszabályai, 1951. évi menekült-egyezmény, ENSZ Közgyűlés határozatai, az emberi jogok európai egyezménye és az Európa Tanács ajánlásai).
A lengyel kormány az EJEB előtti eljárásban elsősorban arra hivatkozott, hogy a kérelmezők nem merítették ki a belső jogorvoslati lehetőségeket, amire a Bíróság azt válaszolta, hogy hatékony jogorvoslat nem állt a kérelmezők rendelkezésére, így a kérelem befogadható (ahogyan ezt már az M.K. és mások ügyben megállapította).
Az EJEB az emberi jogok európai egyezményének sérelmét állapította meg több jog kapcsán is. Az eljárás során bizonyítottá vált, hogy a határőrök a megjelölt időszakban a jegyzőkönyvekbe rendszeresen teljesen valótlan, hamis adatokat írtak, megváltoztatva a kérelmezők valódi nyilatkozatait. A lengyel hatóságok nem folytattak érdemi vizsgálatot a menekült-kérelmekkel kapcsolatosan, pedig az kötelességük lett volna számos jogszabály alapján. A kérelmezők elégséges módon bizonyították, hogy Csecsenföldön kínzásnak vannak kitéve, így amikor a lengyel hatóságok visszaküldték őket Fehéroroszországba, akkor tisztában voltak annak veszélyével és a visszazsuppolás (refoulement) valószínűségével. Ez az egyezmény 3. cikkébe foglalt kínzás tilalmának a sérelmét jelenti. Tekintettel arra, hogy a kérelmek egyéni vizsgálata nem történt meg és őket együtt, csoportosan utasították ki, így sérült a 4. jegyzőkönyv 4. cikkébe foglalt kollektív kiutasítás tilalma is. A lengyel hatóságok nem biztosították számukra a hatékony jogorvoslatot sem, ami az egyezmény 13. cikkébe ütközik.
Forrás: Case of A.I. and Others v. Poland, App. No. 39028/17, Judgment of 30 June 2022, https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-218069 ; Case of A.B. and Others v. Poland, App. No. 42907/17, Judgment of 30 June 2022, https://hudoc.echr.coe.int/eng?i=001-218070
Írta: Szalai Anikó
A hajnali rajtaütés szabályai a Naumenko ügyben
