(BH 2020. 244.)
Az 1991. évi XLIX. törvény (Cstv.) 33/A. § (1) bekezdése alapján nemcsak a szándékos, rosszhiszemű, kifejezetten a vagyonkimentésre irányuló magatartásra tekintettel állapítható meg a vezető tisztségviselő felelőssége, hanem akkor is, ha észszerűtlen, indokolatlan kockázatot vállalva folytatja a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben a társaság tevékenységét.
Nem alapozza meg a vezető tisztségviselő felelősségét önmagában az, ha az adós gazdálkodási tevékenységét a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben is folytatja úgy, hogy észszerűtlen kockázatot nem vállal, a társaság megmentése érdekében tett indokolt intézkedései azonban nem vezetnek eredményre.
A Kúria hangsúlyozza, hogy a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet, vagy akár a fizetésképtelenségi helyzet bekövetkezése sem jelenti azt, hogy az adós gazdálkodó szervezetnek minden esetben be kellene fejeznie a tevékenységét. A Cstv. 33/A. § (3) bekezdésében írt hitelezői veszteségek csökkentése, elkerülése nemcsak úgy biztosítható, hogy az adós tevékenységét azonnal megszüntetik, hanem úgy is, hogy a tevékenység folytatásával új bevételre tesz szert az adós, és abból csökkenti a hitelezői veszteségeket, vagy ennek eredményeképpen akár a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet is megszüntethető.
A vezető tisztségviselőnek a rendes gazdálkodás során is észszerűen gondolkodó, felelős vezetőként arra kell törekednie, hogy a gazdálkodó szervezet a bevételeiből ki tudja elégíteni a tartozásait. Ha az adós gazdálkodási tevékenységét a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzetben is folytatja, és nem vállal észszerűtlen kockázatot, de végül sikertelen lesz a próbálkozása az adós társaság megmentése érdekében, a tevékenység folytatása során kötött, vagyoncsökkenést eredményező szerződései automatikusan nem alapozzák meg a vezető tisztségviselő felelősségét.
Azt kell ilyen esetben megvizsgálni, hogy észszerű döntés volt-e a vezető tisztségviselő keresetben megjelölt, vagyoncsökkenést eredményező magatartása.
Szerző: Bodzási Balázs