Dr. Kemenes István nemcsak a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar ikonikus alakja, hanem a magyar igazságszolgáltatásé is. Számos kitüntetés birtokosa, ilyen a Civis Academicus Honoris Causa díj is, amelyet az SZTE ÁJTK Kari Tanácsa nemrég neki ítélt oda. Dr. Kemenes Istvánnal hivatásról, betöltött szerepekről, kiemelkedő pillanatokról, felelősségről, sikerről és szabadidőről is beszélgettünk.
– Hogyan fogadta a Civis Academicus Honoris Causa díj elnyerését?
– Rendkívüli megtiszteltetés számomra a kitüntetés. A hivatalos indokolás szerint: „Kiemelkedő szakmai és tudományos életműve elismeréseként, a szakmai közélet, a tudomány, a felsőoktatás fejlesztése terén elért eredményekért, valamint a Karral fennálló szoros szakmai és intézményi kapcsolatért” adományozta a díjat dékán asszony előterjesztésére a Szegedi Tudományegyetem Állam- és Jogtudományi Kar Kari Tanácsa.
Büszkeséggel tölt el, hogy ebben a szépen felújított épületben, amelyen egyetemi tanulmányaimat végeztem, majd több mint két évtizedig másodállásban egyetemi oktatói tevékenységet folytattam ilyen elismerésben részesülhettem. Felemelő érzés volt látnom az ünnepi esemény alkalmával azt is, hogy az egyik terem – egykor a polgári jogi tanszék vezetőjének a szobája – Kemenes Béla nevét viseli, aki ha élne, bizonyára szülői büszkeséggel fogadná az elismerés hírét.
– Végig nézve a pályán, amit befutott, eszembe jutott a szó, hogy a felelősség. Mit jelent Önnek mindez?
– A kérdés azért nehéz, mert a felelősségnek nagyon sokféle jelentés árnyalata van. Felelősek vagyunk magunkért, tetteinkét, a családunkért, hozzátartozóinkért, embertársainkért. Más megközelítése van a felelősségnek filozófiai, politikai és jogi értelemben, sőt a jogi felelősség sem egynemű, ugyanis nagyban eltérő vonásokat mutat jogági differenciálódás szerint, jelentősen eltér például a büntetőjogi és a polgári jogi felelősség.
A felelősség kifejezésről nekem talán megbocsátható módon az egyik legkedvesebb szakterületem, a magánjogi felelősségtan, a kontraktuális és deliktuális felelősség elméleti összefüggései, érvényesülésük a joggyakorlatban, a felmerülő problémák optimális megoldásának lehetőségei jutnak eszembe, amely kérdésekkel számos publikációban foglalkoztam.
– Sokféle szerepet sikerült betöltenie, ezek közül a legtöbb hatással volt mások életére. Mennyire volt könnyű, nehéz jól dönteni egy-egy esetben? Mi tudja ezt meghatározni?
– Való igaz, szakmai pályafutásom során többféle szerep is osztályrészemül jutott. Emlékeim szerint kezdettől többirányú kötődést éreztem: egyfelől vonzott a tudományos igényű alkotó tevékenység, ezzel együtt az egyetemi oktatásban való részvétel, másfelől szerettem volna az igazság ügyét szolgálni, vonzott az élő ítélkező bírói munka. A döntés nem volt könnyű. Végülis hivatásomnak a bíráskodást választottam, és ennyi év után visszatekintve is nyugodtan mondhatom, hogy a döntésemet nem bántam meg. Az „ítélkezés, alkotás, oktatás” összhangját ugyanis úgy érzem sikerült pályafutásom során megvalósítanom. A bírói munka mellett több mint 20 évig vettem részt az egyetemi oktatásban, tudományos igényű tevékenységet folytathattam, számtalan publikációm jelent meg, és a legváltozatosabb fórumokon tarthattam előadásokat.
A döntési képesség más összefüggésben a bírói ítélkezésben alapvető elemi követelmény. Számos alkalommal kellett emberek életét nagymértékben befolyásoló döntéseket meghoznom, de ez a bírói hivatással szükségszerűen együtt jár. Tapasztalatom szerint a jó döntés kulcsa főként a szakmai felkészültség és a konkrét konfliktusban megmutatkozó empátia.
– Pályafutásának sok-sok kiemelkedő pillanata van, melyikre emlékszik a legszívesebben vissza?
– Szakmai pályafutásom kiemelkedő fejezetének tartom, hogy több mint egy évtizedig részese lehettem az új Polgári Törvénykönyv megalkotásának. Fantasztikus intellektuális élmény volt a kodifikációs bizottsági üléseken az alkotás örömében részesülni. A kodifikáció során a kötelmi jog fajsúlyosabb részterületeinek első normaszövegét és indokolását készíthettem el, majd később a kapcsolódó kommentárokra kaptam felkérést, így főként a szerződésszegés, érvénytelenség, vállalkozási szerződés témaköréből. Fontosnak érzem kiemelni, a kodifikáció során az a cél vezérelt, hogy lehetőség szerint összhangba hozzam a polgári jog elméletét és gyakorlatát. Az ítélkezés során, a határozataimban, másfelől a publikációkban, különösen pedig a jogalkotás kodifikációs megoldásokban mindig is a két szemlélet között törekedtem az összhang megteremtésére. A Ptk. kodifikációjában való részvételemet tehát szakmai pályafutásom csúcsának tekintem.
Magánéletemben a kiemelkedő pillanatokat a lányom és a fiam, majd később a hat unokám megszületése jelentette. A kiemelkedő pillanatokat azóta a családi együttlétben találom meg.
– Ha valakiről, akkor Önről bizton állíthatjuk, hogy sikeres volt. Ehhez persze időre, energiára és szorgalomra volt szükség. Mit adott Önnek ez a bizonyos siker?
– A siker egyfajta pozitív eredmény, amelyhez – időn, energián és szorgalmon kívül – több minden másra is szükség van, ezek között a szerencsén kívül kudarcra is. A kudarcok akadályozhatják meg, hogy a sikerek önteltté tegyenek. A magam részéről a sikert úgy élem meg, reménykedem, hogy a szakmai és magánemberi törekvéseim talán a jelek szerint nem voltak teljesen hiábavalóak. Arra mindenesetre büszke vagyok, hogy munkálkodásomat a jogászi hivatásrend legkülönbözőbb testületei is magasra értékelték. Az Országos Bírói Tanács a legmagasabb bírói kitüntetést, a Juhász Andor díj arany fokozatát adományozta, a Kúria „Amicae Curiae” díjban, a Magyar Ügyvédi Kamara pedig a „Jogi Kultúráért” elismerésben részesített. Az állami kitüntetések közül a Köztársaság Elnöke előbb a Magyar Érdemrend Tisztikeresztje, majd a közelmúltban a Magyar Érdemrend Középkeresztje kitüntetést adományozta számomra. Különösen hízelgő, hogy az elismerések sorát a Szegedi Tudományegyetem Jogi Kara most átadott díja tette teljessé.
– Van-e esetleg mottója, hitvallása?
– Életszemléletemben nincsen „mottóm”, van azonban hitem és van vallásom. A keresztény hit életem meghatározó ajándéka, amely számomra az értelmet, a kiegyensúlyozottságot és a szabadságot jelenti. A vallás szerepe pedig ebben az, hogy elősegítse, jobb emberekké válhassunk, válhassak. Ami ezen túl a hitvallás kérdését illeti, a magánemberi intim szférához tartozik.
– Mivel ösztönözné a mai fiatalokat a jogi hivatásra?
– Tágabb, elvont összefüggésben abból célszerű kiindulni, hogy jogállami berendezkedésben a jogászság szerepe a jövőt illetően sem kérdőjelezhető meg. A jogban, a jogszabályokban valójában sok évszázados emberi, társadalmi tapasztalat sűrűsödik össze tömör megfogalmazásban. A jogrendszer nemzedékek hozzáadott értéke, amelynek fejlesztése a jogalkotás, érvényesítése a jogalkalmazás, azaz a jogászság feladata. A manapság sokat emlegetett jogállamiságnak – akár tartalmi, akár alaki értelemben – biztosan eleme a mindenkire egyformán vonatkozó jogi normák betartása és betartatása, ilyen közelítésben a „jog uralma”. Jogi norma sérelme nélkül a jogállamiság megsértéséről beszélni paradox módon a jogállamiság félretétele. Sajnos nemegyszer olyan irányból érkezik kifogás a jogállami működést illetően, ahol éppen a jogállami kritériumok hiánya érhető tetten. A mai nemzedék, a fiatal jogászok feladata és felelőssége a jogállami értékek megóvása, egyebek között az ilyen tévutaktól. A magam részéről hiszek abban is, hogy az igazság és az igazságosság iránti vágyódás az ember veleszületett tulajdonsága. Az igazság szolgálata pedig a jogászi hivatás lényegi része. Az ókori bölcs szerint: „Veritas nunquam perit. – Az igazság sohasem vész el.” (Seneca)
Úgy gondolom, ez megfelelő bizakodásra adhat okot a jogászi hivatást választó fiatalok számára is. Azt kívánom, legyen annyi örömük választott hivatásukban, mint amennyi nekem jutott osztályrészemül.
– Zárásképp: mivel foglalkozik szívesen szabadidejében?
– Amióta – több mint négy évtized után – nyugdíjba vonultam, szabadidőmből van a legtöbb. Szerencsére nagyon sok minden érdekel a tudomány, a művészet és a sport világából. A jogi szakirodalmat igyekszem követni, magamat karbantartani, de érdekelnek más tudományágak eredményei is. Színházba járó embernek tartom magam, és szívesen hallgatok zenét, e téren „mindenevő” vagyok. A magam kedvére szívesen gitározok is. A sportágak közül a labdajátékokat nagyon szerettem, legutoljára az asztaliteniszt űztem, egy térdoperáció miatt ezt most fel kellett függesztenem. Szívesen kertészkedem, kirándulok a Börzsönyben, ahol egy kis üdülőm is van. Nem utolsó sorban szívesen sörözök a barátaimmal egy-egy hangulatos kis étteremben. Legyen ez a záróüzenetem a fiatal jogászok számára: Szeressétek a sört!
Pósa Tamara
Fotó: Kovács-Jerney Ádám
Hatályba lépett a kábítószerlisták egységes szerkezetű rendeleti szabályozása