2025 nyarán jogegységi határozatott hozott a Kúria a szexuális cselekmény fogalmához, amelyben az elkövető és a sértett közötti közvetlen testi érintkezéssel nem járó helyzetre fogalmaz meg értelmezési követelményt.
A 7/2025. JEH rendelkező része szerint: A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 459. § (1) bekezdés 27. pontjában meghatározott szexuális cselekménynek minősül és a büntetőjogi felelősség szempontjából a testek érintkezésével megvalósuló szexuális cselekménnyel egyező megítélés alá esik, ha
a) a sértett a saját testén az elkövető ráhatására vagy
b) a sértett testét az elkövető eszközzel érintve
végez a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas tevékenységet.
Kiemelendő, hogy a fenti jogértelmezés a Btk. XIX. Fejezetében található szexuális bűncselekmények közös elkövetési magatartására, a szexuális cselekményre vonatkozik, és a szexuális bűncselekmények egyéb tényállási elemeire nem reflektál. A szexuális cselekmény az ember szexuális magatartásának törvényi körülírását jelenti, önmagában azonban még kriminális karaktere (jogtárgysértő jellege) nincsen, azt kizárólag a szexuális bűncselekmények egyéb törvényi tényállási elemei hordozzák (így a Btk. 196-197. §-ok esetében a kényszerítés vagy a sértett tizenkét éven aluli volta; a Btk. 198. §-ában a beleegyezési korhatár hiánya; a Btk. 199. §-ban a vérrokoni kapcsolat). A jogegységi határozat rendelkező része a szexuális cselekmény in abstracto fogalmára vonatkozik, a szexuális bűncselekmények egyéb tényállási elemeiről nem tartalmaz rendelkezést.
A jogegységi határozat meghozatalára irányuló indítványt a legfőbb ügyész terjesztette elő, mert észlelte, hogy a közelmúltban született olyan kúriai határozat, amely a szexuális kényszerítés bűntette esetében a szexuális cselkemény megállapításához a sértett és a tettes közötti közvetlen testi kontaktust követelte meg. A legfőbb ügyész által vitatott kúriai határozat szerint fogalmilag kizárt, hogy a passzív alany önmagában (önmagával) végzett szexuális jellegű tevékenysége során egyszerre legyen a szexuális cselekményt végző és azt elszenvedő személy.
A JEH a jogkérdés lényegét így foglalja össze: a Btk. 459. § (1) bekezdés 27. pontjában meghatározott szexuális cselekménynek minősül-e, ha valaki saját testén, illetve a testén más személy eszközzel végez a nemi vágy felkeltésére, fenntartására vagy kielégítésére alkalmas tevékenységet? (Indokolás [36])
A határozat alapos indokolást nyújt annak kimutatására, hogy a 2012. évi Büntető Törvénykönyvnek a XIX. Fejezetet érintő jelentős törvényi (és terminológiai) módosításai ellenére a fajtalanság régi kategóriájára alapított bírói gyakorlat iránymutatásai a hatályos Btk. esetében, a szexuális cselekmény fogalmára is felhasználhatók. Ezért hivatkozza a BH1993. 341. és BH1994. 470 szám alatt közzétett eseti döntéseket (Indokolás [31] és [43]-[49]). Ez alapján a régi bírói gyakorlatot, és – a vitatott határozat kivételével – egyébként a ma is követett kúriai gyakorlatot megerősítve kimondja, hogy nem törvényi követelménye a szexuális cselekmény fogalmának, hogy azt kettő vagy több ember egymással végezze, illetve hogy közöttük közvetlen testi kontaktus legyen. Emiatt pedig fogalmilag lehetséges, hogy a sértett saját testét érintő szexuális jellegű tevékenysége során egyszerre legyen a szexuális cselekményt végző és azt elszenvedő személy (Indokolás [53]).
Megjegyzések a jogegységi határozathoz:
A határozat részletesebb indokolását nem ismertettük, tekintettel arra, hogy régóta követett gyakorlat megerősítéséről van szó (a kérdés részletes szakirodalmi és joggyakorlati áttekintéséhez lásd Szomora Zsolt: A nemi bűncselekmények dogmatikai alapkérdései. Rejtjel Kiadó. Budapest, 2009. 72-78.). A JEH tehát újat nem mond, két szempontból mégis kifejezetten jelentősnek tartjuk.
Feltűnő, hogy a JEH indokolásában a vizsgálatba vont három kúriai határozat ítéleti tényállásaiból semmilyen adat sem szerepel, a JEH kizárólag azok jogi indokolásából idéz. Ennek okát maga a JEH is világosan megfogalmazza: az érintett határozatok nem lettek közzétéve a Bírósági Határozatok Gyűjteményében (továbbiakban: BHGY), ezért azok ítéleti tényállásai nem ismertethetők (Indokolás [2]). Ahogy azt is kiemeli a JEH, hogy a jogkérdésre vonatkozó bírói gyakorlatból egyetlen más határozat sem található a BHGY-ben (Indokolás [32]). Ennek az oka a bíróságok szervezetéről és igazgatásáról szóló 2011. évi CLXI. törvény (továbbiakban: Bszi.) 163. § (2) bekezdés c) pontja, amelynek értelmében a BHGY-ben a nemi élet szabadsága és a nemi erkölcs elleni bűncselekmény alapján indult büntetőeljárásban hozott határozat nem tehető közzé, ha ahhoz a sértett – a bíróságnak a hozzájárulás megadására irányuló felhívására – nem járult hozzá.
A sértetti hozzájárulások hiányában a szexuális bűncselekményekre vonatkozó bírói gyakorlat tulajdonképpen láthatatlan. Ezzel a sajátos helyzettel a Magyar Jogban korábban megjelent cikkünkben részletesen foglalkoztunk (Szomora Zsolt: A szexuális bűncselekményekre vonatkozó precedensképes határozatok hiányáról – a korlátozott precedensrendszer önkorlátozása? Magyar Jog 2025/6., https://szakcikkadatbazis.hu/doc/2371835). A JEH indokolásának sajátossága további erősíti azt az álláspontunkat, hogy a Bszi. revíziója, az eseti döntések publikálását korlátozó rendelkezés hatályon kívül helyezése szükséges. Anomáliának tekinthető, hogy a Kúria egy jogegységi határozatban nem írhat le tényeket, konkrét tényállások elkövetői cselekményeit. Így valójában in abstracto jogértelmezést tud csak adni, a JEH-ben nem látható, hogy konkrétan milyen cselekményeket minősítettek vagy nem minősítettek a bíróságok (maga Kúria) szexuális cselekménynek.
A korlátozott precedensrendszer lényegével, logikájával aligha fér össze, hogy a Kúria a szexuális bűncselekményekkel kapcsolatos értelmezési gyakorlatát egyedi határozatokban nem, kizárólag jogegységi határozatban tudja az alsóbb szintű bíróságok felé „kommunikálni”, és még ebben az esetben is tartózkodnia kell a konkrét cselekmények leírásától. Ebből a nézőpontból ugyanakkor kifejezetten fontos, hogy a 7/2025. JEH megszületett, mert egyedi határozatokkal, azok hiányában a joggyakorlat egységének biztosítása nem valósítható meg.
A másik szempont, ami JEH jelentőségét adja, hogy – anélkül, hogy ez a citált határozatokból látható lenne – olyan jogértelmezési kérdéssel foglalkozik, amely az online térben elkövetett szexuális bűncselekmények körében komoly prevalenciával bír: a sértettek önkielégítésre kényszerítésével. Ez akár élő kamerakapcsolatban, akár kép- vagy filmfelvételek esetén is gyakori visszaélési mód: az elkövető fenyegetéssel, tipikusan a sértettől korábban kapott fehérneműs vagy meztelen képek szétküldésének kilátásba helyezésével kényszeríti a sértetett arra, hogy a kamerán keresztül vagy rögzített felvételen önkielégítést végezzen. Ez a cselekmény szexuális kényszerítés bűntettének minősül (Btk. 196. §). Ha pedig a sértett tizenkét éven aluli, akkor a még súlyosabb bűncselekmény, a szexuális erőszak megvalósításához még kényszerítésre sincs szükség, elegendő a kisgyermek rábeszélése [Btk. 197. § (2) bekezdés; erőszak vagy élet, testi épség elleni közvetlen fenyegetés alkalmazása esetén pedig Btk. 197. § (4) bekezdés aa) pontja]. A szexuális bűncselekmények online térbe helyeződésével kifejezetten elterjedt és súlyos büntetési tételű bűncselekményekről van szó.
A jelen kriminalitási helyzetben tehát igen jelentős, hogy a JEH nem hagy kétséget afelől: ha a sértett a tettes kriminális ráhatására végez önkielégítést, akkor szexuális bűncselekmény valósul meg.
A határozat száma: 7/2025. JEH (Jpe.III.60.037/2024/8. szám)
Szerző: Szomora Zsolt
