Szerző Archív for: takacs_tamas

Bejegyzések tőle admin

A megtérítési igény jogi természete

A Fővárosi Ítélőtábla a hitelezőnek teljesítő (fizető) kezest a főadóssal szemben megillető megtérítési követelés jogi természetét vizsgálta. Ennek során megállapította, hogy a kezest megillető megtérítési igény nem szerződésből, hanem a törvény rendelkezéséből fakad. Az ilyen követelésre alapozott kérelem alapján nem állapítható meg a főadós fizetésképtelensége és nem rendelhető el felszámolás a Cstv. 27. § (2) bekezdés a) pontja alapján.

A szóbeli végrendelet tételének törvényi feltételei

A szóbeli végrendelet kivételes jogintézmény. Tételének törvényi feltétele egyrészt az életet fenyegető rendkívüli helyzet fennállása, másrészt az, hogy e helyzet írásbeli végrendelet tételét kizárja. A szóbeli végrendelet két törvényi feltételének a végrendelkezés idején együttesen, vagyis egyidejűleg és egymás mellett valóságosan (objektíve) kell meglenniük. A végrendelkező szubjektív képzete a valóságban hiányzó feltételt nem pótolja.
A szóbeli végrendelet tétele anyagi jogi feltételei fennállásának bizonyítása – a felek jogállásától függetlenül – azt a felet terheli, aki a szóbeli végrendelet alapján örökölni kíván.

A sérelemdíj funkciója

A sérelemdíj a személyiségi jogok megsértésének vagyoni elégtétellel történő közvetett kompenzációja és egyben magánjogi büntetése is. A Ptk.-ból következően a jogsértés megállapításának nem automatikus következménye a sérelemdíj alkalmazása. A jogosultat ugyan nem terheli a hátrány bizonyítása, ez nem feltétele a sérelemdíj megítélésének, azonban az érintett az őt ért nem vagyoni sérelemért követelheti a sérelemdíjat. A sérelemdíj funkciója a személyiségi jogok megsértésével okozott nem vagyoni sérelmek kompenzálása.

A bíróságnak csak a tényként egyértelműen megállapítható, nyilvánvaló semmisséget kell hivatalból észlelnie

A bíróságnak csak abban az esetben van lehetősége a szerződés érvénytelenségét, illetve hatálytalanságát hivatalból észlelnie mind a peres eljárásban, mind pedig a nemperes felszámolási eljárásban, amennyiben annak ténye a rendelkezésre álló bizonyítékok alapján kétséget kizáróan, egyértelműen megállapítható.
Ha a rendelkezésre álló adatok alapján egyértelműen és kétséget kizáróan nem lehet megállapítani a kérelemben megjelölt követelés alapjául szolgáló szerződés semmisségét, akkor erre hivatkozással az adós az általa egyébként határidőben nem vitatott és esedékes tartozása miatti fizetésképtelenségének a megállapítását nem háríthatja el.

Az EUB a fogyasztói hitelképesség előzetes vizsgálatára irányuló hitelezői kötelezettséggel kapcsolatban értelmezte a 2008/48/EK irányelv vonatkozó rendelkezéseit

Az Európai Bíróság szerint a fogyasztói kölcsönszerződés megkötését megelőzően a fogyasztó hitelképességének a hitelező általi vizsgálata egy olyan kötelezettség, amely arra irányul, hogy felelősséget rójon a hitelezőre, és el lehessen kerülni azt, hogy nem hitelképes fogyasztónak kölcsönt nyújtsanak. A hitelképesség előzetes vizsgálatára irányuló kötelezettség alapvető jelentőséggel bír a fogyasztók számára, mivel a fogyasztók túlzott eladósodás és fizetésképtelenség kockázatával szembeni védelmét célozza.

Eljött-e a munka ideje? Hogyan és mikor dolgozzon egy tagállam az uniós irányelvek átültetésén tekintettel a lényegi állami funkciókra

Összefoglalónkban a francia Államtanács egyik még 2020. decemberben hozott döntését ismertetjük, amelynek érvrendszere és összefüggései a tudományos közbeszédben és egyre több gyakorlati példában is megjelenő, röviden „alkotmányos identitás” vitának nevezhető diskurzusra vezetnek vissza, ezúttal az ún. lényegi (alapvető) állami funkciók kapcsán.

Elhunyt Király Tibor (1920-2021), jogtudós, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Magyar Jogász Egylet korábbi és tiszteletbeli elnöke

Prof. Dr. Király Tibort, a büntető eljárásjog-tudomány iskolateremtő egyéniségét, akadémikust, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának professor emeritusát, a Magyar Jogász Egylet korábbi tiszteletbeli és volt elnökét életének 102. évében, 2021. december 28.-án érte a halál. Életműve példaértékű mintaként szolgál a jogásztársadalom számára. A XX. század második felének büntetőjogi és büntetőeljárásjogi tudományát meghatározó munkássága értékteremtő. […]

A Magyar Jogász Egylet elnökének decemberi hírlevele

December hónap folyamán számos olyan látható jelképpel, szimbólummal találkozunk, amely a civilizációnk és kultúránk legmélyebb rétegeiben rezonál. Így például az advent a készülődés és elmélkedés időszakát, karácsony az örök reményt, míg szilveszter napja az óév búcsúztatását szimbolizálja civilizációinkban. A szimbólumokban rendszerint ünnepek öltenek testet, amelyek időről időre közös emlékezésre invitálnak. Valamennyi ünnep emlékezés, a keresztény […]

A Magyar Jogász Egylet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködési megállapodása

A Magyar Jogász Egylet és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara együttműködési megállapodást kötött. A két szervezet a jövőben kölcsönösen segíti egymást és egymás tagságát az agráriummal, élelmiszeriparral kapcsolatos jogi kérdésekben. A mai napon írta alá az együttműködési megállapodást Prof. Dr. Trócsányi László, a Magyar Jogász Egylet (MJE) elnöke és Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) […]

Elhunyt Dr. Tolvay Örs Csaba a Nógrád megyei nyugalmazott főügyész, a Magyar Jogász Egylet Nógrád Megyei Szervezet korábbi elnöke

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy rövid betegség után 2021. december 8. napján, életének 73. évében elhunyt dr. Tolvay Őrs Csaba nyugalmazott főügyész, a Magyar Jogász Egylet Nógrád Megyei Szervezetének volt elnöke, aki 23 éven át vett részt aktívan az Egylet életében. Dr. Tolvay Örs Csaba 1973 óta tagja volt a Magyar Jogász Szövetségnek, illetve a Magyar […]