Fejkendő viselése: ütközik egymással a világnézeti semlegesség követelménye és a vallási meggyőződés miatti hátrányos megkülönböztetés

A politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés bármely látható jelképe munkahelyen történő viselésének tilalma igazolható a munkáltató azon szándékával, hogy az ügyfelek felé semlegesnek mutassa magát, vagy hogy megelőzze a szociális konfliktusokat? Erre a kérdésre kereste a választ több bíróság, miután a német jog hatálya alá tartozó társaságok alkalmazásában álló egy-egy fejlesztő pedagógus, értékesítő és pénztáros a munkahelyén iszlám fejkendőt viselt.

Munkaadóik szerint ez a magatartás nem felel meg a szülők, gyermekek és harmadik személyek felé tanúsítandó, politikailag, világnézetileg és vallásilag semleges politikának. Valamennyien megtagadták, hogy munkahelyükön levegyék a fejkendőt, így munkavégzés alóli felmentés, más álláshelyre való beosztás és a munkából való hazaküldéssel „válaszolt” a munkaadó az együttműködő magatartás elutasítására.

Ügyeik megjárták Németország különböző munkaügyi bíróságait, majd a német bíróságok az Európai Unió Bíróságát kérték, hogy értelmezze az üggyel összefüggésben a 2000/78-as, röviden egyenlő bánásmód irányelvet. Többek között azt kérdezték a Bíróságtól, hogy valamely vállalkozás belső szabálya megtilthatja-e a munkavállalók számára, hogy a munkahelyen politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés látható jelképét viseljen. Ezzel összefüggésben az is kérdés volt, hogy hátrányos megkülönböztetésnek minősül-e a fejkendő viselésére vonatkozó tiltás, ha ezzel a ruhadarabbal a szóban forgó munkavállalók vallási meggyőződésüket fejezik ki.

E tekintetben a Bíróság megjegyzi, hogy a vallás vagy meggyőződés kifejezésre juttatására szolgáló jelképek vagy öltözet viselése a „gondolat-, lelkiismeret- és vallásszabadság” hatálya alá tartozik. Ezenkívül a 2000/78 irányelv alkalmazásában a „vallás” és a „meggyőződés” kifejezéseket úgy kell értelmezni, mint a hátrányos megkülönböztetés egy és ugyanazon alapjának két oldalát. Egyébiránt a Bíróság emlékeztetett arra az ítélkezési gyakorlatára, amely szerint az ilyen szabály nem minősül közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek, mivel az ilyen meggyőződések valamennyi kifejezésére különbségtétel nélkül vonatkozik. A Bíróság megállapította, hogy jogszerű célnak minősülhet a munkáltatónak a politikailag, világnézetileg vagy vallásilag semleges politika kifejezésre juttatására irányuló szándéka. Ezt ugyanakkor azzal pontosította, hogy ez a puszta szándék önmagában nem elegendő ahhoz, hogy objektív módon igazolja a közvetetten a valláson vagy meggyőződésen alapuló eltérő bánásmódot, mivel az ilyen igazolás objektív jellege csak e munkáltató valós igénye alapján azonosítható.

A Bíróság emlékeztetett arra, hogy a vállalkozáson belüli semlegességi politika jogszerű célnak minősülhet, és annak a vállalkozás valós igényének, így például a szociális konfliktusok megelőzésére vagy a munkáltatónak az ügyfelek felé semleges arculat mutatására irányuló szándékának kell megfelelnie ahhoz, hogy objektív módon igazolja a közvetetten a valláson vagy meggyőződésen alapuló eltérő bánásmódot. Márpedig egy ilyen politika csak akkor követhető hatékonyan, ha a politikai, világnézeti vagy vallási meggyőződés semmilyen látható kinyilvánítása nem megengedett, amennyiben a munkavállalók ügyfelekkel vagy egymással érintkeznek, mivel bármilyen jelkép, még a kisméretű jelkép viselése is veszélyezteti a szabálynak a cél megvalósítására való alkalmasságát. (A Bíróság vallási jelképekre irányadó gyakorlatának további részleteiről, valamint Athanasios Rantos főtanácsnok – e jelképek munkahelyi viselésével kapcsolatos – véleményéről korábbi cikkünkben írtunk).

A Bíróság az előzetes döntésében pontosította, hogy ez a puszta szándék önmagában nem elegendő ahhoz, hogy objektív módon igazolja a közvetetten a valláson vagy meggyőződésen alapuló eltérő bánásmódot, mivel az ilyen igazolás objektív jellege csak e munkáltató valós igénye alapján azonosítható.

Forrás: A C-804/18. és C-341/19. sz. egyesített ügyekben hozott ítélet, WABE és MH Müller Handel, 2021. július 15. ECLI:EU:C:2021:594, https://curia.europa.eu/juris/document/document.jsf?text=&docid=244180&pageIndex=0&doclang=HU&mode=lst&dir=&occ=first&part=1&cid=4447029

Szerző: Szalai Anikó