Szóbeli végrendelet érvénytelensége

Az örökhagyó törvényes örököse leszármazó és házastárs hiányában testvére, a felperes. A hagyatéki eljárás során az alperes szóbeli végrendeleti örökösként lépett fel. A közjegyző ideiglenes hatályú hagyatékátadó végzésével a hagyatékot a felperesnek adta át. Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság végzésével megváltoztatta a közjegyző végzését és az örökhagyó teljes hagyatékát ideiglenes hatállyal az alperesnek adta át.

A felperes keresetében a szóbeli végrendelet érvénytelenségének és annak megállapítását kérte, hogy ennek folytán az örökhagyó teljes hagyatékára vonatkozóan ő a törvényes örökös. Kérte továbbá a hagyaték átadását is. Arra hivatkozott, hogy az alperes állítása szerinti szóbeli végrendelet nem felel meg a Ptk. 7:20-7:21. §-aiban foglalt feltételeknek, mert nem bizonyított, hogy az örökhagyó ilyen végrendeletet tett volna, illetőleg, hogy a végrendelet tételének feltételei fennálltak volna.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította. Arra a következtetésre jutott, hogy az örökhagyó olyan rendkívüli, az életet fenyegető helyzetbe került, amelynek során a kézremegésére is tekintettel nem volt abban a helyzetben, hogy írásbeli végrendeletet tegyen.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az örökhagyó halála napján, 2015. augusztus 19-én nem tett érvényes szóbeli végrendeletet az alperes javára. Megállapította továbbá, hogy az örökhagyó törvényes örököse a felperes, akinek a részére a hagyatékot átadta.

A másodfokú bíróság kiemelte, hogy szóbeli végrendelet esetén annak keletkezését és tartalmát az arra hivatkozó félnek, ebben a perben tehát az alperesnek kellett bizonyítania. A szóbeli végrendelet keletkezési ideje döntő jelentőségű, mert ez az az időpont, amelyre nézve vizsgálni kell a szóbeli végrendelkezés Ptk. 7:20. §-a szerinti feltételeinek fennállását.

A másodfokú bíróság arra is felhívta a figyelmet, hogy alapbetegségeire tekintettel az örökhagyó lehetett az életét fenyegető helyzetben, ez azonban álláspontja szerint semmiképpen sem volt jogi értelemben rendkívülinek tekinthető. Maga az örökhagyó sem észlelhetett az életét fenyegető rendkívüli veszélyhelyzetet, ha olyan személyeket kért meg végrendeleti tanúnak, akiknek legalább egy órára volt szükségük, hogy a helyszínre érjenek. Az örökhagyó állapotában így a végrendelkezés időpontjában még semmilyen olyan hirtelen, súlyos romlás nem következett be, amely a Ptk. szerinti feltétel teljesülését megalapozná, de még az írásbeli végrendelet tételére való képtelenség törvényi feltétele sem állapítható meg.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, amelyet azonban a Kúria nem talált alaposnak.

A Kúria ítéletében elsődlegesen azt emelte ki, hogy ha valaki végintézkedés alapján kíván örökölni – vita esetén – őt terheli annak a bizonyítása, hogy a végintézkedés megtörtént, valamint az is, hogy fennállnak annak az érvényességéhez szükséges minimális törvényi feltételek.

A Ptk. a szóbeli végrendeletet a végintézkedések kivételes formájaként szabályozza, mert arra csak kivételes élethelyzetben kerülhet sor. A Ptk. a korábbi szabályokhoz képest a szóbeli végrendelet feltételeit még szigorította is. A Ptk. 7:20. §-a értelmében ugyanis szóbeli végrendeletet csak az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.

A Kúria azt is kiemelte, hogy a Ptk. alkalmazási körében továbbra is megfelelően irányadó a PK 88. számú állásfoglalás a szóbeli végrendelet feltételeit illetően.

A Ptk. alapján szóbeli végrendelet esetén szükségszerű követelmény, hogy az örökhagyó a nyilatkozatát végintézkedésnek tekintse és a végrendeleti tanúk is tudatában legyenek annak, hogy szóbeli végrendelet tételénél tanúként működnek közre. Ha ezek a feltételek nem állnak fenn, az örökhagyó nyilatkozata nem minősül végintézkedésnek, ebben a vonatkozásban a nyilatkozata öröklési jogi szempontból nem létezőnek tekintendő.

Az eljárt bíróságok részéről helyes volt az, hogy elsődlegesen azt vizsgálták, hogy egyáltalán történt-e végintézkedés, hiszen ennek megállapítását követő kérdés lehet – a végrendelet létrejöttének megállapítása esetén – az érvényesség kérdésének a vizsgálata. Szóbeli végrendelet esetén annak létrejöttét, a végrendelet megtételét annak kell bizonyítania, aki a végrendelet alapján örökölni akar.

A polgári jogi jogvitákban a bizonyítási teher általában a felperesre hárul, neki kell a keresetet megalapozó tényállást bizonyítania. Ehhez képest az öröklési per sajátossága, hogy a bizonyítási kötelezettség és teher nem feltétlenül esik egybe a felek perbeli pozíciójával. A hagyatékátadó végzés – fellebbezés esetén a másodfokú végzés – tartalma határozza meg az öröklési jogi perekben a felek perbeli állását. A pert annak kell megindítania, aki a hagyatékátadó végzésben foglaltakat vitatja. A hagyatékátadó végzés tartalma azonban a bíróságot nem köti, az a perben nincs hatással a bizonyítási teher alakulására.

Az adott esetben az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy az örökhagyó szóbeli végrendeletet tett. Ennek az alperes nem tett eleget. Emellett a tanúvallomások egyike is a szóbeli végrendelet tételét cáfolta, mivel eszerint a tanúk egyikének nem volt olyan tényállítása, hogy az örökhagyó végrendelet tett.

Ennek alapján pedig az eljárt bíróságok részéről a szóbeli végrendelet feltételei fennállásának a vizsgálata szükségtelen volt.

A Kúria ítéletében azt is kiemelte, hogy a másodfokú bíróságnak a fellebbezési eljárásban tágabb mérlegelési jogköre van, mint a Kúriának a felülvizsgálati eljárásban. A bizonyítékok felülmérlegelésére vonatkozó korlát a felülvizsgálati eljárásban érvényesül, mivel annak rendkívüli jogorvoslati jellege miatt nincs helye a bizonyítékok ismételt egybevetésének és felülmérlegelésének.

A jogeset száma: BH 2022. 260.

Szerző: Bodzási Balázs