Szerző Archív for: takacs_tamas

Bejegyzések tőle admin

Megújul a Magyar Jog folyóirat

A Magyar Jog folyóiratot a Magyar Jogász Egylet elődje, a Magyar Jogász Szövetség alapította 1954-ben. Az elmúlt közel hetven esztendőben a lap szerkezete és külső megjelenése több alkalommal is megváltozott, fő célja azonban mindig ugyanaz maradt: a jogalkotás és a jogalkalmazás kérdéseinek elméleti, tudományos, valamint gyakorlati megközelítésű bemutatása, megvitatása. A Magyar Jogász Egylet fontosnak tartja, […]

A GDPR értelmében megtudhatom-e az adatkezelőtől, hogy ki, mikor és miért tekintett be a személyes adataimba?

Az általános adatvédelmi rendeletet úgy kell értelmezni, hogy az érintett személyes adataiba való betekintés időpontjára és céljaira vonatkozó információk olyan információknak minősülnek, amelyeket az érintett jogosult megkapni az adatkezelőtől. A rendelet azonban főszabály szerint nem biztosít ilyen jogot az adatkezelő irányítása alatt betekintést végző alkalmazottainak személyazonosságára vonatkozó információk tekintetében.

Az emberkereskedelem keretében az „elszállásolás” elkövetési magatartásának kiterjesztő értelmezését adja a Kúria felülvizsgálati végzése

A jogeset lényegi kérdése, hogy az emberkereskedelem (és kényszermunka) törvényi tényállásában megjelölt „elszállásol” elkövetési magatartásba a szálláshely tényleges biztosításán felül olyan magatartások is beleértendők-e, mint például a sértettek ellátása, ruházatuk és egyéb személyes szükségleteik biztosítása. Részletesebben lásd: https://szakcikkadatbazis.hu/Magyar_Jog/2023/9

Értékelheti-e a versenyhatóság az adatvédelmi jogsértést az erőfölénnyel való visszaélés keretében? – Podcast

A GDPR hatálybalépése óta számos szempontból merült fel a rendelet megsértésével kapcsolatos magatartások értékelhetősége. A Bíróság egy júniusi ítéletében arra kellett hogy választ adjon, egy tagállami versenyhatóság az erőfölénnyel való visszaélés keretében értékelheti-e az adatvédelmi jogsértést vagy erre csupán az adatvédelmi hatóságok jogosultak. Mai adásunkban elsősorban ezt az ítéletet járjuk körbe egy, a külföldi befektetések […]

Felmondható-e az engedményezési szerződés, illetve vitathatja-e az engedményezett követelés kötelezettje az engedményezési szerződés érvényességét?

A Kúria ítéletében megállapította, hogy az engedményezési szerződés a felek megállapodásával teljesedésbe ment, ezért nincs jogi lehetőség annak felmondására. Az engedményezési szerződés felbontása nem teszi meg nem történté a követelés átruházását, csak a felbontott szerződés alapján teljesített szolgáltatások visszaszolgáltatására keletkeztet kötelezettséget. A felbontás következtében az engedményezett követelés nem száll vissza. A feleknek egy újabb engedményezésről szóló megállapodást kell kötniük a visszaengedményezésről, hogy a kötelmi ügylet megszűnését követően a dologi jogváltozást is az eredeti állapotnak megfelelően rendezzék.

Részben folytatódhat-e az ügy a nemzeti bíróság előtt, ha közben az EU Bírósága előtt előzetes döntéshozatali eljárás van folyamatban?

Részben folytatható a nemzeti bíróság előtti alapeljárás abban az esetben is, ha az Európai Bíróság előtt folyamatban van az üggyel kapcsolatosan előzetes döntéshozatali eljárás, így lehetővé téve az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekkel összefüggésben nem álló eljárási cselekmények elvégzését.

XIX. Jogi Beszélgetések rendezvény

Kaposvár Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a Magyar Jogász Egylet Somogy Megyei Szervezetének támogatásával 2023. május 11-12-én rendezte meg a XXIX. „Jogi beszélgetések” elnevezésű tanácskozást. Somogy megye rangos jogi eseményét ezúttal is kiváló előadók tisztelték meg: 2023. május 11-én délután dr. Csillag Gábor, Kaposvár Megyei Jogú Város jegyzője, levezető elnök megnyitóját és Somogy Vármegye főügyésze, […]

A hamis tanúzás elkövetési magatartásait értelmezte a Kúria

A hamis tanúzás miatt folyt büntetőügyben azt a jogkérdést tisztázza a Kúria, hogy a büntető- vagy polgári ügyben benyújtott hamis okiratnak – a hamis vallomástétellel azonosan – az ügy lényeges körülményére kell-e vonatkoznia. Részletesebben lásd: https://szakcikkadatbazis.hu/Magyar_Jog/2023/9

Mi járhat vissza a fogyasztóknak és a mi a bankoknak a devizahitel szerződések érvénytelenné válása esetén?

Követelheti-e a fogyasztó azokat a díjakat is, amelyek a szerződés megkötéséhez kapcsolódtak, vagy csak a kölcsönösszeg törlesztőrészletei járnak vissza számára? Hivatkozhat-e a bank arra, hogy számára egyébként, máshonnan meg nem térülő, járulékos költségek merültek fel a szerződéskötés kapcsán? Ezekre a kérdésekre adott immár egyértelmű választ a devizahiteles ügyek sorát gazdagító júniusi ítélete az Európai Bíróságnak. […]

A házastársi közös vagyon egyenlő arányú megosztásától – házassági vagyonjogi szerződés hiányában – a bíróság általi, méltányossági alapon történő eltérés feltételei

A Kúria határozata szerint a házastársi közös vagyon a házastársakat osztatlanul, egyenlő arányban illeti meg, függetlenül attól, hogy a vagyonszaporulat létrehozásában csak az egyik vagy mindkét házastárs vett részt, vagy milyen arányú volt a részvételük. Ettől a bíróság kizárólag a méltányosságra hivatkozással térhet el.