1. A felperes 2016. március 19-én bekövetkezett munkabalesete során térdzúzódást és csuklósérülést szenvedett, melynek következtében 2016. március 20-tól 2016. december 23-ig keresőképtelen volt. A felperes 2016. október 4-én kelt összefoglaló szakorvosi lelete rögzítette, hogy egészségi állapota a munkabaleset következtében milyen mértékben sérült, majd ezt követően 2020. november 19-én ismételt szakorvosi vizsgálaton alapuló összefoglaló szakorvosi lelet készült aktuális egészégi állapotáról.
Felperes a balesetével összefüggésben 2019. március 19-én előterjesztett keresetlevelében 3.000.000 forint sérelemdíj, valamint 210.000 forint keresetveszteség megfizetésére kérte kötelezni az alperest, amelyet a közigazgatási és munkaügyi bíróság 2020. március 25-én jogerőre emelkedett végzésével visszautasított.
Felperes ezt követően 2020. december 17-én ismételten keresetlevelet terjesztett elő, amelyben 3.000.000 forint sérelemdíj és ezen összeg után 2016. március 20-tól a kifizetés napjáig járó törvényes mértékű késedelmi kamat, valamint 700.000 forint keresetveszteség megfizetésére kérte kötelezni az alperest. A felepres ismételt kereseti kérelmében az elévülés nyugvására hivatkozott és annak alapjául előadta, hogy a 2020. november 19-i összefoglaló szakorvosi leletből értesült arról, hogy a munkabaleset számára milyen tartós és súlyos egészségkárosodást eredményezett, ezért álláspontja szerint a kártérítési igény elévülésének kezdő időpontja 2020. november 19-e volt.
Az alperes ellenkérelmében az eljárás megszüntetését kérte, amelynek indokaként hivatkozott a sérelemdíj iránti igény elévülésére és ezáltal a kereset elkésettségére. Ennek alátámasztásaként akként érvelt, hogy felperes már 2019. március 19-én, első kereseti kérelmének előterjesztésekor is minden olyan információ birtokában volt, amely szükséges volt az igény érvényesítéséhez. Ehhez képest az általa állított rosszabbodás nem igazolt, amelyet az újabb összesített szakorvosi vélemény sem támaszt alá.
2. Az elsőfokon eljárt törvényszék a felperes keresetét elutasította. Indoklásában a bíróság kifejtette, hogy az elévülési idő a sérelemdíj iránti igény tekintetében az üzemi balesetből eredő károsodás bekövetkezésekor, azaz 2016. március 19-én elkezdődött, míg a felperes keresetveszteség iránti igénye akkor vált esedékessé, amikor az ezzel összefüggésben felmerülő kára (jövedelemvesztesége) első alkalommal érte. Ennek dátumaként a táppénz lejártát jelölte meg a bíróság, amely 2016. április 24-ét követő nap volt. A Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 286. § (1) bekezdése szerinti 3 éves elévülési időt figyelembe véve tehát mindkét igény elévült a felperes ismételt keresetlevelének előterjesztése időpontjában. Ítéletében a bíróság azt is rögzítette, hogy a 2019-ben benyújtott kereset az elévülés nyugvása vagy megszakadása szempontjából nem értékelhető jogi tényként a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:25. § (1) bekezdés c) pontja alapján, mivel a korábbi igényérvényesítés során a bíróság nem jogerős érdemi határozattal zárta le a pert.
A fellebbezés folytán eljárt ítélőtábla ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
3. Felülvizsgálati kérelmében felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte. Kérelme lényegi indokaként a Kúria 1120/2004. számú polgári elvi határozatára, illetve BH 2015.21. számon közzétett eseti döntésre is hivatkozott, mely szerint a nem vagyoni kártérítés iránti követelések elévülése a személyhez fűződő jogsértés miatt a hátrány bekövetkezésekor kezdődik. Álláspontja szerint a 2020. november 19-én készült szakvéleményből derült ki számára, hogy az alperes jogelődjénél 2016. március 19-én történt munkabaleset következménye a tartós egészségkárosodása, amellyel kapcsolatban sérelemdíj iránti igényt érvényesít. Hivatkozott továbbá arra is, hogy a közigazgatási és munkaügyi bíróság keresetlevelet visszautasító jogerős végzése az elévülést megszakította és az elévülési idő ezért újra kezdődött.
4. A Kúria a felperes felülvizsgálati kérelmét nem találta megalapozottnak és a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta. A Kúria indoklásában kifejtette, hogy a bíróságoknak a munkajogi igény elévülésére az Mt. 286. § (1)-(3) bekezdésében foglaltakon túl a Ptk. rendelkezéseit kell alkalmazni. A Ptk. 6:25. § (1) bekezdése alapján a követelés megegyezéssel történő módosítása és az egyezség, a követelés csődeljárásban való bejelentése, a követelés bírósági úton való érvényesítése, ha a bíróság az eljárást befejező jogerős érdemi határozatot hoz, valamint a tartozásnak a kötelezett részéről való elismerése megszakítja az elévülést. Ennek az a jogi hatása, hogy az előzőekben említett jognyilatkozat közlésével, illetőleg az elévülést megszakító eljárás jogerős befejezése után az elévülés újra kezdődik.
A Kúria indoklásában megerősítette, hogy a felperes által hivatkozott bírósági határozat nem tekinthető érdemi döntésnek. A közigazgatási és munkaügyi bíróság keresetlevelet visszautasító végzése nem minősül érdemi határozatnak, így az arra sem volt alkalmas, hogy az elévülést megszakítsa.
A jogeset száma: Kúria Mfv.VIII.10.118/2022/4. (BH 2023. 104.)
Szerző: Nagy Álmos Lukács
Az Európai Bíróság a karantén idején rögzített tanórai videók jogszerűségéről – Podcast