Az ügy egy lengyel utazási csomaggal kapcsolatos jogvitából ered, amelyben az utasok egy ötcsillagos albániai all inclusive tartózkodás során jelentős szolgáltatási hiányosságokat tapasztaltak. A szálloda medencéinek és tengerparti infrastruktúrájának hatósági elrendelésű bontása, az építési zaj, az étkeztetés hiányosságai és a liftek építőanyag‑szállításra való használata miatt az utasok a teljes részvételi díj visszatérítését és jelentős nem vagyoni kártérítést követeltek, amit az utazásszervező elutasított, elháríthatatlan és rendkívüli körülményekre hivatkozva.
A lengyel bíróság négy előzetes döntéshozatali kérdést terjesztett a Bíróság elé. Egyrészt azt kérdezte, hogy összeegyeztethető‑e a 2015/2302 irányelv 14. cikk (3) bekezdés b) pontjával az a nemzeti szabály, amely csak akkor engedi az utazásszervező felelősség alóli mentesülését, ha bizonyítja a harmadik személy vétkességét is, noha az irányelv csupán azt írja elő, hogy a nem szerződésszerű teljesítés „felróható” legyen a harmadik személynek, és „előre nem látható vagy elháríthatatlan” legyen. Másrészt a bíróság azt kívánta tisztázni, hogy a „megfelelő árengedményhez” való jog kiterjedhet‑e a teljes ár visszafizetésére akkor is, ha az utas a szolgáltatások egy részét igénybe vette, de a nem szerződésszerű teljesítés olyan súlyos, hogy az egész utazási csomag ténylegesen érdektelenné vált számára. Harmadik kérdésként az merült fel, hogy az árengedményhez és kártérítéshez való jog célja pusztán a szerződéses egyensúly helyreállítása‑e, vagy szankciós/visszatartó funkcióval is bír. Negyedszer a bíróság azt kérdezte, hogy egy turisztikai infrastruktúra hatósági határozaton alapuló lebontása minősülhet‑e az irányelv 3. cikk 12. pontja szerinti elháríthatatlan és rendkívüli körülménynek.
Az Európai Unió Bírósága először a 14. cikk (3) bekezdés b) pontjában szereplő „felróható” fogalmat értelmezte autonóm uniós jogi kategóriaként. Megállapította, hogy a kifejezés a köznapi jelentés szerint azt jelenti: a nem szerződésszerű teljesítés oka a harmadik személy magatartása, anélkül hogy feltétlenül megkövetelné e magatartás nemzeti jog szerinti vétkességét; ezért az a nemzeti szabály, amely a mentesülés feltételéül írja elő a harmadik személy vétkességének bizonyítását, ellentétes az irányelvvel és a 4. cikkben rögzített teljes harmonizációval. A Bíróság megerősítette, hogy az irányelv objektív felelősségi rendszert vezet be az utazásszervezőkre nézve, a mentesülési okokat pedig taxatíve sorolja fel, anélkül hogy a harmadik személy vétkességének bizonyítását megkövetelné.
A „megfelelő árengedmény” kapcsán a Bíróság kimondta, hogy azt objektív módon, a nem teljesített vagy hibásan teljesített utazási szolgáltatások értékéhez, időtartamához és az egész csomag árához viszonyítva kell meghatározni. Ha a nem szerződésszerű teljesítés olyan súlyos, hogy az utazási csomag tárgyára tekintettel objektíve érdektelenné és értéktelenné válik az utas számára, az a csomag nemteljesítésével egyenértékűnek minősül, és az utas jogosult a teljes ár visszatérítésére, még akkor is, ha bizonyos szolgáltatásokat formálisan igénybe vett. A Bíróság ugyanakkor egyértelművé tette, hogy a 14. cikk (1)–(2) bekezdés szerinti árengedményhez és kártérítéshez való jog célja kizárólag a szerződéses egyensúly helyreállítása – vagyis a ténylegesen nyújtott szolgáltatások értékének és a fizetett árnak az összehangolása, illetve az ebből eredő károk megtérítése –, nem pedig az utazásszervezők szankcionálása. A szankciók körét a tagállamok külön, a 25. cikk alapján kötelesek meghatározni.
Az elháríthatatlan és rendkívüli körülmények fogalmát illetően a Bíróság megerősítette, hogy az a vis maior uniós konkretizációja, amely csak olyan, az érintett fél ellenőrzési körén kívül eső, rendkívüli és előre nem látható helyzeteket foglal magában, amelyek következményei minden észszerű intézkedés mellett sem háríthatók el. A hatósági aktusok – így egy szállodai infrastruktúra lebontását elrendelő határozat – csak akkor eshetnek e fogalom alá, ha a szolgáltató vagy az utazásszervező a végrehajtás előtt nem szerezhetett volna róluk kellő időben tudomást. Amennyiben azonban az eljárás lehetővé tette az érintettek részvételét vagy előzetes tájékoztatását, akkor a következmények „előre nem látható” jellege hiányzik, és az utazásszervező nem hivatkozhat sikerrel elháríthatatlan és rendkívüli körülményekre sem.
Szerző: Szalai Anikó
Forrás: C-469/24. sz. ügy, Tuleka, 2025. október 13-i ítélet, ECLI:EU:C:2025:833
