A Kúria Kfv.III.37.412/2024/5. számú végzésének tényállása szerint a perben nem álló ügyfél (a továbbiakban: kérelmező ügyfél) közterület-használati engedély iránti kérelmet nyújtott be a Fővárosi Önkormányzat főjegyzőjéhez mint elsőfokú hatósághoz. Az elsőfokú hatóság a kérelmező ügyfél kérelmének helyt adott, és határozatában engedélyezte öt darab politikai információs plakát kihelyezését közterület-használati díj megfizetése ellenében. Az elsőfokú határozattal szemben azon kerületi önkormányzat terjesztett elő fellebbezést, amelynek közigazgatási területén az a fővárosi tulajdonban álló járdaszakasz található, amire a plakátok kihelyezésre kerültek (a továbbiakban: felperes). A másodfokú hatóságként eljárt Fővárosi Önkormányzat Közgyűlése (a továbbiakban: alperes) a fellebbezési eljárást végzésével megszüntette az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (a továbbiakban: Ákr.) 47. § (1) bekezdés a) és c) pontjára hivatkozással, mivel álláspontja szerint a felperes kerületi önkormányzat nem tudta igazolni az eljárásban az ügyféli minőségét, illetve mivel az eljárás okafogyottá vált.
Az alperesi végzés indokolása szerint a közösségi érdekek kerületi önkormányzat általi érvényesítése nem parttalan, az csak törvényi keretek között folyhat, ami az önkormányzati feladatokban ölt testet. A felperesi kerületi önkormányzat azonban nem hivatkozott olyan önkormányzati feladatra, amely a közterület-használati eljárásban igazolgatná ügyféli minőségét. A felperesnek települési önkormányzatként ugyan hatásköre van településképi eljárás lefolytatására, azonban a felperes nem csatolt olyan településképi eljárásban hozott döntést, amely alapján megállapítható lenne közvetlen érintettsége jelen ügyben. Megjegyezte, hogy a felperes ügyféli minősége még ilyen döntés megléte esetén sem állna fenn, mivel a településképvédelmi hatóságnak nem a közterület-használati hozzájárulást, hanem egy adott tevékenységet kell vizsgálnia. Megállapította, hogy a felperes azon hivatkozása, miszerint az érintett közterülettel szomszédos ingatlan résztulajdonosa, szintén nem alapozza meg ügyféli minőségét, mivel egyrészt ezen állítását nem igazolta, másrészt a közterület-használati engedély csak a fővárosi tulajdonú közterületre szól, a szomszédos ingatlanra nem. Mindezek alapján megállapította, hogy a felperest nem illette meg ügyféli jogállás. Végül utalt rá, hogy a fellebbezés eljárás megszüntetése annak okafogyottsága okán is indokolt volt, mivel időközben a közterület-használat időtartama eltelt.
A felperes keresettel támadta az alperes végzését. Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével az alperes végzését megsemmisítette, és az alperest új eljárás lefolytatására kötelezte. Ítéletének indokolása szerint a Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban: Mötv.) 23. § (5) bekezdés 5. pontja szerint a helyi településrendezés és településfejlesztés a fővárosban a kerületi önkormányzatok feladat- és hatáskörébe tartozik, a felperes ennek keretén belül alkotta meg a településkép védelméről szóló 19/2019. (VII. 9.) önkormányzati rendeletét (a továbbiakban: Ör.). A településkép védelme körébe tartozik a kerület közigazgatási területén belül az olyan plakátok elhelyezésének szabályozása is, amelyek kihelyezését az alperes engedélyezte. Kiemelte, hogy semmi sem zárja ki, hogy egy kerületi önkormányzat a saját feladat- és hatáskörébe tartozó ügy nyomán ügyfél legyen egy másik önkormányzat hatósági ügyében. A kerületi önkormányzatnak ugyanis közvetlen jogos érdeke fűződhet ahhoz, hogy ügyféli jogokat gyakoroljon a saját feladat- és hatáskörét érintő, illetve a saját önkormányzati rendeletébe ütköző döntéshez kapcsolódó hatósági eljárásban. Rögzítette, hogy a közterület-használat a felperes településképi feladatkörével kapcsolatos volt, mivel annak keretén belül a kérelmező ügyfél plakátokat helyezett ki. Ennélfogva a felperes jogának, jogos érdekének közvetlen érintettsége fennállt, így a felperes a fellebbezési eljárás során is az Ákr. 10. § (1) bekezdése szerinti ügyféli jogállással bírt. Végül megállapította, hogy az fellebbezési eljárás vonatkozásában okafogyottság sem állt fenn, hiszen a felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy jogos érdeke fűződik ahhoz, hogy az alperes a közterület-használati hozzájárulás jogszerűségéről állást foglaljon.
A jogerős ítélettel szemben az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Ebben kifejtette, hogy a jogerős ítélet az Ákr. 10. § (1) bekezdésében foglalt ügyfélfogalom téves értelmezésével jutott arra a következtetésre, hogy a felperes ügyfélnek minősül a fellebbezési eljárásban. Utalt rá, hogy az Ör. 1. és 2. §-ai önmagukban nem alapozzák meg a felperes közvetlen érintettségét a közterület-használati eljárásban, a jogerős ítéletből pedig nem állapítható meg, hogy mely jogszabályi rendelkezések folytán áll fenn a felperes jogának, jogos érdekének közvetlen érintettsége. Hivatkozott arra, hogy a felperesnek a településképvédelmi feladatköre ellátására más lehetőségei is vannak, ugyanis a településkép védelméről szóló törvény reklámok közzétételével kapcsolatos rendelkezéseinek végrehajtásáról szóló 104/2017. (IV. 28.) Korm. rendelet 8. § (1) bekezdése szerinti hatósághoz is fordulhat. Ez alátámasztja, hogy a közterület-használati eljárásban viszont nem minősül ügyfélnek a felperes. Kiemelte, hogy a felperes az Ör-ben foglalt településképvédelmi szabályok megsértése esetén kötelezést adhat ki, bírságot szabhat ki, illetve kezdeményezheti a kormányhivatal eljárását. Állította, hogy a közterület-használati és a településképvédelmi eljárásokban a hatóságok más-más kérdéskört vizsgálnak, ennélfogva a perbeli közterület-használat a felperes településképi feladatkörével nem állt kapcsolatban. Kiemelte, hogy fogalmilag kizárt az, hogy a felperesi kerületi önkormányzat egy saját feladat- és hatáskörébe tartozó ügy vonatkozásában ügyfél legyen egy másik önkormányzat hatósági ügyében, hiszen a felperes ezeket a jogait nem ügyfélként, hanem hatóságként érvényesíthetné egy általa indított eljárásban. Végül utalt rá, hogy a jogerős ítélet téves jogértelmezést tartalmaz az eljárás okafogyottsága kapcsán is.
A Kúria végzésével a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította.
Végzésének indokolásában rámutatott, hogy az ügyben az Ákr. 10. § (1) bekezdésében foglalt általános ügyfélfogalom alapján kellett vizsgálnia azt, hogy a felperesi önkormányzat ügyféli jogállással rendelkezett-e az alperes által lefolytatott közterület-használati hatósági eljárásban. A Kúria leszögezte, hogy a korábbi szabályozásban az államigazgatási eljárásról szóló 1957. évi IV. törvény (a továbbiakban: Áe.) 3. § (4) bekezdése szerint ügyfélnek minősült az a szerv is, amelynek feladatkörét az adott hatósági ügy érintette. A Legfelsőbb Bíróság e jogszabályhely értelmezése kapcsán hozta meg a 2/2004. számú Közigazgatási jogegységi határozatot, amely szerint a törvényben előírt feladataik körében a helyi önkormányzatokat is megilleti az Áe. 3. § (4) bekezdése szerinti ügyféli jogosultság. Rögzítette továbbá, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 15. § (4) bekezdése már kifejezetten kimondta, hogy az ügyfél jogai megilletik az ügy elbírálásában hatóságként vagy szakhatóságként részt nem vevő szervet is, ha annak feladatkörét a hatósági ügy érinti.
A Kúria megállapította, hogy az Ákr. ehhez képest nem szabályozza kifejezetten az önkormányzatok feladatköri érintettségen alapuló ügyféli jogállását. Ugyanakkor figyelemmel arra, hogy az önkormányzatok továbbra is a helyi közösség érdekeinek védelmét látják el, az Ákr. 10. § (1) bekezdésében foglalt általános ügyfélfogalom alapján is ügyfélnek minősülnek, ha az ügy elbírálásában hatóságként vagy szakhatóságként nem vesznek részt, és feladatkörüket az ügy közvetlenül érinti.
A Kúria rögzítette ugyanakkor, hogy az önkormányzatok ügyfélképessége nem az önkormányzat hatásköréhez, hanem annak feladatköréhez kapcsolódik. Ennélfogva, ha az önkormányzat egy adott ügyben hatósági hatáskörrel rendelkezik, akkor e vonatkozásban maga jogosult az adott eljárás lefolytatására, így egy másik szerv által lefolytatott hatósági ügyben ennek kapcsán nem rendelkezik ügyfélképességgel. A jogerős ítélet így tévesen állapította meg, hogy semmi sem zárja ki, hogy a felperesi kerületi önkormányzat a saját feladat- és hatáskörébe tartozó ügy vonatkozásában ügyfél legyen egy másik önkormányzat hatósági ügyében. A felperesi kerületi önkormányzat ugyanis a saját hatáskörébe tartozó (településképvédelmi) ügyhöz kapcsolódóan egy másik önkormányzat (közterület-használati) hatósági ügyében nem lehet ügyfél.
A Kúria utalt rá, hogy a felperesi kerületi önkormányzat az Mötv. 23. § (5) bekezdés 5. pontja szerinti helyi településrendezési és településfejlesztési feladatkörét többek között az általa alkotott településképvédelmi rendelet, az Ör. szabályainak alkalmazásával, betartásával, szankcionálásával gyakorolhatja. A felperesi kerületi önkormányzat az Ör. alapján hatósági eljárás lefolytatására jogosult, a jelen ügyben kihelyezett plakátok kapcsán tehát településképvédelmi hatósági hatáskörrel rendelkezik, ennélfogva az elsőfokú hatóság és az alperes által lefolytatott közterület-használati hatósági eljárásban ügyféli minőséggel nem rendelkezik. Az elsőfokú bíróság az Ákr. 10. § (1) bekezdésében foglalt ügyfélfogalom téves értelmezésével jutott ezzel ellentétes következtetésre. Végül a Kúria kitért arra is, hogy a jogerős ítélet helytállóan rögzítette, hogy az okafogyottságon alapuló megszüntetési ok a fellebbezési eljárásban nem állt fenn.
Szerző: Kárász Marcell
Hivatkozott döntés: Kfv.III.37.412/2024/5.
A Kúria jogegységi határozata a bűncselekmény egységébe tartozó részcselekmények esetén folytatandó perújításról