A Kúria Kfv.V.37.685/2023/7. számú határozatának tényállása szerint a felperes két gyermek különélő, de kapcsolattartásra jogosult szülője, aki gyámhatósági eljárást indított a kapcsolattartásra kötelezett gondozó szülővel szemben a nyári kapcsolattartás meghiúsulása folytán felmerült költségeinek megtérítése érdekében. A gyámhatóság előzményi döntésében felperes kérelmének helyt adott, és a gondozó szülőt a felmerült költségek megtérítésére kötelezte, az elsőfokú bíróság ugyanakkor a döntést első előzményi ítéletével megsemmisítette, és a gyámhatóságot új eljárás lefolytatására kötelezte.
A megismételt eljárásban a gyámhatóságként eljárt alperes a felperes kérelmének ismételten helyt adott, és kötelezte a gondozó szülőt a felperesi költségek megtérítésére. Az elsőfokú bíróság ugyanakkor második előzményi ítéletével az alperes e döntését is megsemmisítette, egyúttal az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. A második előzményi ítélet indokolása szerint a döntés többek között azért jogsértő, mivel az alperes nem tett eleget az első előzményi ítéletben foglalt iránymutatásnak, ugyanis a költségek összegszerűsége vonatkozásában a tényállást nem tisztázta. Az ítélet szerint ugyanis a rendelkezésre álló iratokból nem lehet megállapítani, hogy a felperes melyik gyermek vonatkozásában, milyen költségeket és milyen összegben fizetett meg az elmaradt nyaralás során, illetve hogy az alperes milyen számítási mód alkalmazásával határozta meg a felperesi költségek összegét. A megismételt eljárásra adott iránymutatás szerint az alperesnek megfelelő részletességgel kell értékelnie a költségek összegszerűsége körében a felmerülő tényeket, döntésének indokolásában pedig le kell vezetnie, hogy az egyes költségtételeket mely bizonyítékok alapján állapítja meg.
Az alperes a második előzményi ítélet alapján lefolytatott megismételt eljárásban nyilatkozattételre hívta fel a felperest, amelyben a költségek elszámolásához szükséges nyilatkozatokat és dokumentumokat kért tőle. A felperes ugyanakkor nyilatkozatot nem tett és iratokat nem csatolt, ezért az alperes az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján megszüntette az eljárást arra hivatkozással, hogy a felperes nyilatkozata hiányában a kérelem nem bírálható el, és az eljárást hivatalból nem folytathatja.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését, amelyben alapvetően arra hivatkozott, hogy a költségek felmerülését alátámasztó dokumentumokat (számlákat) korábban már becsatolta, új dokumentumokat pedig nem tudott bemutatni, mivel az eljárás elhúzódása és az időmúlás folytán az utazási társaság már törölte a kérdéses nyári utazás adatait.
Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét alaptalanként elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az alperes helytállóan járt el, amikor nyilatkozattételre hívta fel a felperest, mivel a bíróság második előzményi ítéletében azt az iránymutatást adta, hogy tisztáznia kell a költségek összegszerűségére vonatkozó tényeket. A felperes azonban a felhívásban szereplő határidőben, illetve azt követően sem tett eleget a felhívásban foglaltaknak. Alaptalanul hivatkozott arra a felperes, hogy korábban már becsatolta az összes rendelkezésére álló iratot, így nem volt köteles nyilatkozattételre, mivel a korábban csatolt iratok a második előzményi ítéletben foglaltak szerint nem voltak elégségesek a tényállás megállapításához. Kiemelte, hogy más bizonyítékok hiányában a felperes mint ügyfél nyilatkozata az Ákr. 63. § és 64. § (1) bekezdése alapján alkalmas lett volna a bizonyításra. A bíróság utalt arra is, hogy a kérelemre indult eljárásban a bizonyítási teher az ügyfélen van, az ő érdeke az ellentmondások feloldása, így a nyilatkozattételi felhívás elmulasztásának következményét a felperesnek mint ügyfélnek kell viselnie.
A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben előadta, hogy keresetében és a védiratra tett észrevételében is nyilatkozott a megtéríteni kívánt költségekre, valamint csatolta a megelőző eljárásban született okiratot is, amely szintén tartalmazta ezeket. Más bizonyítékot az alperes jogszerűtlenül elhúzódó eljárása miatt nem tudott beszerezni, csatolni. Kiemelte, hogy ha az elsőfokú bíróság e bizonyítékokat nem tartotta elegendőnek, akkor a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 71. § (3) bekezdése nyomán alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § alapján eleget kellett volna tennie anyagi pervezetési kötelezettségének, és ennek keretén belül tájékoztatnia kellett volna a felperest arról, hogy a költségviselés körében további bizonyítást tart szükségesnek. Sérelmezte, hogy a bíróság ilyen intézkedést nem tett.
A Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a Kp. 71. § (3) bekezdése alapján a közigazgatási perben is megfelelően alkalmazni kell a Pp. anyagi pervezetésre vonatkozó szabályait. E körben azonban a Kúria szerint figyelemmel kell lenni a per típusára, valamint az ügy előzményeire is. Az elsőfokú bíróság ugyanis egyszerűsített perben, tárgyaláson kívül bírálta el a felek közötti közigazgatási jogvitát, ezen felül a második előzményi ítéletében foglalt iránymutatás alapvetően meghatározta a per irányát is. Az elsőfokú bíróság ugyanis a második előzményi ítéletében megállapította, hogy a benyújtott iratokból sem a befizetések tényét, sem pedig azt nem lehetett megállapítani, hogy a felperes pontosan melyik gyermek vonatkozásban, milyen költségeket fizetett meg, illetve hogy az alperes milyen számítást alkalmazott a marasztalás meghatározásakor. A Kúria szerint így a második előzményi ítélet egyértelműen rögzítette, hogy a költségek összegszerűsége a rendelkezésre álló, a felperes által hivatkozott iratokból nem állapítható meg. Ebből következően az alperes az elsőfokú bíróság által korábban terhére rótt tényállástisztázási kötelezettségének kívánt eleget tenni, amikor az e tények megállapításához szükséges nyilatkozatok megtételére, dokumentumok becsatolására hívta fel a felperest végzésével. A felperes a végzésben foglaltaknak a megadott határidőn belül nem tett eleget, az eljárást megszüntető végzés meghozatala ennek következménye volt.
A Kúria rámutatott, hogy mindezek alapján az elsőfokú bíróságnak kizárólag azt kellett vizsgálnia az egyszerűsített per során, hogy az eljárás megszüntetése kapcsán történt-e jogszabálysértés. Abban a kérdésben, hogy a korábban benyújtott iratok, dokumentumok elégségesek-e az ügy érdemi eldöntéséhez, a második előzményi ítélet már állást foglalt, ezért jogszerűen járt el az alperes, amikor végzésével nyilatkozattételre, illetve dokumentumok csatolására hívta fel a felperest. A felperes a felhívás teljesítését elmulasztotta, ezért az alperes az Ákr. 47. § (1) bekezdés b) pontja alapján jogszerűen szüntette meg végzésével az eljárást arra hivatkozással, hogy az ügy eldöntéséhez szükséges tények tisztázatlansága folytán a kérelem elbírálhatatlan. Mindezekre figyelemmel az elsőfokú bíróságot a költségelszámolásra vonatkozó tények és ezek bizonyítása tekintetében nem terhelte anyagi pervezetési kötelezettség sem, mivel a bíróság a jelen eljárásban nem vizsgálhatta, hogy a rendelkezésre álló iratok elegendőek-e a költségelszámoláshoz, e kérdést ugyanis a második előzményi ítélet már eldöntötte.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kúria Kfv.V.37.685/2023/7.
Eötvös Károly Jogásznap