A Kúria az Mt. rendelkezéseivel kapcsolatban kifejtette: a károkozás időpontjában hatályos Mt. a vezető kártérítési felelőssége körében nem utal a polgári jog szabályainak alkalmazására. Az általános munkavállalói felelősséghez képest csupán a gondatlan károkozás esetén tartalmaz szigorúbb szabályt. Az Mt. 209. § (5) bekezdése ugyanis úgy rendelkezik, hogy a vezető gondatlan károkozás esetén is a teljes kárért felel. A munkaviszonyban álló ügyvezető igazgató kártérítési felelőssége ezért az Mt. általános, a munkavállaló kártérítési felelősségére vonatkozó szabályok szerint bírálandó el. Eszerint pedig a munkáltatónak kell bizonyítania, hogy a vezető állású munkavállaló nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható, a kárt, valamint az okozati összefüggés fennállását.
Kárnak a vagyonban bekövetkezett értékcsökkenés minősül, ezért a bíróságnak azt kell vizsgálnia, hogy a perbeli gépjármű tényleges vételára milyen összegű volt. Az eljárt bíróságok a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján jogszabálysértés nélkül értékelték a rendelkezésre álló tanúvallomásokat, SMS üzeneteket, és ebből okszerűen következtettek arra, hogy a perbeli gépjármű megvásárlása során – az írásba foglalt adásvételi szerződéssel szemben – a felek abban állapodtak meg, hogy a gépjármű vételára részben az eladó cég részére átutalással, részben pedig készpénzben kerül kifizetésre. Az eljárt bíróságok a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján jogszabálysértés nélkül következtettek arra, hogy a gépjármű valóságos vételára 40.000 euró volt. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a gépjármű átírására nem a 25.000 euró átutalása után, hanem a készpénzben kifizetett vételár-különbözet átadását követően került sor.
Mindebből következően az alperes azon magatartása, hogy a hiányzó vételárat és a kiviteli rendszám intézésének költségét a házi pénztárból felvette, és azt közvetítő útján bizonyítottan e jogcímeken kifizette, nem okozott kárt, mert az összeg a tényleges jogügylet részeként került elszámolásra.
Az a körülmény, hogy a teljes vételár alapjául szolgáló bizonylat – szerződés vagy egyéb okirat – a perben nem állt rendelkezésre, és ezáltal a gépkocsi cégben történő nyilvántartási értéke nem a tényleges vételárat tükrözte, egy ettől eltérő kérdés. Ez a kérdés, valamint a számviteli törvény rendelkezéseinek megsértése a munkaügyi perben nem volt vizsgálható, mert az alperes kártérítési felelősségének fennálltát ezek a szabályszegések bizonyított kár hiányában önmagában nem támasztják alá.
A Pp. 265. § (1) bekezdése értelmében a felperes érdekében állt annak bizonyítása, hogy a tulajdonába került jármű 2018 májusában nem ért 40.000 eurót. A bizonyítás elmaradásának vagy sikertelenségének a következményeit pedig a felperes köteles viselni.
A felperes az Mt. 180. §-ának sérelmére is alaptalanul hivatkozott. A házipénztárból felvett összeg célja a felperes előtt ismert volt és az ő érdekében állt, így azzal külön elszámolnia a felperesnek nem kellett.
A jogeset száma: BH 2023. 105.
Részletesebben lásd a Magyar Jog c. folyóirat 10. számában: https://szakcikkadatbazis.hu/doc/9817884
Szerző: dr. Bodzási Balázs
közjegyző, tudományos főmunkatárs, Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar, Polgári Jogi Tanszék
