Kategória archív: Jogélet

Törvényjavaslat kívánja jelentősen szigorítani a gyermekek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmények miatti büntetőjogi felelősséget

A T/16365. számon benyújtott törvényjavaslat – számos más jogszabály módosítása mellett – a Büntető Törvénykönyv elévülési, szankciótani és különös részi szabályait is módosítaná. Ebben a cikkben a Btk. tervezett módosításait tekintjük át.

A részvételi díj meghatározása utazási csomag értékesítése esetén

A Kúria álláspontja szerint az utazási szerződésben, illetve az ahhoz kapcsolódó általános szerződési feltételekben – utazási csomag értékesítése esetén – a részvételi díjat egy összegben kell meghatározni annak érdekében, hogy a fogyasztók az egyes utazási szolgáltatást nyújtó vállalkozások árait össze tudják hasonlítani.

A Lakástörvénynek a lakásbérleti jogviszony felmondására vonatkozó rendelkezései kógensek, azoktól sem a felek megállapodása, sem jogszabály (önkormányzati vagy miniszteri rendelet) nem térhet el

A Kúria álláspontja szerint – a Lakás tv. 26. §-ához fűzött jogalkotói indokolásra figyelemmel – téves a másodfokú bíróság azon megállapítása, hogy a Ptk. szabályozási szemléletének megváltozásából következtetni lehet a Lakás tv. érintett rendelkezésének diszpozitivitására.

Új eljárás a vállalkozások reorganizációjáról

A Magyar Közlöny 2021. évi 64. számában jelent meg a 179/2021. (IV. 16.) Korm. rendelet, amely a veszélyhelyzet során a vállalkozások reorganizációjáról rendelkezik.

A Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült a Magyar Jogász Egylet Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezetének elnöke

Dr. Kozma Istvánné Dr. Váradi Katalin 2021. május 27. napján vette át Dr. Varga Judit Igazságügyi Minisztertől a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét.

Az Alkotmánybíróság elnökének és a Kúria elnökének közös interjúi

Dr. Sulyok Tamás és Dr. Varga Zs. András márciusban a Magyar Jogász Egylet felkérése alapján, április végén pedig a Kossuth Rádióban adtak közös interjút.

EUB: A menedékjog iránti kérelem nem utasítható el elfogadhatatlanként azzal az indokkal, hogy az érintett kérelmét Norvégia már elutasította

Az EUB szerint a nemzetközi védelem iránti kérelem nem utasítható el elfogadhatatlanként azzal az indokkal, hogy az ugyanazon érintett által benyújtott korábbi menedékjog iránti kérelmet Norvégia elutasította, ugyanis e harmadik állam, még ha részben részt is vesz a közös európai menekültügyi rendszerben, nem tekinthető tagállamnak.

A hatóságok által, a COVID-19 járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás nem minősül házi őrizetnek az EJEB szerint

Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a felperes nem állt olyan szabadságelvonás alatt, ami sértené az Emberi Jogok Európai Egyezményének 5. cikkét.

A letartóztatás a bírói döntést támadó és a normakontrollra irányuló alkotmányjogi panaszeljárás csapdájában

Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panaszt visszautasító 3147/2021. (IV. 22.) AB végzése maga is rámutat a büntetőeljárási kényszerintézkedésekkel kapcsolatos alkotmányos védelem hiányosságára.

„A nyomozás szerepe a büntetőeljárásban – európai dimenziók” online konferencia

A Miskolci Egyetem Állam- és Jogtudományi Kara, valamint az Európai és Nemzetközi Büntetőjogi Kutatóközpont szervezésében 2021. május 31. napján megrendezésre kerül „A nyomozás szerepe a büntetőeljárásban – európai dimenziók” / „The Role of Investigation in Criminal Procedure – European Dimension” című nemzetközi konferencia. A jelentkezés regisztrációhoz kötött, amelyre május 28-ig van lehetőség.