Tizenötödik Magyar Jogászgyűlés
2021.09.23-25. Hotel Füred Spa & Conference – 12 kreditpont!
Ez a szerző még nem írta meg az önéletrajzát.
De büszkén mondhatjuk, hogy admin már 1076 bejegyzéssel járult hozzá az oldal tartalmi bibliográfiájához.
2021.09.23-25. Hotel Füred Spa & Conference – 12 kreditpont!
Alapvető jelentősége van a közvéleménynek az igazságszolgáltatás működését illetően, hiszen főként a büntetőügyek találkoznak a közvélemény, a média érdeklődésével. A többi között erről beszélt az Országos Bírósági Hivatal elnöke a Magyar Jogász Egylet stúdiójában. „A sajtó tálalja az ügyeket, információt közöl. Azonban a bírótársunk vagy a bírói tanács, aki elbírálja az adott ügyet, nem részinformációkat kap, […]
A Veszprém Megyei Szervezet által kiírt pályázat I. helyezettjének járó díjatdr. Édes Ágnes ügyvéd nyerte el „A koronavírus és az ügyvédi munka, avagy milyen kihívásokkaltalálkoztam ügyvédként a COVID-19 járvány idején?” című pályamunkájával. Ezúton is szeretnénk gratulálni a nyertesnek.
Amennyiben harmadik személy a gazdasági társaságnak szerződésszegéssel vagy más magatartással a társasági vagyon terhére hátrányt okoz, a társasági vagyon értékvesztése miatt a gazdasági társaság tagja nem érvényesíthet kártérítési igényt a harmadik személlyel szemben arra hivatkozással, hogy a társasági részesedésében (üzletrészében) – amely a saját vagyonának a része – is értékvesztés (kár) következett be.
Önmagában az, hogy a Ptk. megteremtette a társaság és a tag külső és belső felelősségi viszonyait rendező szabályrendszert, nem jelenti azt, hogy a tag mint a társaság üzletrészének 100%-os tulajdonosa a társaság engedményező nyilatkozata nélkül a társaságot ért kárt saját jogán érvényesítheti.
A szerződésnek nyilvánvalóan a jóerkölcsbe kell ütköznie ahhoz, hogy semmissége megállapítható legyen. A nyilvánvaló jelleg akkor teljesül, ha a szerződés tartalma, célja egyértelműen és minden kétséget kizáróan ellentétes a társadalmi közfelfogással.
Az üzletszerűen lakásértékesítéssel foglalkozó, vállalkozó felperes és a fogyasztó alperes által kötött ingatlan-adásvételi előszerződés nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik amiatt, hogy a szerződéses gyakorlatban példátlanul rövid határidőn – 5 naptári napon – belül esedékes végleges szerződéskötés elmaradása esetére szokatlanul súlyos jogkövetkezményeket, az ingatlan bruttó vételára 50%-át meghaladó összegű foglalót és meghiúsulási kötbért ír elő.
A jogalkotó a 2021. július 1-én hatályba lépett 2021. évi LXX. törvénnyel újraszabályozta a kényszertörlési eljárást. A kényszertörlés a cég jogutód nélküli megszüntetésére irányuló, a cégbíróság által lefolytatott nemperes eljárás. Ezt az eljárást 2012. március 1-jétől a cégnyilvánosságról, a bírósági cégeljárásról és a végelszámolásról szóló 2006. évi V. törvény (a továbbiakban: Ctv.) 116-118/D. §-ai szabályozzák.
Az alábbiakban a 2021. július 1-től hatályos új szabályozás főbb rendelkezéseit tekintjük át.
Az ingatlan adásvételi szerződés, valamint annak módosítása érvényességéhez lényeges tartalmuk írásba foglalása szükséges. E követelményt az egyszerű magánokiratba foglalás is kielégíti, az érvényességnek sem az ügyvédi ellenjegyzés, sem pedig a teljes bizonyító erejű magánokirati forma nem feltétele. Az ingatlan-nyilvántartásról szóló 1997. évi CXLI. törvény (Inytv.) 32. § (3) bekezdése az ellenjegyzést csak a tulajdonjog változásának ingatlan-nyilvántartási átvezetéséhez követeli meg.
Appearances May Be Deceiving
On the relationship between the Hungarian Constitutional Court and the references for preliminary rulings.
A lengyel AB júliusi döntésében – az EU Szerződésekből fakadó – lojalitás elve-, valamint azon lehetőség összhangját vizsgálta a nemzeti alkotmánnyal, hogy az EUB egy tagállamot saját alkotmányos rendszerével kapcsolatos ideiglenes intézkedés megtételére kötelezhet. A lengyel belpolitikára és a nemzetközi emberi jogvédelem fórumainak azóta hozott döntéseire figyelemmel a helyzet szélesebb körű áttekintése indokolt. Írásunkban választ keresünk arra is, hogy az uniós kötelezettségszegési eljárás(ok)ban bírált ún. fegyelmi tanács megszüntetésének milyen alkotmányjogi indokai lehetnek.

Weboldalunkon sütiket (cookie) használunk, hogy javíthassuk a felhasználói élményt és jobb szolgáltatást nyújthassunk.
RendbenAdatkezelési szabályzatWe may request cookies to be set on your device. We use cookies to let us know when you visit our websites, how you interact with us, to enrich your user experience, and to customize your relationship with our website.
Click on the different category headings to find out more. You can also change some of your preferences. Note that blocking some types of cookies may impact your experience on our websites and the services we are able to offer.
These cookies are strictly necessary to provide you with services available through our website and to use some of its features.
Because these cookies are strictly necessary to deliver the website, refusing them will have impact how our site functions. You always can block or delete cookies by changing your browser settings and force blocking all cookies on this website. But this will always prompt you to accept/refuse cookies when revisiting our site.
We fully respect if you want to refuse cookies but to avoid asking you again and again kindly allow us to store a cookie for that. You are free to opt out any time or opt in for other cookies to get a better experience. If you refuse cookies we will remove all set cookies in our domain.
We provide you with a list of stored cookies on your computer in our domain so you can check what we stored. Due to security reasons we are not able to show or modify cookies from other domains. You can check these in your browser security settings.
These cookies collect information that is used either in aggregate form to help us understand how our website is being used or how effective our marketing campaigns are, or to help us customize our website and application for you in order to enhance your experience.
If you do not want that we track your visit to our site you can disable tracking in your browser here:
We also use different external services like Google Webfonts, Google Maps, and external Video providers. Since these providers may collect personal data like your IP address we allow you to block them here. Please be aware that this might heavily reduce the functionality and appearance of our site. Changes will take effect once you reload the page.
Google Webfont Settings:
Google Map Settings:
Google reCaptcha Settings:
Vimeo and Youtube video embeds:
The following cookies are also needed - You can choose if you want to allow them:
You can read about our cookies and privacy settings in detail on our Privacy Policy Page.
Adatkezelési tájékoztató