Szerző Archív for: takacs_tamas

Bejegyzések tőle admin

A Magyar Jogász Egylet elnökének júliusi-augusztusi hírlevele

A közelgő 52. Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusnak idén, több mint 80 év után ismét Budapest ad helyszínt. Emellett, emléket állítva az 1938-as budapesti világkongresszusnak, az idei világesemény megőrzi az egykori „Győzelemről énekeljen napkelet és napnyugat” kezdetű himnuszt. A 19. század végén a franciaországi Avignon-ból indult hagyomány Krisztus utolsó vacsorán megjelenített áldozatbemutatását, az Oltáriszentséget felidézve az egész […]

,,Ha kedd, akkor Közigazgatási Jog” webináriumsorozat: Bürokráciacsökkentés az építésügyben – Önkormányzatiság a koronavírus idején

2021. július 13-án 17.00 órakor – a Magyar Jogász Egylet Közjogi Szakosztálya által, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karával, valamint a Magyar Ügyvédi Kamarával együttműködésben, a ,,Ha kedd, akkor közigazgatási jog” címmel szervezett webináriumsorozat részeként – dr. Bencsik András és Prof. Dr. Hoffman István tartanak előadást.

Adhat-e meghatalmazást a vezető tisztségviselő az ügyvezetési feladatainak ellátására?

A Fővárosi Ítélőtábla szerint a jogi személy (gazdasági társaság) vezető tisztségviselője ügyvezetési feladatait személyesen köteles ellátni. A vezető tisztségviselőnek személyesen kell meghoznia az ügyvezetés körébe tartozó döntéseket, így arra nincs lehetőség, hogy az ügyvezetési feladatai ellátására másnak meghatalmazást adjon. A vezető tisztségviselő nem adhat meghatalmazást arra, hogy a meghatalmazottak az ügyvezetés körébe tartozó jognyilatkozatokat tegyenek.