
A „ne bis in idem” elv érvényesülésének feltételei az EU-n kívüli, harmadik államokban hozott büntetőítéletek esetén
Az Európai Unió Bírósága sürgősségi előzetes döntéshozatali eljárásban tisztázta a „ne bis in idem” elv alkalmazási körét az európai elfogatóparancs végrehajtása során, ha az olyan cselekményre vonatkozik, amely korábban egy harmadik állambeli elítélés tárgya volt.

Franciaország: elidegenítési tilalom lehet a feltételes örökhagyás következménye
A francia Semmitőszék április közepén hozott ítéletében emlékeztetett arra, hogy elidegenítési tilalom lehet a végrendeletben feltételhez kötött ingatlan öröklésének következménye.

A polgári peres eljárás elhúzódásával kapcsolatos vagyoni elégtétel érvényesítéséről szóló T/16218. számú törvényjavaslat
A javaslat elfogadása esetén kompenzációs igényt érvényesíthet a polgári peres eljárásban részt vevő fél az észszerű időn belüli eljáráshoz való jogának sérelmére hivatkozással.

Az egyes törvényeknek az egyszülős családok életkörülményeinek javítása érdekében történő módosításáról szóló T/16203. számú törvényjavaslat
A gyermekeket egyedül nevelő szülőket kívánja segíteni a múlt héten benyújtott, T/16203. számú törvényjavaslat.

A fellebbviteli felülbírálat terjedelme és a tisztességes eljáráshoz való jog összefüggései a büntetőeljárásban
Az Alkotmánybíróság mulasztást megállapító határozata lényegében arra kötelezi az Országgyűlést, hogy a másodfokú büntetőeljárásban a korlátozott felülbírálat körét kiterjesztő kivételszabály körébe az abszolút eljárási szabálysértéseken túl a relatív eljárási szabálysértéseket is bevonja.

Gyermek meghallgatás
Gyakori és teljesen jogos félelem a szülőkben, hogy a gyermekek…

Díszdoktorrá avatása alkalmából készült interjú Prof. Andreas Voßkuhle német alkotmánybíróval
Andreas Voßkuhle 1999 óta a freiburgi Albert Ludwig Egyetem Jogi Karának professzora. 2008-ban a Német Szövetségi Alkotmánybíróság tagjává, egyben alelnökévé választották, 2010 és 2020 között pedig a testület elnöke volt. A német közigazgatástudomány és alkotmánytudomány fejlődésének meghatározó alakjával – díszdoktorrá avatása alkalmából – Rozsnyai Krisztina, az ELTE Jogi Karának dékánhelyettese, a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztályának elnöke készített interjút.

Az alkotmányos identitás új ruhája? – Nemzetbiztonság, terrorizmus és adatvédelem a francia Államtanács előtt
2018 óta húzódó adatvédelmi jogvita végére tett pontot a francia Államtanács 2021. április 21-én hozott döntése, amelyben az adatvédelem és az elektronikus magánszféra uniós szintű szabályozása feszül neki a francia táv- és hírközlési szektor nemzetbiztonsági és bűnüldözési szempontú szabályozásának. A francia érvek között pedig megjelenik az EUSZ 4. cikk (2) bekezdés „alkotmányos identitás” érvrendszere is a francia állam alapvető, lényegi funkciói kapcsán.

A Bíróság megállapította: a gépjármű-felelősségbiztosítási szerződés megkötése kötelező az EU minden tagállamában
A Bíróság az ítéletében – egy lengyel vonatkozású ügy kapcsán – a „gépjármű” fogalmát érintő egyes kérdéseket értelmezte.

Az Európa Tanács főtitkára, Marija Pejčinović Burić kiadta az éves jelentését a kontinens emberi jogi és demokratikus állapotáról
A 47 tagállamú Európa Tanács főtitkára a 2021 májusában megjelent éves jelentésében aggodalmát fejezi ki a demokrácia, a jog uralma és az emberi jogok védelme területén Európa-szerte tapasztalható hanyatlás miatt.
